A változás szele 7.

7.

...akkor holnap, szia! Akkor holnap szia! Ezek a szavak visszhangzottak a fejemben egész nap, egész este, egész éjjel. Vigyorogva mentem vissza a suliba, vigyorogva mentem haza, vigyorogtam egész délután, látszólag minden különösebb ok nélkül, és végül vigyorogva aludtam el. Éppen aludni készülődtem, mikor benyitott Zoli. Ránéztem az órára, még csak 11 óra volt, nem szokott ilyen korán hazaérni, még hétköznap sem.
-Csá! Hallod, be tudnál holnap reggel vinni a suliba? A haverom összetörte a kocsiját múlt hétvégén, szóval...
Ilyen nincs! Pont holnap? Zoli a barátom volt, nem akartam neki nemet mondani, de... nem tehettem mást. Szerelemben és háborúban mindent szabad!
-Bocs haver, de holnap reggel van egy kis dolgom a városban suli előtt és...
-Nem gáz, úgy sincs első órám, elmegyek veled!
- Nem, de tényleg fontos, izé... be kell járnom fél Pestet és hát...
-Oké, oké, értem én a célzást, nem akarsz bevinni! Nem kell kitalálni semmit!
-Köszi, tényleg fontos dolog, remélem megérted.

Durrogva indult el lefeküdni. Még a horkolás előtt mintha valami olyat hallottam volna morogni, hogy: ,,egy baráttól azért többet vártam...’’
Nem tehettem mást. A holnap tényleg létfontosságú volt. Ha majd összejön minden, elmondom Zolinak is, hogy mi volt a baj, bár ő úgysem értené meg.
Másnap reggel 6:00-kor kipattantak a szemeim, kiugrottam az ágyból és azonnal a szekrény felé vettem az utam. És eljött az a pillanat, amire azt hittem, hogy soha nem fog eljönni. Felvetődött bennem a kérdés: ,,Mit is vegyek fel?’’ Úr Isten, hová süllyedtem! A helyzet megmosolyogtató volt, ahogy mint egy lány a diszkó előtt, próbálgatom a cuccokat. Ez nem jó, ez túl bulis, nem természetes iskolai ruha, ez túl csöves, ez megint túl bulis. Végre megtaláltam a megfelelő darabokat, de az órára nézve majd’ kiugrott a szívem a helyéről! Elment fél óra a ruhákkal! A fürdés pedig nem maradhat el! Zuhanyzóba be, fürdés közben fogmosás, zuhanyzóból ki, pssszt pssssszt, dezodor, pff, pff, egy kis parfüm, ruha fel, és máris egy tökéletes díszbuzi látványát keltettem... Bakker ez a pulcsi ezzel a gatyával így néz ki?! Azonnali gatyacsere, majd elégedetten nyugtázom, hogy máris normálisabb. ,,Ilyen mélyre tényleg nem süllyedhettem!’’- ezt már a kocsiban ülve gondoltam. Végre minden összejött, úton voltam a végzetem felé! Odafelé az összes szövegemet végigmondtam magamban, illetve felidéztem egy régi könyv, sorait, melyből beszédtudományomat tanultam. A könyv arra tanít meg, hogy hogyan beszélj úgy AKÁRMIRŐL, hogy a lányok omoljanak utánad. Tényleg bármiről, legyen az a naplemente, vagy a múlt heti tőzsdeindex. Először én sem hittem benne, de elolvastam, kipróbáltam, és működött! Sajnos azonban volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ez ennél a lánynál nem fog bejönni. Mit mondjak hát? Mondjam, hogy szép időnk van? Áhh, ilyen baromságot! Ez csak a filmekben jön be, az újabbakban már nem is! Mindegy, bízom az improvizációs készségemben, és hagyom úgy alakulni a helyzetet, ahogyan kell.

