A vizimentő

- Öcsi! tizenhét éves vagyok, egy fejjel magasabb a nővéremnél, ő mégis ilyen felkiáltással próbál rávenni a lehetetlenre, felkelteni engem dél előtt 11-kor. Átfordulok a másik oldalamra, szikrázó napsütés tör át a szunyoghálón, ami a nyitott ablak helyén áll. Kellemesen hűs szellő fut végig a takaró alól kilógó lábamon, rábír arra, hogy az egész takaró mellettem kössön ki, és én felüljek. A szememet vakargatva indulok a mosdó irányába, arc-, fogmosás. Az étkezőbe érve találok rá a családom apraja nagyára. Odakint a balaton vize csillog, imádok nyaralni, bár már inkább barátokkal mennék, ám a nyár első hetében ez is megteszi, hogy újra ráhangolódjak a szabad életérzésre. Az édesanyám közli, hogy végre délután lemehetünk a tóhoz, már öt napja vagyunk lennt, ám mindeddig szörnyű időnk van, szinte érzem, milyen dermesztően hideg lesz a víz. Viszont a látvány, egyelőre mindenért kárpótolt, bár igen megtévesztő. A szálloda hatodik emeletéről oly közelinek tűnő tó, valójában bő húsz perces gyalolglás. Ezért is megyünk csak mi, testvérek, a nővérem, a húgom, és én. A szüleimnek bőven elég a szálló belső medencéje, eddig is tökéletesen megfelelt az elvárásaiknak. A séta közben többször is szidalmazó kijelentéseket hallgat tőlem a nővérem, 20 éves kora ellenére sincs jogosítványa, nekem pedig csak nyár végén lesz meg, ha minden jól megy. Bár apa úgy sem engedné meg, mennyek csak biciklivel, vagy gyalog, ne kényelmesedjek el már ennyi idősen, bezzeg ő az én koromban... Hányszor végig hallgattam ezt. Fekete keretes, erősen sötétített wayfarer napszemüveg van rajtam, szeretem, mert ezzel szabadon legeltethetem a szemem mindenkin, láyokon, fiúkon egyaránt. A szüleim nem tudják, a testvéreim sem, minek bonyolítsam túl a dolgokat, ha nem lennének barátaim, azt mondanám oké, nem szabad egy ekkora leki terhet magunkban eltemetve tárolni, de szerencsére nem így van. A kishúgom egyszercsak felkiállt az egyik bolt előtt, hogy mennyire bele van esve egy órába a kirakatból, tizenhárom éves, de én még mindig azt a kislányt látom benne, aki öt évesen könyörgött nekem ugyanígy a fagyiért a sarki cukrászdában. A nővérem felnéz az égre, majd lassan a húgom után csoszog a boltba, én kint maradok, és egy oszlopnak dőlve a telefonom menűjében navigálok. A két fülembe dugom a készülékből kivezető hankiviteli kábel végét. Könnyed mozdulatokkal a telefonomat a karjaimmal együtt magam körül reptetve táncot járok a járdán. Mindig azt hittem, hogy a viselkedésem alaján, egyértelmű, hogy nem vagyok teljesen egy heteroszexuális egyén. Amikor közöltem a barátaimmal a tényt, egy éve, ők mégis, igencsak meglepődtek rajta. Legtöbben még csak nem is feltételezték róllam. Külsőleg, valóban inkább vagyok férfias, kissé a tipikus, buknak-rá-a-csajok típus. A belsőről inkább nem beszélek, az kész káosz, magam sem értem, egy biztos, a zenét, mindennél nagyobbra becsülöm. Forgás közben egyszercsak érzem, ahogy a szemüvegem megállíthatatlanul megindul, lefelé az orromról. Megállok, de későn, egy csattanással földet ér. Felveszem, semmi baja, kicsit körbe nézem, amint elfordítom, az egyik szára leesik. Kizuhant a helyéről a csavar, a testvéreim kiérve csak annyit látnak hogy a földön terpeszkedv keresgélek a járdán. Hárman keressük, perceken át, de nem találjuk. A maradványokat a nővérem táskájába csúsztatom, és tovább indulunk. Mondanom sem kell, a húgom végig a vadonat új órájáról áradozik, és szenvedve próbálom ki állni a nap károsan ható sugarait. Leérünk a partra, a csajokat hátrahagyva, és magamról minden feleslegeset ledobálva indulok a vízbe, alig vannak a starndon, talán még nem mindenki fogta fel, hogy véget ért a rosz idő. Amint a víz elég mély (röpke fél órás gyaloglás) belevetem magamat, és tempózni kezdek, fantasztikusan esik. Végtelennek tűnik a tó, mennyivel jobb mint egy kis medence, itt csak úszok, és