A világ végén

„Engedem, hogy a testvérem a maga útján jusson el az ördöghöz.”
R.L. Stevenson

Paul apró nyomásokat érzett az arcán. Felriadt. Rá kellett döbbennie, hogy majdnem elaludt a billentyűzetén. Néhány pillanat kellett, míg összeszedte a gondolatait. Hol is van most? Már rémlett a hely és az idő, és az okok is derengeni kezdtek. Persze egész pontosan nem tudta volna megmondani a helyet. Talán először úgy jellemezte volna, hogy a világ végén van, de a dél-dakotai Black Hills erdő, minden volt csak a világ vége nem. Hill City mindössze 10-12 mérföldre lehetett, onnan pedig már csak egy óra volt kocsival Rapid City és a 14-es főút. Ha az ember szeret kocsikázni, akkor egy délelőtt alatt Denverbe is át lehetett érni, az pedig végképp nem a világ vége. De Paul nem akart emberek közt lenni. Nem akart városban lenni, nem akart senkivel se érintkezni.

Paul épp ott akart lenni, ahol abban a pillanatban volt. Egy erdei házban, a világ végén.
Egy dologra azonban szüksége volt. Kávéra. Ébren kellett maradnia. Egy dolog motiválta abban, hogy ide jöjjön az erdő közepére. Minél távolabb akart lenni a régebbi eseményektől. Túlságosan fájt rágondolnia, de tudta, hogy ki kell írnia magából a történteket. Mindig erős embernek tartotta magát, és még most, hogy senki nem volt a házban, így is elterelte a gondolatait, hogy ne legyen könnyes a szeme. A konyhába ment és úgy döntött, hogy most nem issza meg a kihűlt kávét, hanem újat főz. Rá kellett döbbennie, hogy a konyhaszekrényben sötét van, és nem látja a zacskót. Villany kellett, ami azt jelentette, este van. Ki nézett az ablakon és látta, hogy már lenyugszik a nap. Az egész délutánt a gép előtt tölthette, kicsit megrettent, nem szabadna aludnia.
- Csak pár percre bóbiskolhattam el - gondolta.

Feltette főni a kávét, és a villany megvillant. Egyértelmű volt, mi történt, mivel a következő pillanatban az egész ház sötétségbe borult. A számítógép egész délután ment, és a generátorból emiatt valószínűleg kifogyott a benzin. Úgy rémlett neki, hogy a házban volt egy kanna benzin, ott hagyta a beépített szekrényben, a konyhában. De a szekrényt most nem volna jó ötlet kinyitni. Inkább kiszaladt a kocsijához, a Pickup hátuljában még maradt több gallonnal. Egyébként is a generátor a házon kívül volt megépítve, a konyhaablak alatt. Utólag építette hozzá Paul, mikor még idejártak Jennával a városi forgatag elől.
Ha Jenna most itt lenne, és látná, milyen rossz állapotban vagyok – gondolta magában. - Három napos borosta van rajtam.
De hisz ő itt van.
Nincs itt. - Megrázta a fejét, hogy kitisztuljanak a gondolatai. Leemelt egy kanna benzint a kocsi hátuljáról, odament a generátorhoz, és kinyitotta a fedelét. Lassan elkezdte beletölteni a benzint, és a kanna majdnem kiürült, mire tele lett.
Ez elég lesz két, esetleg három napig. – gondolta magában. Az üres benzines kannát visszatette a még meglévő telik közé. Eléggé őrizetlenül hevertek ezek kint, és ha valaki látná, el is lophatná őket. De ilyen dolgok miatt csak a városban kellett aggódnia, még Hill Cityben se nagyon fordultak elő bűncselekmények.

Visszaült a gépe elé, hogy folytassa az írást, hisz ezért jött ide. Leült és visszakapcsolta a gépet, kikereste az elmentett dokumentumot. Még jó, hogy gyakran szokott menteni. Így is elveszett pár sor, de az valószínűleg egy hosszú m, n, b, j és h kombináció volt, legalábbis azon a részen ébredt. Persze bevihetett egész más karaktereket is, elég kényelmetlen dolog a billentyűzet.

