Aisa

Aisa remegve ült egy árok mélyén és a hangokra figyelt, amik az erdőben körülvették. Már napok óta úton volt hazafelé és nem tudta, hogy egyáltalán hazaér-e valaha. Megpróbált ellazulni és koncentrálni, de nagyon fázott. Már tudta, hogy a hideg nagyon fáj. Lehunyta a szemét és arra gondolt, hogy nyár van és ő kinn ül a tengerparton. Egyre melegebb van, a lábát égeti a forró homok. Érezte, hogy a meleg lassan kúszik föl a lábán, a gerincén, már a nyakánál érezte a meleget, égett az arca. Csodálatos volt, mert megszűnt a remegése, de nagyon kellett koncentrálnia, hogy a meleg megmaradjon, aztán minden hirtelen eltűnt, a tenger, a homok és a meleg. Lépéseket hallott a fák közül és őt a zajok ismét a hideg, nyirkos erdőbe vitték vissza az árok mélyére a sárba. Még a levegőt is visszatartotta. Félt és újra fázott. Aztán a lépések eltávolodtak és ő újra mert lélegezni. Lehet, hogy az aki ott elhaladt ugyanúgy félt mint ő, de nem mert kockáztatni.

Nem mert újra relaxálni, inkább fázott és remegett tovább. Félt rettegett attól, hogy fölfedezik, de attól is félt, hogy mit fog találni otthon, amikor hazaér.
A szülőfalujából azt a hírt kapta, hogy betörtek a fegyveresek és gyilkoltak, romboltak, raboltak válogatás nélkül. Rögtön elindult mikor az a parasztember a piacon elmondta neki a rossz hírt. Beszólt a kollégiumba, hogy elutazik egy rokonához vidékre, aztán összeszedett néhány meleg ruhát és némi kekszet és már indult is. A városból könnyen kijutott, mert ott sok autó és lovaskocsi közlekedett, de amikor a harmadik falut elhagyta már barátságtalan felégetett tanyák mellett haladt el és egyre többször hallotta a távolból a puskák hangját. Nagyon várta a reggelt és az nagyon nehezen jött, aztán mikor már kezdett belenyugodni, hogy ezután már mindig sötét lesz, kezdett végre derengeni az ég alja. Sokáig figyelt amíg meg mert mozdulni, aztán elindult újra hazafelé. Tudta, hogy már aznap haza kell érnie és az öröm helyett egyre nagyobb szorongást érzett. A szomszéd falu közelében járt már, mikor a hegyről indult lefelé és egy csapat gyerekbe botlott. Mosolyogva közelített, de azok elszaladtak előle. Felnőtt hangokat is hallott és abba az irányba indult. A fák között fóliasátrakat látott és néhány bizalmatlanul néző szempárt. Megpróbált velük szót érteni, de azok ellenségesen méregették. Elmondta, hogy hová igyekszik, de azok akkor sem enyhültek meg.
- Itt már nincs több hely-szólt rá egy idős nő.
Aztán a távolból megszólalt egy éles hang.
- Itt a segély-és ő már nem is volt fontos. Mindenki megfordult és a hang irányába indult. Ő csak állt ott és nézett utánuk, aztán meghallotta a traktor hangját, ami lassan nyögve kapaszkodott föl a hegyre. Aisa is a hang irányába indult. Reménykedett, hogy az élelmiszerszállítók nem lesznek elutasítóak, mert már nagyon éhes volt. A traktor körül rengetegen tolongtak. Már senki nem figyelt rá, csak az élelemért harcoltak. A traktor megállt és fegyveres férfiak vették körül, hogy a tömeg ne rohanja le az élelmiszerosztókat. A fehér dzsipből operatőr szállt ki egy kamerával és a tolongókat filmezte. A gyerekek visongva állták körül, de a férfit a felnőttek is érdekelték és továbblépett a gyerekek gyűrűjéből. Aisa beállt a lassan kialakuló sorba és remélte, hogy kap valami ehetőt, de ekkor a körülötte állók észrevették, hogy idegen és kiabálva lökték ki a sorból. A lány megcsúszott és a sárba esett, de nem törődött a kosszal, mert már úgyis tudta, hogy büdös és ápolatlan a több napos úttól és a szabadban töltött éjszakáktól, az árokban fekvéstől, a vízhiánytól.

A nadrágjába törölte a kezét, az arcába hulló hajtincset a kendője alá próbálta begyűrni, de az engedetlen hajszálak szabadok akartak lenni és újra előbújtak. Nem nézett föl, de tudta, hogy az operatőr rá irányította a kameráját. Megpróbált fölkelni, de újra megcsúszott és visszahuppant. Ekkor látta meg a hatalmas férfikezet az orra előtt, amely segítőm nyúlt felé. Megfogta és így segítséggel már könnyen lábra tudott állni. Fölnézett és egy széles mellkast látott a szeme előtt.
- Köszönöm-mondta szemlesütve és el akart menni, de az operatőr ment utána és a fegyveres aki fölsegítette utána nyúlt. Kis vászonzsákot nyújtott oda neki amit ő elfogadott. A férfi angolul szólalt meg.
- Ne szaladj el Erdő Hercegnője. -a lány megértette, de nem mert rá reagálni csak halkan annyit mondott, hogy-Köszönöm- és a sátrak felé indult.
Az operatőr végre talált más témát és lemaradt mögötte, de a katona egy fának dőlve őt figyelte. Aisa látta, hogy cigarettára gyújt és a szemét közben nem veszi le róla. Időnként valaki odament hozzá és ő parancsokat osztogatott, de őt közben sem tévesztette szem elől. A lány a zacskóba nyúlt és tiszta lisztbe markolt. Egy adagot a szájába vett és a nyálával keverve nyelte le. Ízetlen volt, de remélte, hogy valamennyire csillapítja az éhségét. A kézfejével megtörölte az arcát és a traktor vezetője felé indult. Az idős férfi civil volt és ő remélte, hogy szót tud érteni vele. A férfi is cigarettázva dőlt a vezetőfülkének.

- Honnan jöttek? - ismerte a falu nevét, amit a férfi mondott. Elmondta, hogy ő hová igyekszik és segítséget kért, majd megkérdezte.
- Nem hallott az ottaniakról valamit?-a férfi végigmérte és utána szólalt meg.
- Csúnya dolgokat lehet hallani arról a vidékről. Ha jót akar ne menjen oda. -
- El tudnának vinni valameddig?-tette föl a kérdést a lány, amiért igazából idejött ismerkedni.
- Azt a Főnöktől kellene megkérdezni. -intett a katona felé aki őt fölsegítette.
- Nem tudná tőle megkérdezni?-
- Innen miért akar elmenni-kérdezett vissza-itt legalább enni kapnak. -
- Most érkeztem és ezek itt idegenek. Nem várhatom, hogy befogadjanak. Gyalog jöttem a városból és már nagyon fáradt vagyok. -A nap hirtelen kisütött és a lány ettől jó kedvre derült. Úgy érezte valami jó fog történni. Levette a kendőt a fejéről és megrázta a haját, majd újra bekötötte. Nem akarta, hogy megbotránkozva nézzék amiért fedetlen fejjel járkál. A férfi intett neki, hogy várjon majd odébb ment. Aisa megállt egy fánál és azt figyelte mi fog történni.