úszok... Időnként felnézek, egyszer csak egy piros hajó jön velem szemben, pofátlan közelségbe kerül hozzám. Megállok, épp elsuhan a fejem mellett az egyik lapát, mind kettőt a magasba emeli, és a hajó lassulni kezd. Egy srác kukkant ki a hajó fala mögül, szigorú tekintettel néz rám - Meg vagy te őrülve, nézd merre úszol, majdnem átmentem rajtad! lihegve kérek bocsánatot, majd a fiú arca megenyhül, és visszaül a csónak közpébe, tovább evezve kifelé. Nem tudom mi kerít hatalmába, de percekig csak nézem, ahogy kifelé siklik a vizen. E közben beérnek a testvéreim is, aggódva kérdezik jól vagyok e, annyira furcsán néztem az előbbiekben. Egyáltalán nem érezem jól magamat, ki akarok menni, a fiú közelében akarok lenni. Nem értem magam, de lassan sétálok kifelé a vízből, közben látom ahogy a fiú partot ér, és kiszáll a csónakból, ahogy feláll, látom mennyir szépen kidolgozott teste van, a rövid gatyában látszik, a lábai is igencsak erősek. Végig sétál a stégen, és a végén egy asztalhoz ér, ahonnan egy pólot vesz magára, ilyen távolságban csak a vörös keresztet látom a hátán. Csak pár percbe telik, és én is kiérek a partra, furcsa mód, befelé, sokkal, de sokkal többnek tűnt az út. Leülök a padra, amire lepakoltuk a cuccainkat, majd a törölközőmön elterülve fújom ki magamat. Lassan felülök, és körbe járattatom a tekintetemet a parton, nagymamák sietnek az unokájukkal a kukoricás biciklis bácsi után amelyből pár percenkét három nyelven is felharsan a főtt kukorica című színfónia. Korombéli srácok állnak izgatottan sorban a nyilvános csúzda nyitására várva, többen a kezükkel illusztrálják testük mozgását amint lefelé csúszva landolnak a balaton vizében. Bikinis lányok várják a naptól azt, amit a szolárium cső percek alatt teljesítene nekik, de engem ez mind nem érdekel, egyetlen embert keresek, csakis egyet. Kis keresgélés után meg is találom a vizimentők pihenő helyét, ő velem szemben ül, szét tett lábakkal, jól láthatóan jég hideg Cola van a kezében, széles mosollyal mesél valamit a mellette lévő, kissé öregedő szintén vizimentő egyenruhában lévő hölgynek. Az minden második mondatnál hihetetlenül rácsodálkozik valamire, sőt, négy-öt mondatonként esetenként tapsol is egyet, a fiú kuncogva veszi tudmásul, hogy tetszető sztorit mesél. Hosszsan figyelem őt, minden apró rezdülését , minden mozdulaltát elmentem magamban, talán a végére szinte szerelmes tekintettel meredek rá. Közép rövid hosszúsgú szőkésbarna haja a víztől kissé tüsin van felállítva, ám a teteje minden tüskének lefelé konyul, a fehér póló szépen réfeszül a keményen domborodó mellkasára, és azt hiszem ekkora távolságból is egyenként meg tudnám számolni a kockákat a hasán. A lábán és a szálkásan izmos karjain is szőke szőr burjánzik, ám nagyon jól megy a szépen lebarnult bőrszínéhez. Kék rövid gatya van rajta, csak áldani tudom az eget, mert mindengyik társán, akik ugyanezt a szakmát űzik, hosszabb, piros színű van. Az arcát vizslatom, nem tudom ilyen távolságból megállapítani, hogy milyen színű a szeme, egyszer csak, egyenesen a szemembe néz visza, egy ideig tartom a szem kontaktust, aztán rájövök a trvem egy nagy hiányosságára, ami a mostani helyzetet, merőben elrendíti az eddigiektől. Nincs rajtam a naszemüvegem. A szememet, hihetetlen gyorsasággal átirányítom a csúszdára, ahonna épp akkor csobban a vízbe az első fiú. Mégis látom, hogy ő is egyenesen arra fordul, nem bírom ezt a szégyent, újra végig borulok a padon, és behunyom azt az átkozott szememet. Az agyamban lepergetem a teste minden egyes részletét, több helyen hosszan elidőzök, érzem, ha ezt így folytatom, hamarosan fel kell ülnöm a padon, és előre kell hajoljak, különben a nagymama az unokája szemét megbotránkoztatva fogja majd be, és kukorácával, vagy anélkül, de elráncigállja a közelemből. - Bocs, hogy majdnem lenyakaztalak az előbb. felpattan a szemem, és ő ott áll, felém