*

Hosszú órák teltek el mozdulatlanul a billentyűzet felett. Paul újra és újra átolvasta az első pár sort.
„Mi van, ha nem is író vagyok? Mi van, ha ilyenkor álmodok, és a valóság álmomban jő el hozzám?” – Az első sor túl költői. – gondolta – Pedig az élet nem ennyire költői. Az élet egy csomó bazdmeg és kurvaélet. – De ezt a gondolatot már nem tudta befejezni, mert hirtelen fény sütött be az ablakon.
Ez volt az a dolog, amire a legkevésbé számított. El se hitte, hogy valaki ide jön autóval az éjszaka közepén. Vajon ki lehet? Biztos két részeg tini ezt a helyet választotta éjszakai kalandnak. A srác joggal gondolhatja, hogy itt aztán próbálkozhat, a csaj is hajlandóbb, ha nincs lebukásveszély. De ez hülyeség – gondolta – ki a fene vesződne a nehéz erdei ösvényen fél órát, csak ezért.
Kocsiajtók csapódtak.
B verzió. – gondolta – Valakik kifigyelték, hogy őrizetlenül hagyom a több gallonnyi benzint és jöttek meglovasítani. Lenne is értelme, azon a részen kívül, hogy ki a fene figyelné ki, ha egyszer a madár se jár erre. Persze attól még kaphatnak az alkalmon. Mindkét esetben csak egy teendő van. El kell zavarni őket. Semmiképp se jó ötlet, ha itt vannak.
A közelemben.
- Szükség lesz a biztonság kedvéért valami fegyverre. – pörögtek tovább a gondolatai - Tényleg ki kéne váltani azt a pisztolyt, Jennának igaza volt. Viszont van egy balta a szekrényben a benzin mellett. Emlékszem, hogy mellé tettem. De nem akarom kinyitni a szekrényt. Nem kell fegyver.
Üvöltés hallatszott kintről. Olyan velőtrázó üvöltés, amit csak egy elhagyott régi erdő közepén nem hall meg senki.
- Ez egy dolgot jelenthet. Nem tudják, hogy itt vagyok. – Paul megnyugodott. Lassan kikapcsolta a számítógép monitorját. Sötét lett a ház. - Ennyi, ez egy csendes elhagyatott faház, amiben senki sincs, és nem mennek be hozzá.

Az üvöltés újra felhangzott. Paul arra gondolt, ilyen lehet, ha valakinek a karját kitépik. Azzal a különbséggel, hogy akkor már elájult volna az illető. De az szüntelenül üvöltött. Mintha, élve enné valaki, vagy abból űzne sportot, hogy minden testrészét meggyötri. Bármi lehet.
A félelem és a kíváncsiság között apró határvonalak húzódnak. Két fajta ember van. Az egyik eltakarja a szemét a horror filmen, a másik rátapad a képernyőre. Az egyik irtózik a véres jelenet alatt, a másik minden elemével át akarja élni az élményt. Az egyik csukva hagyná az ajtót. Paul viszont kinyitotta.
Ez hiba volt.
Az idegen autó lámpáinak fényénél látszott egy férfi, aki épp a keze helyén lévő véres csonkot szorongatta. Az már nyilvánvaló volt, hogy miért üvöltött. Azonban fájdalma már nem tartott sokáig, mert a lámpa fénye mögött, az árnyékban álló férfi egy fegyvert tartott a tarkójához. Gyors egymás utáni dörrenések következtek és a vér beterítette a kocsi forrón izzó lámpáját. A házon a vörös szín vette át a sárga fény helyét. Paul becsapta az ajtót. Hangosan zihált, remélve, hogy nem hallották meg.
- Meg tudom magyarázni. Rendőr vagyok. Jöjjön ki lassan, és mindent érteni fog – üvöltötte a fegyveres férfi.
- Tudja, sok mindent lehet rám mondani, de hülye nem vagyok. – válaszolta Paul.
- Uram, biztosíthatom, hogy nem esik bántódása, ha kijön ide. A nevem Marcus Smith. A denveri rendőrség hadnagya vagyok. – folytatta. – Hallgasson rám, ez az ember, egy mocskos bűnöző volt, megérdemelte, amit kapott.
Paul megpróbálta összeszedni minden józan eszét.
- Talán hinnék is magának, ha nem tudnám, hogy az automata gépfegyverek használata tilos az Egyesült Államokban. – válaszolta.
Odakint a férfi hangosan felnevetett.
- Tényleg Marcus a nevem. Mondjuk nem Smith – látszott, hogy élvezi a játékot.
- Tudod, én mondtam Jimmy-nek, hogy ne itt csináljuk. – folytatta – Mondtam neki, hogy itt ez a ház. De ő azt mondta, hogy ide nyugodtan jöhetünk, itt nincs senki. – a férfi jókedvet színlelt. – Ennek most te iszod meg a levét.
Paul agya járt. Ki kell jutnia a házból, de a fegyver olyan előnyt jelentett, amit nem tud legyűrni.
Kivéve, ha.