Látta, hogy a katona odainti a traktor vezetőjét magához és beszél vele miközben őt nézi. Tudta, hogy róla faggatja a férfi és remélte, hogy megkapja az engedélyt és fölülhet a traktorra. Aztán látta, hogy a katona odaint neki és ő odament hozzájuk. A férfi hozzá beszélt angolul és kérte a traktorost, hogy fordítsa le.
- Mondd meg neki, hogy levisszük a faluba, de be kell számolnia, hogy merre járt és mit látott útközben. Azt nem ajánlom neki, hogy onnan tovább menjen, mert az nagyon veszélyes.
A lány mindent értett, de megvárta amíg a sofőr a maga sajátos módján lefordítja amit a férfi mond. Mosolyát nem tudta elfedni a fordítás stílusa miatt.
- A jenki azt akarja, hogy gyere le a faluba velünk és azt hiszem meg akar ám környékezni, mert nagyon bejössz neki, tehát elviszünk, de nem ajánlja, hogy tovább menj.
- Köszönöm Uram, mondta a lány és a katona keze után nyúlt, hogy megcsókolja köszönet képpen. érezte, hogy a buta falusi lányt kell alakítania. A katona elrántotta a kezét és zavartan fordult el. A lány elégedett volt magával. Végre a menet parancsot kapott az indulásra. A lány a traktor kiürült platójára ült föl, de a traktoros előre küldte a dzsiphez. Aisa úgy csinált mintha nem értené és ott maradt a platón. Nem akart a zárt kocsiba beülni ilyen bűzösen, hiszen több napja volt úton és nem tudott egyszer sem megmosakodni. A katona kiadta a parancsot, hogy induljanak és fölugrott mellé a platóra. Ő arrébb húzódott és két kézzel erősen kapaszkodott a rázós úton. A zajtól alig értette, hogy mit mond a katona, de ez nem is volt baj, mert nem akarta, hogy észrevegye, hogy megérti őt.
- Remélem nem valami terrorista vagy-Gyönyörű Hercegnőm?Ha nem lennél ilyen koszos és ha nem itt lennénk akkor megfognálak és soha el nem engednélek téged. -Aisa látta, hogy a férfi biztos benne, hogy ő nem érti.
- Nem értem-mondta neki.
- Még szerencse-sóhajtott föl a férfi nevetve és cigarettát vett elő amit odakínált a lánynak is, aztán mikor a zavart arcát meglátta belepillantott a dobozba és észrevette, hogy csak egy szál van benne, amit a lány nem mert elvenni. A férfi elővett egy egész dobozzal a zubbonya zsebéből és a lány kezébe nyomta majd az egy szálat a szájába dugta. A lány kis zsákjába dugta a cigit és mutatta, hogy majd később gyújt rá és hálásan nézett rá. Ennyi cigarettáért talán tud majd valami élelmet szerezni. Aisa nagyon éhes volt. Már kiértek a nyílt terepre, ahonnan lehetett látni a falut a távolban. A lány elfordult és a tájat nézte. Szeretett volna átlátni a hegyeken túlra is és tudni mi történik ott. A falu szélén egy helikopter leszálló volt és egy konténerekből fölállított település, ami körbe volt kerítve.
- Üdvözöllek a Babylon űrhajó fedélzetén - mondta a katona mikor megálltak és a lány elfeledkezve magáról fölnevetett. A férfi meglepetten nézett rá.
- Értetted, amit mondtam?-a lány elvörösödve nézett rá. Szerencsére a katonák fölsorakoztak az autó előtt és a lány is leugrott a platóról és úgy gondolta gyorsan eltűnik amíg a katona a beosztottaival foglalkozik. Gyorsan haladt a falu felé, de pár lépés után egy kéz nehezedett a vállára.

- Hová ilyen gyorsan? - hirtelen fordult meg. Az operatőrt látta maga előtt, aki vigyorogva nézett rá. Megpróbált a saját nyelvén védekezni, mert úgy gondolta, hogy ha a férfi nem érti,
majd békén hagyja.
- Ne erőlködj értem, amit mondasz. - mondta és megint vigyorgott.
- Hová mész most?
Hazafelé-mutatott a faluja irányába. A férfi elgondolkodva nézett rá aztán a kamerájára mutatott.
- Az öregfiúval már jártunk arra, Nem ajánlatos most arrafelé kirándulni, főleg nem egy ilyen fiatal lánynak és egyedül. Ott nincs segély, nincs védelem, csak a halál és a bosszú. -
A lány megborzongott.
-A szüleim ott laknak és én látni akarom őket-mondta és újra elindult. A férfi bement egy közeli konténerbe és nem figyelt már a lányra. Aisa továbbment, de ekkor valaki megint megállította.

- Üdvözöllek a fedélzeten Erdő Hercegnője - a lány ijedten nézett a katonára.
- Hogy hívnak? - kérdezte tőle a saját nyelvén és újra cigaretta lógott a szájában.
- Aisa - mondta meg a nevét.
- Aisa, érted, amit mondok? - most már újra angolul beszélt.
- Nem értem-mondta ő is angolul, mint aki csak ennyit tud. A férfi megfogta a karját és elkiáltotta magát.
- Tolmácsot! - egy konténerbe léptek be, ami irodának volt berendezve. A traktoros ott volt egy percen belül és a lány mellé ült le. A katona a másik oldalán állt és tette föl a kérdéseit. Aisa őszintén felelt minden kérdésre az úton tapasztaltakról és az életéről is, de azt nem merte megmondani, hogy mindent ért. Szerencsére nem kérdezték mit tanul. Közben nagyot kordult a gyomra és a traktoros a katonára nézve mondta.
- Éhes a lány, szerintem már napok óta nem evett rendesen. -a férfi beleszívott a cigarettájába és fürkészőn nézett a lányra.
- Menjen, hozzon neki valami ehetőt a konyháról-szólt a férfira és várt amíg az kimegy, mikor az ajtó becsukódott, azt mondta.
-Ha velem töltöd az éjszakát, ellátlak finomságokkal-a lány szemei villámokat szórtak a férfi felé, de a katona csak nevetett.
- Azt hiszem, abbahagyhatod a színjátékot. - a lány lehajtott fejjel ült.
- Tudom, hogy érted, amit mondok - a férfi lassan és tagoltan beszélt.
- Ki vagy te? - kérdezte a lánytól.
- Aisa - mondta a lány halkan - Minden igaz, amit mondtam, de nem akartam, hogy tudják, hogy beszélek angolul. Egyetemre járok, kicsit beszélek franciául, németül és oroszul is. A szüleim abban a körülzárt faluban vannak, és én látni akarom őket. - a katona fürkészőn nézte a lányt.

A tolmács visszajött egy nagy tányérral ami tele volt finom falatokkal és a lány elé tette.
-Egyél lány, aztán lépj le, mert ez a katona nagyon rád hajtott-A lány a katonára nézett, aki biztatóan tolta elé a tányért.
-Egyél kis Hercegnőm. -
-Rádhajtott és éjszakára az ágyába akar vinni-mondta még halkan a tolmács. A lány végignézett a két férfin aztán angolul szólalt meg.
-Köszönöm a gondoskodást Uraim. -a tolmács eltátotta a száját.
-Látja Uram, milyen gyorsan tanulnak a mi lányaink?-aztán mind a hárman egyszerre nevették el magukat. Aisa mindent megevett, aztán elégedetten nézett körül. A katona a tolmács kezébe adta a tányért és tolta az ajtó felé.
-Köszönjük a segítségét, de most már boldogulunk egyedül is. -
-Vigyázz Aisa, én megmondtam mit akar. -szólt még vissza a férfi mielőtt kilépett.
-Kösz-mondta a lány. A katona elé állt.
-Na és most megmutatom hol aludhatsz. -előreengedte a lányt és közben a kezét a vállára tette. Érezte az erős áporodott testszagot, de nem törődött vele. Harcedzett, tapasztalt katona volt és tapasztalt már rosszabbat is. A saját szobájába vitte.
-Ez itt a fürdőszoba-nyitott be egy oldalajtón. -Nekem most dolgom van, de később még visszajövök és beszélni akarok veled-lépett a lány elé és fölemelte az állát. -Oké?-
-Oké-válaszolt a lány, majd mikor a katona éppen ki akart lépni még utánaszólt.
-Hogy hívják katona?-a férfi visszafordult és szalutált.
-Tom Falco ezredes az ENSZ békefenntartók hetes egységének megbízott parancsnoka, szolgálatára kisasszony. -a lány mosolyogva lépett hátra.
-Elmehet ezredes. -mondta és elégedetten nyugtázta, hogy a férfi egy szabályos fordulat után menetelő léptekkel lépett ki az ajtón.

