A végzet kardja

Hűs reggeli harmat tükröződik a fák levelein, ahogy a hegyek mögött felkelő nap sugarai beragyogják a tájat. Megannyi fűszál, és színpompás virág járja könnyed táncát a süvítő szélben. Nincs olyan ember, kinek ne tűnne fel a természet varázslatos szépsége, amint álomtól ködös tekintete erre a tájra esik. Tavasz van. A természet új erőre kapva éledezni kezd, és már csak a kelet felől fújó jeges fuvallatok emlékeztetnek a télre. Az év talán legszebb napjai közelednek, mikor az emberek az újjászületést ünneplik. Most, itt, ezen a mitikus földön azonban nem sok embernek van kedve ünnepelni. Talán csak az ártatlan, tudatlanságba merülő gyermekek nem érzik a közelgő idők sötét fellegeinek súlyát, mely rányomja bélyegét a felnőttek mindennapjaira. Az emberek érzik, hogy a jeges fuvallatokkal együtt a változás szelei is közelednek.
A változásé, mely talán sötétségbe taszítja majd ezt a világot.
Ráadásul még a legnagyobb hatalmú lények közül is csak kevesen képesek átlátni az események kusza láncolatán, mely idáig vezetett.

Egyike ezen személyeknek Taliesin főmágus, ki Tiurren tornyának legfelső szobájának ablaka előtt áll, és bámul kifelé. Tiurren, az égígérő torony. Így emlegetik az emberek, méghozzá nem is alaptalanul. A torony teteje messze a felhők, fölé nyúlik, így az idősödő mágusnak remek kilátása nyílik az alatta terpeszkedő végtelennek tűnő felhőrétegre.
Gondolatai a távolba révednek, égkék szemeivel a jövőt próbálja kifürkészni. Kevés sikerrel. Bár ő a kor legnagyobb mágusa, adománya, a jövőbe látás képessége most nem működik.
Egész kisgyermekkorától kezdve végigkísérték életét a látomások, melyek kezdetben spontán jöttek, de idővel megtanulta valamelyest irányítani őket. Erős koncentrálással időnként elő tudott hívni egy látomást, mely megmutatta neki a jövő végtelen kirakósának egy darabját. Ő ezekből az apró részletekből próbált rájönni, hogy mit hozhat a jövő.
Azonban most, még ezek a látomások is cserbenhagyták. A jövő még előtte is ködbe burkolózik, és ez cseppet sem tetszik neki.

Tekintete lassan kitisztul, és figyelmét a jövő árnyairól a jelenére veti. Előtte, a tengernyi hófehér felhőn lassú változás látható; a távolban sötét fellegek kezdenek kavarogni, és lassan, de biztosan a torony felé tartanak. Csípős, hideg szél csap be az ajtón, és a mágus megborzong tőle, majd bosszúsan ellép az ablaktól, és keze egy apró intésére az becsukódik.
Hirtelen kopogtatás hallatszik az ajtó felől, és Taliesin felvonja szemöldökét. Csak ritkán, fontos esetekben szokták zavarni.
Elsuttog egy varázsszót, mire a megbűvölt ajtó kinyílik, és egy fiatal férfi lép be a szobába. Taliesin jól ismeri, az ő egyik tanítványa volt. Egyike a legígéretesebbeknek. Mára csatamágussá vált, és ő a torony őrzésével bízta meg.
- Mi baj Vendir? – kérdezi sürgetéssel a hangjában.
A csatamágus ábrázata komor, hangja mégsem vall idegességre, szilárd és határozott.
- Uram! Orkok közelednek…