Valami tervet kell alkotnia, valahogy el kell menekülnie. Valószínűleg, csak akkor élheti túl, ha végez Marcusszal. És még ott van valahol egy másik is. Valami Jimmy. Elszánttá vált. Tudta, hogy mégis szükség lesz arra a baltára, ott a szekrényben a konyhánál.
Nyisd ki.
- Figyelj, van egy ajánlatom. Gyere ki és kegyes leszek. Vagy bemegyek és fájni fog. – Marcusnak ez a pár mondat láthatóan nagy örömet okozott. Hallatszott a hangján, hogy a fájdalom okozása számára különös örömet jelent.
Paul eközben már a baltával a kezében nézett ki a konyha ablakból. Innen csak a kocsi oldalát láthatta. Tudta, hogy nem lenne esélye kijutni odáig. Hamarabb érné halálos golyó. Úgy döntött továbbra is kivár, egy lehetőségre, egy esélyre, akármire. És legbelül elhatározta, hogy ha muszáj ölni is fog.
Ölni.
- Tudod, ha elhatároztad, hogy bent maradsz, akkor nagyon rossz ötlet volt ennyi benzint kint hagyni a kocsid platóján. Még a végén valaki felgyújt házastól – Marcus továbbra is kaján örömmel beszélt.
Paulnak viszont lelassult a lélegzete.
Ott az esély.
Mikor a kocsihoz megy.
Marcus lassú léptekkel indult a kocsi felé. Még mindig az ajtó felé nézett. Arra gondolt, hogy még mindig ott kuporog az ajtó mögött az a gyáva kukac. Azt követő gondolat ismét örömöt csalt az arcára. Egy tárat eresztett a bejárati ajtóba. Szomorúan konstatálta, hogy se vér, se kiáltás nem kísérte a lövést. Pedig milyen egyszerű lett volna. Tovább hátrált a kocsi felé.
Hatalmas robajjal letaglózták. Paul volt az és Marcust annyira meglepte a ráugró férfi, hogy a fegyvert kiejtette a kezéből. Paul suhintott egyet a baltával, de Marcus elhajolt a csapás elől. Azonban arra nem számított, hogy Paul a balta tompa végével azonnal visszaüt. Marcus megtántorodott, Paul mögé került, és a balta fa nyelét a torkához szorította hátulról. Térdre kényszerítette ellenfelét.