A lány rögtön a fürdőszobába ment, ahol ledobálta a ruháit és hosszan áztatta magát a forró zuhany alatt. Minden ruháját kimosta és elégedetten bújt be az ezredes ágyába. Pillanatok alatt elaludt.
A férfi késő este ért vissza a szállására. A lány mélyen aludt az ő ágyában és ez nagyon fölizgatta a férfit. Gyorsan lezuhanyozott és bújt be az ágyba. A lány illatos és gyönyörű volt. Átölelte és csókolta felajzva. Mikor az ölelésre Aisa fölriadt, és egy pillanat alatt kiugrott az ágyból.
- Te szemét, csak ezért segítettél?-Tom fölült és a takarót ágaskodó férfiasságára húzta. Nézte a gyönyörű meztelen lányt és próbálta őt megnyugtatni, miközben a takaró alatt magára húzta az alsónadrágját. A lány ijedten kapta le a férfiról a takarót és tekerte magára.
- Azt gondoltam, hogy akarod Aisa, hiszen meztelenül bújtál az ágyamba-érezte, hogy nem bír a vágyával. A fal felé fordult és ökölbe szorított kézzel csapott a konténer falára. A fém hatalmasat csattant. Minden dühét, vágyát belevitte az ütésbe.
- Kimostam a ruháimat, aztán meg elaludtam…. nagyon fáradt voltam. -mondta halkan a lány és már tudta, hogy ő is hibás amiért a katona félreértette. Tom visszafordult és amikor a lányra pillantott újra ágaskodni kezdett. Fölkapkodta a ruháit.
- Félreértettük egymást-mondta és kapkodva öltözött és mielőtt kilépett volna az ajtón még visszaszólt.
- Aludj nyugodtan, senki sem fog zavarni. -

Tom az éjszakát az irodájában töltötte és elvégzett minden elmaradt papírmunkát, bár nagyon nehezen ment a koncentrálás. Mindig a lányt látta maga előtt, kreol bőrével, hosszú hullámos fekete hajával és sötét csillogó szemeivel.
Reggel Tom az étkezdében megivott egy nagy pohár kávét, aztán megpakolt egy tálcát ennivalóval és ment a szobájába. Aisa felöltözve ült az ágyon. A szobában rend volt.
- Tudtál aludni?-tette a lány elé a tálcát a férfi.
- Igen-nézett föl a lány és Tom elveszett a szemeiben. Aisa evett és Tom közben beszélt hozzá.
- Szeretnénk alkalmazni téged, mint tolmács. Kapnál, szállást, fizetést, ellátást. -a lány mikor végzett az evéssel csak annyit mondott.
- Köszönöm, de nem fogadhatom el az ajánlatát ezredes. Haza kell mennem a szüleimhez. Talán utána, ha látom, hogy otthon minden rendben van…. -a férfi bólintott.
- Várunk vissza Aisa. Mikor akarsz indulni?-
- Most-Tom szerette volna visszatartani a lányt, de látta rajta az elszántságot.
- Csomagolunk egy kis útravalót-vitte magával Aisát az ebédlőbe, ahol jól fölpakolta élelemmel, majd egy kilépőkártyát adott a kezébe.
Aisa hálásan nyúlt a kártya után.
- Köszönök mindent ezredes-mondta és szeretett volna puszit nyomni a férfi arcára, de a neveltetése nem engedte ezt a közvetlen mozdulatot, így csak a kezét nyujtotta. Tom megszorította a lány apró kezét.

Aisa a konyhán fölpakolt csomaggal és a zsákjával elindult. Arra számított, hogy estére hazaér. Az erdőben szinte boldogan ugrálva ment. A táj szép volt, sütött a nap, jóllakott volt, mintha kirándulni indult volna. Elfelejtette egy percre, hogy háború van. Boldogan gondolt arra, hogy, ha otthon mindent rendben talál, akkor talán az lesz a legjobb, ha a szüleit is behozza a táborba és a katonák védelme alatt tölti az időt amíg helyre nem áll a béke. Éppen azt tervezgette, hogy majd az apját is beajánlja az ezredeshez, hisz ő is beszél nyelveket. Az apja falusi tanító volt, egy nagyon művelt okos ember akit a nemzetisége miatt raktak ki az egyetemi oktatói állásából. Eljöttek ide falura élni és itt is megtalálták a helyüket. Az apja tanított és írta a tanulmányait továbbra is történelem tárgykörben. A lány gondolatai teljesen elkalandoztak, mikor meghallotta a zajokat. Letért az útról és egy bokor mögött elrejtőzött. négy civil fegyveres haladt el vészesen közel hozzá. Levegőt is alig mert venni. Nem tudta, hogy ezek a férfiak milyen oldalon állnak és hogyan reagálnának arra, ha őt meglátnák.

Miután elhaladtak még legalább tíz percig maradt ott mozdulatlanul. Ezek után nagyon óvatosan haladt. messzire elkerülte az egyik szerb falut, mert úgy gondolta a fegyveresek a falu felé mentek. Késő délután volt mikor végre ismerős tájakra ért. Itt már bátrabban ment, de nagyon aggasztotta, hogy a távolból tompa lövések zaját lehetett hallani. A közeli kukoricáson áthaladva már szinte szaladt. Örült, hogy éjszakára talán már a saját ágyában aludhat. Már látta a szélső házat, rohanva ment be az első utcába, aztán hirtelen megtorpant. Egy hrackocsi gurult végig a főúton léassan méltóságteljesen. A tetején egy géppuskás katona pásztázta a környéket. Aisa lehasalt és dobogó szívvel várta, hogy a harckocsi beforduljon a sarkon. Nem volt szerencséje, mert a jármű egyenesen annak a háznak tartott ami mögött elbújt. A falak úgy dőltek le mint a kártyavár. A lány kúszva próbált menekülni és remélte, hogy nem veszik észre. Mikor végre elfordult a harckocsi és a szomszéd ház felé fordult ő az ellenkező irányba kúszott a házuk felé. A ruhája megint csupa sár lett, de nem bánta. Amikor végre föl mert állni és körülnézett a falujuk szokatlan képét látta maga előtt. A házak lerombolva, kiégve tátongtak.

Embereket nem látott sehol. A szülei háza a falu központjában volt az iskola mellett. Már közel járt mikor meghallotta a puskaropogást. Éppen a szomszédjuk kertjének végénél járt és úgy döntött várnia kell. Összekuporodva várt egy mogyoróbokornál. Emlékezett arra, hogy milyen sokat szedtek itt mogyorót a szomszéd lánnyal aki egyidős volt vele. Ő hazavitte a mogyorót és az anyja süteményt sütött. Szinte érezte a mogyorós keksz ízét a szájában. Már sötét volt mikor föl akart állni, de minden tagja el volt zsibbadva. Kinyújtózott és mivel csend és sötétség volt elindult a házuk felé. A hátsőkert felől közelített. Az udvarba lépve látta, hogy itt is milyen pusztítást végeztek a katonák a tankjaikkal. A ház romokban hevert és bennt nem talált semmit és senkit csak szétdobált tárgyakat, aztán valamiben megbotlott és kezdődtek a borzalmak. Ismerős falubeliek holtteste feküdt előtte. Rémülten nézelődött, sikítva sírt mikor ismerőst látott. Aztán meglátta a neki olyan kedves arcot. Szülei egymás kezét fogták még a halálukban is. Zokogva simogatta őket, aztán rohant ki a faluból, amíg ki nem fogyott belőle a szusz, aztán ledobta magát a földre és zokogott. Nem hallotta a katonákat akik viszont hallották a lány sírását. A hat fegyveres rögtön fölmérte, hogy a lány nem jelent veszélyt számukra. Röhögve tépték le róla a ruhát és erőszakolták meg egymás után, volt olyan aki közben ütötte, de ő már ekkor nem érzett fájdalmat, már nem érzett semmit. érzékei eltompultak, már nem is sírt, aztán elvesztette az eszméletét.