hajolva, a két zöld szemét az enyémbe méllyesztve. Hirtlen, meg sem tudok mukkanni, csak nézek rá, mint borjú az új kapura, és talán tőle várom a választ a saját kérdésére. - Semmi gond, én voltam a figyelmetlen, csak mentem előre... - szinte érzem ahogy remeg a hangom. Időközben felülök, és így pont egy vonalba kerülök a sakktáblával, próbálom nem őt stírölni, de ez szinte kizárt, úgy hat rám, mint radiátor a mágnesre. - Nem baj, ha leülök? Amúgy Erik. a kezét nyújtja, és fogalmam sincs, hogy vajon csak azért ilyen kedves, mert tényleg röstelli, hogy majdnem a vesztemet okozta, vagy mert ő is hasonló gondolatokat sző rólam. A kezét mindenesetre nem kívánom visszautasítani, ahogy megfogom, melegség árad szét bennem, a keze erős, a kézfogása határozott. - Andris, és nyugodtan. lehuppan mellém, majd pár pillanat erejéig, kínos csend támad. - Szóval, te itt dolgozol? - - Szánalmas napi 3000 forintért, igen, de jobb mint otthon gubbasztani, és te, nyaralás? - - Valami olyasmi, bár az elmúlt öt napban inkább kényszerű összezártság a családdal... - Érdekes, hogy mennyire könnyednek tűnik a beszélgetés, az én gyomrom mégis folytonosan görcsbe rándul. Nevet azon, amit mondok, és ez újból jó érzéssel telít el, valahol belül. Beszélgetünk a munkájáról, a családról, a lakhelyről mint kiderül a fél ország választ el minket midenről ami eszünkbe jüt, szinte már olyan, mintha régi cimborák lennénk. A nővérem, és a húgom kijönnek a vízből, a húgomnak, természetesen még a bemutatkozásnál is fontosabb megmutatni a vadonat új óráját, ami mint kiderül, még vízálló is. Erik úgy tesz, mintha ez a világ csodája lenne, és mind a két testvérem szemében látom, hogy levette őket a lábukról. Elmosolyodva hajtom le a fejem. A lányok közlik hogy elmennek szereznek jégkrémet, Erik, köszöni szépen nem kér, de ajánl egy közeli cukrészdát, ahol nagyon jó a tölcséres fagyi, és közli, hogy megígérte nekem, bemutatja a vizimentők szállását. Na ez nekem kimaradt, de gondoltam, rosz csak nem lehet, ha megmutatja, hogy hol alszik. Csodálkozva nézek rá, majd a távolodó testvéreim felé. Ő széles vigyorral nyugtázza a meglepettségemet. Felál, és enegm is felránt. Közel sem baráti jelleggel. - Nyugi itt van a ház a közelben. mit ne mondjak nagyon megnyugtató volt a tudat. Gyalogolunk, szótlanul, a környéket szemlélem, ősöreg fák hajladoznak a fejünk fölött a kellemesen simogató szélben, de még így is igen intenzív a susogásuk. Négy-öt házat mehetünk befelé a patról, éppen azon gondolkozom, hogy eljöhet-e csak gy az őrhejéről, mondjuk igen sokan voltak ott... Kovácsoltvas kapun megyünk be egy szinte teljesen fűtlen kertbe. Árnyákos, sötét,, nem valami barátságos. Három lépcsőfok, majd egy bejárati ajtó. Nagy konyhába érkezünk, kétszer olyan idő bútorok közé, mint amennyi én vagyok. Utána egy étkező, amiből több szoba nyílik, és egy korlát nélküli fém lépcső, melyek szélét több lelógó muskátli jelzi. Merőben elüt a szoba többi berendezésétől egy legalább 120 centis síkképernyős tv amihez vadonat új játék konzol van kötve. Az utcafronttól legtávolabb eső szobába navigál, ő bemegy, de én megállok a küszöbön. - Miért hoztál ide? lassan megfordul, a zöld szempár nyílként fúrodik az enyémbe. - Hát nem egyértelmű? közelít egy lépést, és rám emeli a kezét. - Számomra nem. nem hiszem el, hogy ez egtörténhet velem, annyi vágyakozás után, végre történik valami. Még közelebb jön, az arcunk szinnte összeér. - Pedig annyira egyszerű... - azt hiszem, az ű hang már egyenesen a számba jut, az ajka hozzáér az enymhez, és mint egy frontális balesetnél, szinte egyé válunk, érzem, ahogy a nyelve, mint a kocsiból kiszakadó motor, átszalad az én számba. Nem bírom tovább, szonte levegőt sem kapok, a szívem majdhogynem kiszakad a helyéről, mintha csak ki akarna nyílni, akárcsak a légzsák. Felnyögök, ő lassan megfordít, így az ágy felé hátrálok, még mindig