- Hol van? – kérdezte erőlködve Paul. Erejével megadásra kényszerítve Marcust.
- Ki?
- A társad. Jimmy.
- Ott fekszik. – mutatott a kocsi előtt fekvő hulla felé.
Paul megkönnyebbült. Csak egy ellenfél van. Csak vele kell végezni.
Egy pillanatra kihagyott a figyelme. Marcus erős rúgást mért a sípcsontjára. Paul térdre rogyott, és elejtette a baltát. A következő ütés az állkapcsán érte. Hanyatt esett a kocsi irányába. A keze alatt hűvös fémet érzett. Marcus eközben a baltát emelte fel. Azonban, amikor megfordult, leeresztette a kezét. Paul a gépfegyvert tartva lassan felállt.
Marcus láthatóan ideges volt.
- Figyelj, ne hamarkodd el a dolgot. – mondta – Először is, nem gyújtottam volna rád a házat. – magára erőltette leglazább mosolyát. De valami abban a pillanatban megváltozott. Leengedte a vállát, szemébe flegmaság tükröződött ismét.
- Másodszor, – a kocsi mellett fekvő hullára mutatott a kezében lévő baltával. - ezt a tagot igazából Frednek hívták. Jimmy ott áll mögötted.
Paul egy fémes tompa tárgy ütését érezte a fején, majd minden elsötétült.

*

Lassan ébredt fel egy székhez kötözve, bent a lakásban. Még kába volt az ütéstől, amit kapott.
- Azt hittem Jimmy, hogy örökkévalóságig pisálni fogsz. – mondta Marcus.
- Bocs, főnök, nem tudtam, mi a helyzet.
- A tetves életbe, de kurvára fáj. – Panaszkodott tovább a férfi. Paul látta, hogy a másik körülötte ügyködik. - Tudod Jimmy, azért úgyis leütheted volna, hogy ne húzza meg a ravaszt.
- Csak súrolt a golyó, szerencséd volt.
- Szerencsém? Olyan égésnyomot csinál egy ilyen lőszer, ami jobban éget, mintha eltalált volna. És a kabátom is kilyukasztotta az a… – félrelökte Jimmyt.
- Fel vagy, te rohadék? – vette észre az ébredező Pault. Úgy gondolta, egy jobb egyenes segíti az ébredési folyamatot.
- Körbenézek, főnök. – Marcus nem reagált, csak tovább ütötte Pault. Néhány ütés után azonban megelégelte a dolgot.
- Mondtam, hogy fájni fog. – nevetett – De várj, még meg van a balta is, emlékszel, amivel nekem estél. Tudod, szeretek csonkítani. És most úgy érzem, olyannal teszem, aki meg is érdemli. Persze először az égésnyomomat kell megtorolnom. A saját égő húsod szagát érezted már? A fájdalom és az éhség különös egyvelege. – Marcus láthatóan élvezte ezeket a dolgokat.
Paul csak mosolygott.
- A szemét egy szaros író, főnök! – üvöltötte Jimmy a gép mellől. Lassan olvasni kezdte a sorokat. A szeme elkerekedett.
- Főnök, ezt hallanod kellene. Ez a muksó azt képzeli, hogy… - Jimmy hangosan nevetett.
- Mit? – Marcusnak nem volt kedve nevetni.
- Azt képzelem, hogy egy szörnyeteg vagyok. – mondta halkan Paul.

Marcus azonban kezdte komolyan venni a dolgot. Túl furcsa volt neki Paul magabiztos tekintete.
- Jimmy, nézz körül, ne azt a szaros gépet olvasd!
Jimmy elindult ki a szobából, de letaglózta a konyha mellett a nyitva maradt szekrény látványa. Térdre rogyott és hangosan hányni kezdett a padlóra. A konyhát elöntötte a hányásának bűze.
- Úristen! – üvöltötte Jimmy, ahogy egy pillanattal később ismét a szekrényben található nő szétszaggatott holttestére tekintett.
Paul és Marcus tisztán hallották a kiáltást. Marcus azonban nem foglalkozott vele, csak rettegve Pault bámulta. A változás, ami végbe ment a férfin ledermesztette. Rettegés költözött a szemébe.
- Mi… mi van a kezeddel… a körmöd… az arcod…. – Remegő kézzel a fegyveréért nyúlt.
Néhány dörrenés után, hangos kiáltások hallatszottak, majd két férfi fájdalmas halála. De senki nem hallotta őket. Mindketten Paul szűkös beépített szekrényében végezték, egy kis faházban, a Black Hills-i erdő közepén, valahol a világ végén.