- Él-hallott egy férfihangot mikor eszmélni kezdett.
- Talán jobb lenne, ha nem élne-ezt egy nő mondta.
Próbálta kinyitni a szemét, de csak az egyik szemén látott egy vékony résen át némi fényt. A szemei annyira be voltak dagadva az ütésektől, hogy az arca fölismerhetetlen lett. Föl akart ülni, de egy kéz visszanyomta.
- Maradj még, mert fájni fog. -Idegenek álltak mellette, ő egy matracon feküdt a földön.
- Érzel valahol fájdalmat?-
Igent intett a fejével és remélte, hogy nem kell megmondania hol fáj a legjobban. A mozdulatra a fejében is éles lüktető fájdalmat érzett. Amit érzett az elmondhatatlan volt. Lehunyta a szemét , de úgy gondolta, hogy legjobb lenne örökre így maradni, nem mozdulni többé és csak aludni, aludni.
- Hol vagyok?-kérdezte-hangja halk volt és rekedt.
- Ez egy tábor az erdőben-hallotta megint a férfihangot a fejénél.
-Hogy kerültem ide?-
- Az erdőben találtunk rád, elég rossz állapotban. Emlékszel mi történt veled?-simogatta meg a lány haját, ami össze volt tapadva a vértől.
- Nem-suttogta a lány és a férfi remélte, hogy igazat mond.
- Nekem mennem kell. Gyógyulj meg Hugom. -köszönt el a férfi és Aisa hallotta a távolodó lépteit.

A lány napokig feküdt a sátorban, szinte mozdulatlanul, mert minden mozdulat nagy fájdalommal járt. Az idős nő aki nek a hangját hallotta végig vele volt és ápolta. Ennivalóval nem valami jól lehettek ellátva, de Aisa nem is kívánta az ételt amit naponta egyszer akart a nő beletáplálni. A lány szemén a bevérzések színt váltottak és kezdtek sárgára válni. A duzzanat is csökkent és végre ki tudta nyitni. Aztán pár nap mulva megpróbált fölkelni. Amikor már biztosan állt a lábán Marusa az idős segítője elvitte magával ételt vételezni amikor megjött a segély. Még elég nehezen mozgott, de legyőzte a fájdalmat és beállt a sorba. Meglátta a traktorost aki a táborban tolmácsolt neki és ő megpróbált az előtte álló mögé húzódni. Megkönnyebbülten látta, hogy a férfi elfordult és a konzervdobozzal focizó gyerekeket nézte. Már éppen fölsóhajtott és megkönnyebbülten lépett előre, hogy sorra kerüljön, mikor előbukkant az operatőr. A lány dermedten nézett a kamerába, aztán mikor megkapta az élelmiszer csomagot, gyorsan elfordult és megpróbált eltűnni a férfi kamerája elől. Arra nem is gondolt, hogy a veréstől annyira el van torzulva, hogy nem is ismerhetik föl.
A sátorban Marusa már várta.
- Sikerült?-kérdezte mohón és szedte ki a lány kezéből az élelmiszer adagot.
- Igen-válaszolt fáradtan és már dőlt is a matracra összegubózva.
Az asszony tudta, hogy most jobb ha nem nyaggatja a lányt, mert olyan lelki sebei vannak, amik nem fognak olyan gyorsan begyógyulni mint a testén sorakozó sebek. , ha egyáltalán a lelki sebek be tudnak gyógyulni.

Aisa arra gondolt, hogy alig telt el néhány hét és az ő élete milyen hatalmas fordulatot vett. Mikor elindult haza még egy csitri egyetemista lány volt aki siet haza a szüleihez. Aznap reggel még a könyvtárban az interneten csevegett egy francia lánnyal és a nyarat tervezgette. Most árva, nincs senkije és a teste is össze van törve és az országuk is le van tiporva. Szégyellte magát azok előtt akik látták őt mielőtt ezek a borzalmak történtek vele. Tudta, hogy az operatőr csak idő kérdése és fölismeri és beszámoljon róla az ezredesnek. Sírt, aztán döntött, dobolt a fülében a szó amit eddig nem mert megfogalmazni. Tudta, hogy az apja nem helyeselné, de ő nem akart olyan békésen belenyugodni a dolgokba mint az a drága békés ember. Bosszú. Ez dobolt a fülében.
Mikor Marusa meglátta a lányt kilépni a sátorból rögtön érezte a változást. A szemei lángolón sugároztak. Utoljára a fia szemében látta ezt a fényt mikor elindult a szabadcsapatokkal az erdőbe.
- Jól vagy Aisa?-kérdezte az idős nő.
- Igen Marusa, most már jól vagyok. Petar mikor jön?-
- Már itt van-intett az egyik sátor felé a fák között. Petar az a férfi volt aki megtalálta őt az erdőben és elhozta ide és Marusára bízta. A lány tudta, hogy a férfi a szabadcsapatok összekötője. Ő járt a táborokba hírekért és élelemért a harcoló csapatoknak. Amióta itt van őt is többször meglátogatta és egyszer egy újságot is hozott, amit a lány fordított le nekik franciából.
- Aisa ne menj még el. Gyenge vagy, pihenned kellene. -a nő hangjáában féltés és aggodalom volt. nem akarta ezt a lányt is elveszíteni, mint a fiát.
- Mennem kell. -mondta a lány határozottan és bement a sátorba Petarhoz. . A férfi mosolyogva fogadta.
- Látom már sokkal jobban vagy. Örülök, hogy volt erős lábra állni. -a lány komolyan nézett rá.
- Már erős vagyok Petar. Veled akarok menni. Tenni akarok valamit. A férfi látta a lány villámló szemét.
- Jól van, de nem ma. Holnap vagy holnapután visszajövök érted, addig szerezz sok meleg ruhát és meleg kényelmes lábbelit. Este fogok érkezni. -A lány hálásan nézett a férfira és már indult is a feladatot teljesíteni, ruhákat gyűjteni.
Marusa könnyes szemmel ölelte meg a lányt.
- Vigyázz magadra kicsim, nehogy meg próbálj halni!-
- Nem fogok, ígérem! - tette a szívére a kezét a lány.