nem engedi el szám, lassan leereszt az ágyra. Rámereszkedik ő is, lábujjhegyen áll és a kezével is kissé elemeli magát tőlem, majd újra rám ereszkedik, végig simítom a hátát lefelé, majd felfelé, a pólóját húzom, egész a hónaljáig. A kezeire támaszkodik, nem tudom róla levenni, lassan, újra végig csúsznak az ujjaim, mostmár mezítelen hátán, újbegyeim a gerincén futnak végig, ő eközben elengedi a szám, a nyakamat csókolja. A kezeim úljabb felesleges szövetbe futnak, a nadrágját lassan kezdem el lefelé tolni, alsógatya nincs rajta, mindek is. Az egész tenyerem a farára tapad amint lecsusszan a gatya, ezt sem tudom teljesen lefejteni. Ő újra visszatér a számhoz, hevesen csókol, megállíthatatlanul tör előre. Az egyik keze lenyl, és felhúzza a pólómat, valósággal lerántja rólam, tetszik a türelmetlensége. A szája reményeim szerint egész napos turára indul rajtam, néha puszil, de van, hogy végig nyal rajtam, a malkasomon kalandozik, és körbe nyalja a bímbómat, majd valóságos vadász módjára kapja el, és szívaja magába azt. Hihetetlenül élvezem, beletűrök a mostanra már megszáradt hajába. Újra elönt a kéj, és ellököm mamamtól, csodálkova néz rám, de én elborítom, így én kerülök felülre, újra megcsókolom, a kezeim térképészek alaposságával próbálják megismerni a testét, mindent végig simítok, megmarkolok, átkarolok, amit csak lehet. Lassan indulok el lefelé, mint egy csiga, at hiszem annyi nyálat is veszítek közben. Elérek a kritikus pnthoz, a nadrágja, elöl még a heléyn van, nagyon lassan kezdem el lehúzni, az arcom beletúr fanszörzetébe, majd centinként kerül elő keményedő férfiassága. Végig húzom rajta az ujjam, hallom ahogy felszisszen, végig nyalom, a hegyétől, egészen a tövéig, majd a herét veszem a kezeimbe, finoman masszírozom őket. A számba veszem őket, és a kezeimmel a combja melső oldalát simogatom. A tenyerét a tarkómra tapasztva próbálja a számat a helyes irányba terelni. Észlelem, hogy egyre jobban izgalomba jön, már várom, mikor éri el a maximális méretet, egyre keményebb, egy ponton nem bírom tovább, és bekapom. Kissé kesernyés az íze, mégis csodálatos érzés ahogy kitölti a számat. Még sosem csinltam ilyet, mégis, a sok film, meg a saját testi tapasztalataim alapján, hamar belejövök, hogy is kell ezt csinálni. Hangos nyögésekkel nyugtázza, hogy amit teszek, az neki igencsak jól esik, a mellkasa felemelkedik az ágyról és a fenekét is megemeli, majd leereszti. Könnyed löketekkel próbálja mutatni a helyes tempót. A kezemmel támasztom a hasát, kőkemény hasfala van, érzem amit összerándul, már nagyon kevés van neki hátra. Végül oriósit nyög, hosszan elnyujtottan hörög mellé, kirántja a számból merevedett péniszét, egy része az arcomom, egy része edig a hasán landol. Liheg, izzadság folyik végig a mellkasán, felcsúszok mellé, és az ujjimmal letörlöm a cseppeket a bimbója körüli területről. Rám néz, és mosolyog. Lassan letolja magát az ágyon, leér oda, ahol az előbb én voltam. Kicsit még nedves a gatyám, a balaton vizét hoztam be a szobájába. Egy pillanat alatt megszabadít tőle, sokáig kínos, amig végre a szájába veszi, istenien csináljazt, amit csinál. Alig bírok magammal, úgy érzem, sokkal kevesebb idő alatt eljutok a kritikus ponta, mint amennyi időbe neki tellett. Az utolsó pillanatban önkéntellenül is felnézek a plafonra, szinte elkiáltom magamat az élvezettől, megremegek, kiül egy olyan mosoly az arcomra, amilyet az előbb Erik arcán láttam viszont. Lenézek rá, az arca csak úgy fehérlik. Fölmászoott rajtam, és a gyönyörű zöld szeme, újra egyenesen rám nézett. Sokáig feküdtünk így, egymást bámulva. Nem tudtam, hogy mi legyen, tovább mennyünk, vagy inkább haza. Végül döntöttem, feláltam, és megkérdeztem a mosdó hollétét, megmostam az arcomat, ő is, - Melyik szállodában laktok? Nem szeretném ezt ítt abbahagyni... - kisfiús vigyor ült ki az arcára, és nagyon örültem ennek a mosolynak.