Este az operatőr átnézte a napi anyagot, amit fölvett. Ilyenkor a legjobb képeket küldte csak tovább az ügynökségének. A menekülttáborban minden ugyanúgy ment, mint előtte. Nyomor, elcsigázott emberek, mezítlábas koszos gyerekek. A férfi már teljesen közömbös volt annyi szenvedést látott. Aztán megpillantott egy ismerős hímzett kabátot, megállította a filmet és közelebb hajolt a képernyőhöz. .
- Úristen-szaladt ki a száján, mikor látta, hogy nem tévedett. A lány az ételosztó sorban a hímzett kabátban Aisa volt. , de micsoda különbség a néhány nappal ezelőtti felvételekhez képest. A magabiztos és gyönyörű diáklányból semmi sem maradt. Ennek a lánynak fel volt dagadva az arca és tele volt horzsolással, sebekkel, véraláfutások voltak a szeme körül. A vonásai teljesen el voltak deformálódva. Az operatőr a újra elindította a filmet és a lányt figyelte. Aisa szemei a régiek voltak, gyönyörű sötét szemek tele fájdalommal és tűzzel. Látta amint a lány egy pillanatra a kamerába néz aztán szinte menekül ki a képernyőről. Mark rohant az ezredeshez a hírrrel. Úgy tudta, hogy a főnök azt az éjszakát a lánnyal töltötte. Az ezredes csodálkozva nézett a földúlt férfira.
- Valami történt Mark?-
Ezt látnia kell Uram. Tudom, hogy kereste azt a lányt akit a múltkor elhoztunk a táborból. Azt hiszem megtaláltam. -
- Hol van-pattant föl a parancsnok. Tom nem tudott közömbösséget mutatni, napok óta arra a lányra gondolt.
- Azt hiszem nem fog örülni annak amit lát. -mondta Mark és elindította a filmet.
Tom döbbenten nézte a felvételt, aztán újra nézte.
- Alig tud járni-sóhajtotta. -Gyűlölöm a háborút. Ez mai felvétel?-
- Igen.
- Melyik táborban volt? Mi történhetett?-kérdezte Markot.
- Talán jobb lenne, ha nem tudnánk mi is történt. -aztán elmondta, melyik táborban készült a film. Tom tudta, hogy addig nem nyugszik amíg meg nem találja a lányt. Kora hajnalban már indultak is a tábor felé. A telepen mindenki csodálkozott a katonák korai bevonulásán. Aisa mikor meglátta a hófehérre festett dzsipet és páncélozott járműveket az UN felirattal fölpőattant, pakolni kezdett, megölelte Marusát és már indult is az erdő felé.
- Meg fogják kérdezni, hogy hol vagyok, de azt hiszem jobb lesz ha így nem látnak. -
- Miért menekülsz előlük?Ők nem fognak bántani.
- Tudom, de nem akarom, hogy így lássanak. A patakhoz megyek a barlangba, ha Petar jönne küld utánam. -mondta a lány és már rohant is, pedig minden mozdulat fájt.
Az ezredes végigjárta a tábort, de a lányt nem találta. A tolmáccsal végigkérdeztette a sátrakat, de mondenhol elutasították.
- Biztos, hogy itt készültek a felvételek?-kérdezte Markot.
- Igen, de valami miatt bujkál, talán a szabadcsapatokhoz csatlakozott. -
- Nem, nem hiszem…. -az ezredes nagyon el volt keseredve.
- Miért keresik azt a lányt?-kérdezte egy idős nő a tolmácsot.
- Az ezredes találkozott vele a múltkor és nagyon …nagyon megtetszett neki, azóta is a lányt keresi. -
- De hát mit akar tőle? - erősködött az öregasszony.
-Azt már a nagyfőnök tudja csak-nevetett a férfi-még állást is ajánlott neki a táborban-tette hozzá.
- Mondd meg neki, hogy menjen le ezen az ösvényen a patakhoz, de egyedül és ott a barlangban megtalálja akit keres. -a tolmács elmondta az ezredesnek, hogy mit hallott az öregasszonytól, de intette is a katonát, hogy nehogy egyedül menjen.
- Uram legyen óvatos, vigyen magával néhány embert. -
- Mindeki itt marad-adta ki a parancsot a férfi és szinte szaladva in dult lefelé a hajnali ködben a keskeny csúszós úton. A patakhoz érve bizonytalanul állt meg és már azt hitte átverték, mikor meglátta a lányt egy sziklán ülve.
- Aisa-szólt neki halkan. A lány fölállt és szomorú szemmel nézett a férfira.
- Üdvözlöm ezredes. -a férfi a kezei közé fogta óvatosan a lány elszineződött, földagadt arcát.
- Mi történt veled Hercegnő?-
- Semmi különös-nézett a férfira könnyes szemmel. -csak tudja, itt most háború van, ami produkál ilyen kellemetlen dolgokat. -hátrébb lépett, mert zavarta őt a férfi gyengéd érintése.
- Nem lett volna szabad elengednem téged. -újra a lány felé lépett, aki megint hátrált.
- A szüleidet megtaláltad?-ekkor fölszakadt a könnyáradat gátja és a lány zokogni kezdett, de elfordult. Próbált mondani valamit, de a fájdalom és a könnyek megakadályozták. A férfi látta kínlódását.
- Sajnálom-mondta halkan és megölelte a lányt, aki ezután teljesen elengedte magát és zokogva kapaszkodott a férfiba. Tom tudta, hogy ebben a helyzetben nem tud semmi okosat mondani. Ölelte a lányt és simogatta a hátát. Aisa nagyon nehezen nyugodott meg.

- Eljössz velem a táborba - szögezte le a férfi, miután a lány kezdett csendesedni.
- Nem. Nem mehetek - tiltakozott a lány. A szemében föllángolt valami, ami eddig nem volt ott. - Ha engem elvisz innen, akkor megnyugszik a lelkiismerete? Na és mi lesz a többiekkel? Mi lesz a többi táborban lakóval? Mi van azokkal, akiket meggyilkoltak? Eddig ez nem az én háborúm volt, nem értettem miért kell harcolni, de most már ez az én harcom. Az emberek, akiket elűztek az otthonaikból, a házaikból a szülőföldjükről, az a sok ezer ember, aki éhezik és fázik, akiknek menekülniük kell, akiknek lelövik a szüleit, testvéreit nyugodjanak bele? Tenni kell valamit, mert csak azért nem bűnhődhetünk, mert mi mások vagyunk. Szerb, horvát, albán, macedón, mi a különbség?Itt éltünk egymás mellett és most miért öljük egymást?Maguk mit segítenek?Az segít, ha engem most elvisz?-
- Téged meg szeretnélek védeni. Neked szeretnék segíteni-
- Nem is ismer engem. Egyszer találkoztunk és maga játsza itt a jóságos fehér embert…. Én maradok ezredes!-a lány hatalmas hévvel beszélt.
- Aisa gondolkozz-a férfi tehetetlennek érezte magát-én katona vagyok azt teszem amit parancsolnak, a háborút nem tudom egyedül megállítani. -a lány közelebb lépett hozzá.
- Azért köszönöm ezredes. Soha nem fogom elfelejteni, hogy maga milyen rendes volt velem. -
A férfi megsimogatta az arcát.
- Szegény kicsi Aisa, milyen sok fájdalmat kellett átélned. Mondd mire van szükséged?Gyógyszerre, élelemre, ruhákra?Mondd és én elküldöm neked. Tudod mit?Még ma küldök egy élelmiszer szállítmányt ide és átküldöm az orvost is, hogy megvizsgáljon. -lelkesedett a férfi.
- Köszönöm, ezredes. -mondta a lány-de most már menjen, mert keresni fogják. -
- Viszlát Aisa. Ha mégis meggondolod magad én várlak. Bármikor eljöhetsz hozzám. -a lány elfordult és magában szurkolt, hogy a férfi menjen már és ne jöjjön vissza amíg ő el nem megy az erdőbe. Az ezredes elment és a lány még egy órát várt a pataknál és csak utána ment vissza a táborba.
Marusa elmondta, hogy az ezredes miután visszament a pataktól összeszedte a katonákat és elmentek. Amikor Petar megérkezett megkérdezte.
- Miattad volt itt ez e fölhajtás?-
- Már vége-mondta a lány-csak jótékonykodni akart az amerikai ezredes. -
- Lehet, hogy ez még a hasznunkra lesz-örült meg a férfi.
- Indulunk már?-türelmetlenkedett a lány.
- Készen állsz?-
- Igen-vágta rá.

Órákig gyalogoltak az erdőben és a lány már nagyon fáradt volt, mikor végre egy őrszem toppant eléjük. A fiatal fiúnál fegyver volt és a lány csak most értette meg, hogy milyen komoly ez a döntése, hogy ő is harcolni fog.
Az elkövetkező napokban a többi önkéntessel együtt kemény kiképzésen esett át. megtanították a fegyverek használatára, de lőni nem engedték őket, mert a tölténnyel spórolni kellett. A csapat egy része új táborhelyre ment. A lány sokat fázott és éhezett, mert itt is csak naponta egyszer tudtak enni. Volt olyan nap amikor másik helyre költözött a tábor, hogy csak nyers lisztet evett és vizet ivott rá. Az új táborban Petar elvitte őt a táboruk vezetőjéhez. A fiatal férfinak legendás híre volt. Aisa tisztelettel állt előtte. Vonzó, markáns arcú férfi nézett rá, szigorúan végig mérve őt.
- Este te is kimész a felderítő csapattal Aisa. -mondta és intett a lánynak, hogy leülhet.
- Igenis-ült le a lány.
- Petar sokat beszélt rólad-kezdte a férfi-Sajnálom a családodat és remélem sikerül bosszút állni értük. Csak egyvalamit kérek tőled-
- Igenis-örült meg a lány, hogy feladatot kap.
- Takard el a hajadat, mert nagy feltűnést keltesz a táborban a fiúk között. -
- Igenis-mondta csalódottan a lány és a nyakába kötött kendőt a hajára húzta rögtön.
- Elmehetsz-intett a lánynak a vezető.
Aisa megkereste a tábor borbélyát és kiadta a parancsot.
- Kopaszra. -a férfi hosszas rábeszélésre volt hajlandó csak levágni a csodaszép hajkoronát. Simára borotválta a lány fejét aki ezek után felkötötte a kendőt és elégedetten nézett a törött tükördarabba amit eléje tartottak. Különös izgalmat érzett. Petar csodálkozva nézett a lányra.
- Azért így is helyes vagy, mondta és már küldte is a felderítő csoporthoz megbeszélésre.
A kis csapat tapasztalt harcosokból állt. Aisa volt az egyedüli kezdő közöttük. Néhány óra gyaloglás után a vezetőjük megállította őket.
- Ti itt vártok-intette a férfiakat. -Aisa velem jön. -intett a lánynak.

Pár perc osonás után a lány meglátta a katonákat. A férfi intett neki és megkerülték a tábort. A lány szive majd kiugrott a helyéből annyira félt, hogy valamit rosszul csinál. A férfi magabiztosan és halkan haladt előtte, mikor már biztonságos távolságba jutottak, ahol már nem hallhatták őket Aisa nagyot sóhajtott.
-Jól befűtünk nekik-mosolygott elégedetten a férfi és visszavezette a lányt a többiekhez. Rövid megbeszélést tartottak. A vezetőjük előadta a tervét. Mindenki megkapta a feladatát és a robbanóanyagot. A lánynak a vezetékeket kellett vinni amit majd észrevétlenül kellett kihelyezni az ellenséges tábor körül. Aisa nem gondolkodott csak a feladatra koncentrált amit rá osztottak. A férfiak lerakták a gyurmaszerű anyagot a lány kihelyezte a vezetékeket és amikor készen voltak biztonságos távolságban gyülekeztek. A detonátorba a főnök kötötte be a vezetékeket.
- Minden rendben ment?-
-I gen főnök-vigyorogtak a fiúk. Aisa is intett, de csak az a néhány fiú járt az eszében akik az egyik páncélozott jármű mellett látott beszélgetni. Tudta, hogy a fiúk pár perc múlva már nem fognak élni. A főnök intett nekik, hogy indulhatnak vissza az erdőbe és ők szinte egyszerre álltak föl. A lány rohat a férfiak mögött és mikor végre azok fedezékbe húzódtak ő is lihegve kuporodott le a földre melléjük. Lehajtotta a fejét és várta a robbanást ami be is következett. Abban a pillanatban érezte, hogy ő ezt nem is akarja. A robbanások hatalmas pusztítást végeztek a táborban, de még így is üldözőbe vették őket a katonák. Aisa már azt sem tudta, hol van, csak rohant a bozótos felé amikor hirtelen fájdalmat érzett a lábában és összecsuklott. A mögötte haladók, szinte fölkapták és repítették tovább. Néhányan lemaradtak és tüzelni kezdtek. Már közel jártak a táborukhoz, mikor a társai letették és ők is leültek.
-Várunk egy kicsit-súgta az egyik és a lábát vizsgálgatta.
- Ez elég ronda-állapította meg, aztán a lány elájult és már nem emlékezett arra sem, hogy beértek a táborba, ahol rögtön bekötözték a lábát. Petar és egy másik férfi hordágyat készítettek és az erdőn át elvitték az amerikaiak táboráig ahol letették a bejáratnál és már el is mentek. Az őrök, amikor meglátták, rögtön bevitték a kórházbarakkba, ahol egy orvos megvizsgálta és a műtőbe vitte. Mikor Aisa kinyitotta a szemét ismeretlen férfiak hajoltak fölé.
- Jó reggelt Miss Rambó-mosolygott rá egy magas szakállas doktor. A lány nem tudott szólni csak bólintott. A torka kapart és a gyomra émelygett. Nagyon gyengének érezte magát.
- Meg kellett operálnunk. -fogta meg a kezét és a pulzusát számolta az óráját nézve.
- Minden rendben lesz, ne aggódjon. -a doktor szavai nem nyugtatták meg Aisát. Mi is lesz rendben?-hiszen a világ fölborult és ezt nem lehet rendbehozni.

Aznap délután mikor a táborparancsnoki vizit volt a lány szeretett volna a takaró alá bújni az ezredes szemei elől. Mikor a férfi meglátta az ágyban fekvő, kopaszra nyírt Aisát a megdöbbenéstől szólni sem bírt. Hallgatta a mellette álló orvos beszámolóját és a szemei közben villámokat szórtak.
- Köszönöm, mára ennyi elég. -mondta, aztán hirtelen és otthagyta a társaságot, akik ezen nagyon csodálkoztak.
A szobájába ment, ahol úgy járkált, mint egy ketrecbe zárt fenevad. Időnként az asztalra csapott, vagy belerúgott valamibe, hogy a dühét levezesse. Beletelt egy órába is amíg lehiggadt, ekkor újra a kórház felé vette az útját.
A lány úgy feküdt az ágyban, mint egy sérült kismadár, rémülten, árván. Tom leült mellé és a szemébe nézett, ahol annyi fájdalmat látott, amiről neki fogalma sem volt.
- Hogy vagy Aisa?-
- Remekül vagyok Uram-a lány hangja halk volt. Remélte, hogy a férfi nem fog kérdezősködni. Nem akarta megmagyarázni, hogyan került ide, mert nem is tudta volna.
Az ezredes megfogta a kezét és csak ült ott szótlanul. Minden nap elment a lányhoz és megkérdezte mire van szüksége, de Aisa nem kért soha semmit. Időnként mesélt a régi életéről, a gyerekkoráról, a szüleiről és az ezredes is mesélt neki. A lány nevetve hallgatta az amerikai fiú diákélményeit. Annyira más világ volt az.

A lány lába szépen gyógyult és már tudott sántikálva járni is, sokat ült kinn a kórház előtt a napon. Harmadik hete volt már itt a táborban mikor eldöntötte, hogy meg kell szöknie. Minden reggel hányingere volt és időnként napközben is minden előjel nélkül felfordult a gyomra. Sokat beszélgetett a mellette fekvő idős asszonnyal aki rögtön mondta, hogy mi lehet a baja.
- Terhes vagy. -A lány az első pillanatban föl sem tudta fogni mit is jelent ez, hiszen ő még soha nem volt együtt férfival, soha nem szeretkezett, őt meggyalázták. Legszivesebben meghalt volna a magzattal együtt. Gyűlölettel gondolt a gyermekre aki a méhében növekedett és követelőzött, mert ő mindig éhesnek érezte magát. A legváratlanabb pillanatban kívánt meg dolgokat. Tom, aki minden nap jött hozzá, mindig hozott valami finomságot, amit ő mindig megosztott a betegtársaival. A kórteremben mesélték neki, hogy van egy menedékhely a megesett nőknek, ahol megszülhetik a gyerekeiket. Úgy érezte itt nem maradhat ilyen állapotban. Szégyellte az állapotát, gyűlölte a magzatát és már el is tervezte hogyan tud megszökni.
Éjszaka indult, hogy ne lássa senki. Fájt még a lába, de tudta nem sokáig kell gyalogolnia, mert a faluba minden hajnalban jn egy kocsi ami tejet hoz és az egyik nő a kórteremből ismerte a sofőrt aki megígérte, hogy elviszi őt arra a menedékhelyre ahol a terhes nőket befogadják.

Hideg volt és ő borzongva ült a kis üzlet előtt és várta a kocsit. Amikor megérkezett a sofőr rászólt, hogy segítsen neki kipakolni a tejeskannákat és amikor végeztek intett, hogy fölszállhat. Aisa egész úton hallgatott. A férfi próbált vele beszélgetni, de ő annyira el volt foglalva a gondolataival, hogy képtelen volt beszélgetni.
Órákig zötykölődtek és Aisa már úgy érezte minden csontja szétrázódott mikor végre megérkeztek a hatalmas kolostor épülethez. Nagy fekete kapu előtt állt és várta, hogy a zörgetésére valaki kijöjjön. A gyomrában görcs volt és reménykedett, hogy itt megszabadítják a gyűlölt terhétől. Apáca nézett ki a kémlelőn majd nyitotta ki a súlyos nyikorgó kaput a lány előtt. A nő nem kérdezett semmit és ezért Aisa hálás volt. Képtelen lett volna kimondani miért is jött. Intett a sofőrnek és belépett a körfolyosóra, ahonnan ajtók nyiltak az egyik oldalon és középen egy szökőkút állt az udvaron. Olyan békés volt ez az épület, hogy a lány kezdett megnyugodni.

Az apáca benyitott az egyik ajtón és intett a lánynak, hogy lépjen be. Orvosi rendelőben voltak ahol az asztal mögött fehér ruhás szőke szemüveges nő ült. Az asztal előtti széken helyet mutatott a lánynak.
- Miben tudunk segíteni-kérdezte angolul és az apáca fordított. Aisa angolul válaszolt és akkor a nő kiküldte az apácát.
- Köszönöm, azt hiszem elboldugulunk egyedül is Nővér. -
- Eva vagyok, orvos és segíteni szeretnék. Nem kérdezem meg, hogy mi történt, rád bízom, hogy mit mondasz el. Itt kapsz szállást, ellátást, orvosi segítséget. A házimunkából ki kell venned a részed, ha maradni szeretnél.
- Aisa vagyok. Terhes lettem és meg akarok szabadulni tőle. - mondta lehajtott fejjel. Szégyellte magát és képtelen lett volna elmondani, hogyan is történt.
Egy apáca megmutatta a hálótermet ahol helyet kapott és rábízta egy hatalmas hasú nőre, hogy az mutasson meg neki mindent. Reba a hatalmas hasával tolatott előtte és közben magyarázott. Körbevezette a házon, megmutatta az apácák külön részlegét és a konyhát is. Aisa már nagyon éhes volt, de nem mert szólni csak nagyokat nyelt. Reba észrevette és a konyhában le is ültette és ennivalót rakott elé.
- Nem kapunk túl sokat, de legalább rendszeresen ehetünk. -súgta és ő is maga elé vett egy tányért. Nagyon jó étvággyal tömte magába. Az étel nem volt ízletes, de Aisát nem érdekelte a rizs íze, nyomasztotta a jövője.

Reba szerencsére sokat beszélt és nem várta el tőle, hogy válaszoljon. Elmesélte, hogy őt is megtámadták útközben és hogy nemsokára szülni fog. Olyan nagy szeretettel beszélt erről a gyerekről, hogy a lány elámulva nézett rá.
Aisa berendezkedett és teltek a napok, egyre több nővel ismerkedett meg és tudta meg a történetüket. Volt ott apáca akit megerőszakoltak, muszlim nő, keresztény asszony, gyereklány és öregasszony. A legfiatalabb tizenegy éves kislány volt akit mindenki pátyolgatott, kényeztetett még a szigorú apácák is. gyermek volt ő is akiben egy gyermek növekedett. Aisa pár nap alatt látta, hogy az ő tragédiája mennyire nem egyedi. Fölengedett a sorstársai között és már nem kérdezte meg minden nap, hogy mikor szabadítják meg a terhétől. Egy hét után, amikor a doktornő hívatta már, azt mondta neki, hogy nem akarja az abortuszt. Nem tudta mi lesz a gyermekével, de már nem akarta megölni, nem akart tőle megszabadulni. Amikor aztán Reba elkezdett vajúdni, szinte mindenki körülötte akart lenni. A nő ordított a fájásoknál, amitől zengett a ház, de a doktornő rászólt és akkor kicsit lecsendesedett.

Néhány órai vajúdás után mindenkit kiküldtek csak Aisa maradhatott Reba mellett. Amikor végre fölsírt a kicsi lány Aisa elsírta magát és látta, hogy Reba szeméből is könnyek folynak. Kimerülve izzadtan feküdt ott és boldogan ölelte a pici véres csomagot magához. Aisa kiment és elújságolta a többieknek, hogy kislány lett. Mindenki boldog volt mintha családtagjuk született volna. A közös sorsuk összekovácsolta őket. A lány csodálta ezeket a nőket amiért vállalni merték azt a terhet amit egy ilyen körülmények között született gyermek jelentett. A doktornő elmondta nekik, hogy aki nem akarja megtartani a gyermeket azt külföldön örökbe fogadják gyermektelen szülők. Volt olyan nő aki megszülte és otthagyta a babát és ment vissza a családjához. A kicsikért rögtön jöttek is és vitték őket az új családjukhoz, pedig Aisa szerette a karjában tartani azokat a piciket. Kérte a doktornőt, hogy maradhasson a szülőszobában segíteni. Megtanulta az apácáktól, mit kell tenni, takarított, fogta a szülő nők kezét és biztatta őket amikor kellett.

Amikor a hasában egyik reggel furcsa rebbenést érzett szinte megdermedt. Tudta ez a gyermeke volt, aki először adott jelzést. Aisa állt ott és a hasát simogatta, akarta mégegyszer érezni, de nem jött. Lassan megnyugodott és tovább mosta a szülőszobát és már éppen végzett és vitte ki a koszos vizet a lefolyóhoz, mikor újra érezte most még erősebben. Boldog mosollyal állt meg és tette le a vödröt. Körülnézett, de senki sem volt a közelben. Meg szerette volna osztani a csodát valakivel. Berohant a hálóhelységbe és annak az idős nőnek mondta el aki akár a nagymamája lehetett volna. Tudta, hogy a nő gyereke valószínűleg sérülten fog születni és azt is tudta, hogy ő ennek ellenére meg akarja tartani. nem értette meg ezt a jóságot, hiszen annak a gyerekét akarta fölnevelni aki megölte a férjét, a szomszédait és őt megverte megerőszakolta. Az idős nő megölelte.
- Meg fogod te is gondolni még, hogy odaadd a kicsidet idegeneknek. -mondta. Aisa azt tervezte, hogy odaadja. Nem akarta megtartani, úgy érezte nem tudná naponta látni, mert mindig azt a napot juttatná eszébe amikor fogant.
- Ők ártatlanok, nem tehetnek arról ahogyan fogantak-mondta még az asszony mintha látta volna a lány gondolatait.

Amikor Aisa elkezdett vérezni rögtön rohant a doktornőhöz, aki ráparancsolt, hogy maradjon ágyban. Félt rettegett, hogy valami baj van a gyerekkel. Feküdt az ágyában és hálásan megfogta a kicsi lány kezét, aki vizet hozott neki. A lánykának már nagyra dagadt a hasa ami furcsa látvány volt. Tudta, hogy ő nem szülhet itt, mert annyira keskeny a medencéje, nem érett még ilyen hatalmas gyermek megszülésére. Kórházba fogják vinni, ahol majd császármetszéssel veszik ki a gyereket. A lány utána nem tudta hová fog menni, mert elszakadt a családjától és ilyen állapotban nem is merte keresni őket.
Aisa egyre jobban vérzett, hiába emelték föl az ágya lábait, hiába feküdt, hiába kapott injekciókat, végül őt is kórházba vitték ahol befejezték az abortuszt, mert már menthetetlen volt. Nem érzett megkönnyebbülést, mert ez a gyermek már az ő életének része volt, sokat gondolt arra, hogy majd hol fog nevelkedni. Most nagyon üresnek érezte magát. Szeretett volna az anyukájával beszélni, tanácsot kérni, de nem volt senkije.

A kolostorba már csak összepakolni ment vissza és elbúcsúzni. Alig volt holmija, az életét teljesen átértékelte, mióta háború volt már nem kötődött a tárgyakhoz, hisz egyik pillanatról a másikra mindent elveszíthet. Meg kellett tanulnia, hogy a tárgyak nem számítanak.
A kórházban hallotta, hogy vannak akik segítenek kijutni az országból. Neki nem volt pénze, de úgy gondolta megpróbálja. El akart innen menni. Magyarországra könnyű volt bejutni, csak sokat kellett gyalogolni, aztán néhány hét után onnan is el tudott indulni egy csoporttal Svájc felé. Németországban megállt egy hétre, de aztán egy német rendszámú kocsival gond nélkül bejutott a béke szigetére. Illegálisan jutott az országba, de amikor már itt volt menedékjogot kért és kapott.

A lány kivitte a rendelést a térre kirakott asztalokhoz és mivel nem jött új vendég leült a napra az egyik üres asztalhoz. Becsukta a szemét és az arcát a nap felé fordította. Szerette ezt a tavaszi délutáni napsütést amikor még nem égetnek a nap sugarai csak simogatnak. Néhány perc múlva fölpillantott és látta, hogy az egyik vendég int neki. Odament és vitte a számlát, amit már előre elkészített. Elég szép borravalót kapott amit elégedetten tett a tárcájába. A vendég még megkérdezte honnan jött. A férfinek is idegen akcentusa volt, ezért óvatos volt vele és csak azt mondta, hogy keletről.
- Én is keletről jöttem-közölte az mosolyogva és amikor Aisa jobban megnézte úgy döntött ez nem lehet rossz ember és elmondta, hogy ő Koszovóból jött és albán származású. A férfi magyar volt és beszélt szerbül is, áttértek hát erre a nyelvre. Aisa látta, hogy körülöttük többen fölfigyelnek a beszélgetésükre. Itt Bernben nem volt furcsa, ha valaki külföldi, mert olyan sok náció gyűjtőhelye volt ez az ország. Ahol a lány lakott a házban szinte csak külföldiek éltek, arabok, németek, Sri Lankaiak, és magyarok is. Mesélt a férfinak a magyar szomszédairól, arról, hogy a feleség milyen finomakat főz, de mikor arról kérdezte a férfi, hogy hogyan került ide a hazájából akkor szinte megbénult, nem tudott beszélni róla.

Már több mint egy éve élt itt nyugalomban és békében, de az otthon történtek még mindig rémálmokat okoztak neki. Itt Svájcban csodálattal nézte azt milyen békében tudnak egymás mellett élni az emberek, nem foglalkoznak politikával. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy képes legyen az otthoni híreket végignézni a tévében vagy meghallgatni a rádióban.
Mosolyogva köszönt el az érdeklődő magyartól és nézett körül a teraszon. A kávézó ahol dolgozott egy török férfié volt, aki csak ritkán jött errefelé, mert még több üzlete is volt. A kávéházat egy idős szerb férfi vezette, aki már több mint húsz éve itt élt. Iván a főnök odaintette magához a lányt és megkérdezte ki volt az a férfi. Aisa elmondta, hogy csak egy magyar. Ezen a napon a lány korán végzett és hazafelé még benézett a Migrosba vásárolni. Gyümölcsöt vett és süteményt, amit itt nagyon szeretett. Az üzletben az eladó is ismerőse volt, mert szinte minden nap ide jött vásárolni. A fiatal nő hatalmas szelet barackos tortát vágott neki és csomagolt be. Aisa mikor hazaért rögtön bekapcsolta a tévét és várta kedvenc kvíz műsorát az egyik német adón. A kvíz előtt hírek volt, amire nem figyelt, mert a konyhában éppen egy tányérra tette a süteményt, de amikor odapillantott a képernyőre hirtelen megdermedt.

Az ezredest látta ott beszélni civilben. Odarohant és fölhangosította a tévét, de már csak pár szót tudott elcsípni. Ezek szerint az ezredes a háborús bűnöket kivizsgáló bíróság tagja és valami tanácskozáson vesz részt Bernben. Aisa szive hatalmasakat dobbant. Amióta elszökött a kórházból nem látta az ezredest, aki segíteni akart neki, de ő képtelen volt ott maradni. Még mindig a képernyőt nézte, de már nem azt látta, ami ott van, újra ott volt a hazájában és újra előjöttek azok az emlékek amiket szeretett volna örökre kitörölni a fejéből.

Letette a kezéből a süteményes tányért és már nem is érezte éhesnek magát. Kapcsolgatta a tévét, hogy hátha elcsíp még valahol egy híreket, de nem volt szerencséje. Fölkapta a kabátját és lement az újságoshoz. Végignézte a lapokat és vett is néhányat, amelyekből információkra számított. Otthon mikor minden ujsággal végzett, nyúlt a telefon után és kérte a szálloda telefonszámát a tudakozóból. Amikor az ezredes nevét mondta a recepciósnak, az megkérdezte valakitől, hogy nem látta-e a férfit és hallotta, hogy azt válaszolják, éppen az étteremben van. Aisa már nem is várta meg a választ, letette a kagylót és rohant a közeli szállodába, mert úgy érezte beszélnie kell a férfivel akit úgy otthagyott szó nélkül, magyarázat nélkül, pedig az minden nap több órát töltött vele amíg rosszul érezte magát. A műtét után még kapott tüdőgyulladást is és hetekig volt nagyon rossz állapotban. Egyedül a férfi gondoskodása mentette meg, mert többször föl akarta adni a küzdelmet, de Tom mindig tartotta benne a lelket.

A szálloda csillogó halljába lépve elment egy fekete londiner mellett aki érdeklődve nézte.
Aisa nem állt meg a hallban, egyenesen az étterembe indult. Az ajtóból végigpásztázta a termet és az ablaknál meg is látta a férfit, aki nem volt egyedül. Idős férfi és egy elegáns nő ült vele egy asztalnál. A lány megtorpant. Azt hitte egyedül találja Tomot. Aztán úgy érezte most már nem állhat meg és lassan bizonytalanul elindult a férfi asztala felé. Tom nem vette őt észre, mert háttal volt az ajtónak és a társaságában lévő férfit hallgatta. A lány elélépett és halkan annyit mondott.
- Helló - Tom fölnézett és szinte megbénult. Annyira meglepődött, hogy képtelen volt megszólalni. Félig fölemelkedett a székből és a lány felé nyujtotta a kezét, mint aki meg akarja érinteni, hogy tényleg valóságos-e, aztán mielőtt megérinthette volna visszahúzta a kezét és a társaira nézett.
- Elnézést, de el kell mennem-mondta zavartan és most már megmarkolta a lány karját és húzta magával ki az étteremből. Nem szólt csak fogta erősen, szinte durván, úgy, hogy a lánynak fájdalmat okozott. Olyan erősen kulcsolta át a lány karját, mintha attól félne, hogy az egyszercsak eltűnik. A hallban sem állt meg, a lifthez ment és még mindig szó nélkül nyomta meg a hívógombot és mikor kinyílt az ajtó és végre behúzta maga után a lányt elszabadultak az érzelmei. A falhoz nyomta és átfogta a derekát, magához húzta, csókolta, fölemelte és közben simogatta az arcát, mint aki meg akar győződni róla igazi-e. Aisa a férfi nyakába csimpaszkodott és szenvedélyesen csókolta vissza. Amikor megállt a lift, még egy ideig nem mozdultak, csak mikor az ajtó már újra be akart csukódni akkor lépett oda a férfi. A karjába kapta a lányt és úgy vitte a szobájáig. Ott letette és nyitotta az ajtót, majd a szobába lépve, a falhoz nyomta és csókolta, simogatta, szedegette le róla a ruhákat. Amikor a lányon már csak fehérnemű volt az ágyra tette és fölémagasodott. Aisa újra a nyakát karolta át és kínálta föl a száját neki, de Tom csak nézte és aztán hirtelen ledőlt a lány mellé az ágyra.

- Megint el fogsz tűnni?- eszébe jutottak azok a gyötrelmes órák, napok, hónapok, amiket azzal töltött, hogy a lány után vágyott. Saját magát hibáztatta, amiért az elszökött és időnként rémálmaiban már halottnak látta, mert eddig mindig amikor újra föltűnt mindig nagyon rossz állapotban volt.
- Nem fogok eltűnni-mosolygott Aisa és próbált közelebb bújni Tomhoz, aki átölelte, magához húzta.
- Legyél itt velem és ha menned kell, akkor szólj. El foglak engedni, nem akadályozlak meg semmiben. - úgy érezte, meg kell nyugtatnia a lányt, mert azt hitte azért ment, el tőle, mert ő gátolni akarta a döntéseiben.
- Itt vagyok és maradok. Nem szököm el többé. - suttogta a lány és apró csókokkal borította a férfi arcát, nyakát. Tom szenvedélyesen csókolta szájon.