Fél 8-ra odaértem az állomásra. Még van negyed órám. Belenézek a visszapillantóba, friszkó rendben, tiszta pomádé! Befut a vonat, megáll, majd elkezdenek kiáramlani az utasok. Egyszerre jön az összes, így nem fogom megismerni! Épp azon voltam, hogy kiszállok, hogy jobban észrevegyen, mikor
-Jó reggelt, ez a hintó megy az Eiffel-toronyhoz, Monsieur?
Még hátra sem néztem, de már tudtam ki van mögöttem. Szám széles mosolyra görbült.
-Szép jó reggelt! Kissé mintha meg lennél lepődve. Azt hitted nem jövök el, igaz?- kérdeztem még mindig mosolyogva.
-Őszintén szólva igen, azt hittem!- válaszolt Lilla nevetve. -De itt a bizonyíték, hogy vannak még rendes emberek, akiknek lehet hinni!
-Hű, ne folytasd, mert a végén még elpirulok!
-De hát éppen ez a célom!- válaszolta vigyorogva.
Ez aztán a csaj! Nem egy ma született bárány az már biztos!
-Nos akkor hölgyem a hintó készen áll, ha Ön is, hogy elvigye a tudás szentélyébe.
- Köszönöm, örömömre szolgál!
Beszállt, majd elindultunk.
-És te amúgy mióta jársz ide?
- A suliba? Ez a negyedik évem. Én már öreg motoros vagyok itt...
- És mit gondolsz róla? Úgy értem, milyenek az emberek? Sok jófej van, vagy inkább bunkók gyülekezete?
-Nos természetesen nem mindenki olyan jófej, mint én, de azért sok normális ember jár ide. Majd bemutatlak egy-két barátomnak, ha szeretnéd, vannak közöttük lányok is, nagyon kedvesek.
-Tényleg? És milyen lányok ezek? Van közöttük...különleges barát...úgy értem...
-Szóval azt kérdezed van-e barátnőm?- kérdeztem mosolyogva.
-Hát, igen.
Nem, most nincs. Vagyis a most nem is jó kifejezés, hiszen legalább két éve nincs.
-Hű, két év az igazán sok! És mégis mi az a szörnyű tulajdonságod, ami miatt a lányok menekülnek előled? A lábad nem büdös, azt már éreztem volna!
-Nem, semmi ilyesmi!- válaszoltam nevetve. - Egész egyszerűen nem éreztem úgy az utóbbi időben, hogy van olyan lány, akivel együtt tudnék lenni.
- Aha, értem.
- És te hogy állsz ez ügyben?
- Hát körülbelül ugyan így. Bár a két év nem stimmel. Nálam még csak fél év az apácaság. De ha így folytatom a következő barátom a férjem lesz!
- Hogyhogy? A te lábad sem büdös, legalábbis nem tudok róla!
- Ez igaz!- nevetett. – De én is ugyan azt érzem körülbelül, amit te. Hogy nem találkoztam mostanában olyannal, akivel...
- Aha, értem...

Mindketten elmosolyodtunk, aztán ezután a vezetésre koncentráltam, a témát itt berekesztettük. De magamban már eldöntöttem, hogy nem örökre! Tehát a lány is érezhet valamit, elvégre ő kezdett kérdezősködni... Alig várom, hogy jobban megismerhessem, habár már így is minden porcikájában imádtam! Hihetetlen, hogy a látványától, az illatától, a hangjától külön-külön elolvadtam, hát még az egész együttesétől!
Még beszélgettünk valami teljesen érdektelen témáról amíg oda értünk az iskolához, de látszott rajta is, hogy az előző dolgokon gondolkozik ő is. A sulinál leparkoltam és elindultunk befelé. Belépve az ajtón már a hallban láttam az összeverődött baráti társaságot, akikkel én is lenni szoktam általában.
- Nézd, ott van egy-két barátom, szeretnél megismerkedni velük?
- Persze! Az új ovistárs bemutatkozik!
Odamentünk hozzájuk.
- Szevasztok, mizu?
- Hol voltál eddig Dániel? És ki ez az elbűvölő hölgyemény melletted? Szóval mégsem fél Pestet kellett bejárnod reggel, mi?- Ez természetesen Zoli szájából hangzott el.
-Mi van fél Pesttel?- kérdezte Lilla.
- Áhh semmi csak az Úr melletted azért nem hozott el reggel, mert azt mondta halaszthatatlan dolga van a város tucatnyi pontján. De ezek szerint tényleg halaszthatatlan volt.- és már ott is volt a kéjes vigyor az arcán.
- ÖÖÖ fiúk, lányok, ő itt Lilla, most iratkozott át egy másik suliból, ma kezd velünk.- próbáltam terelni a témát. – Lilla, ő itt Zoli, a szobatársam.
- Megtiszteltetés találkozni barátom szívének elrablójával!
- Én úgy tudtam ilyenről szó sincs!- nevetett Lilla.
-Áhh, ne is hallgass rá, biztos megint be van tépve, ezt meg kell szokni, ha vele barátkozol, de amúgy nem rossz ember!
- Köszönöm, hogy bizalmat szavazol pórias személymnek! Akkor arról ne is beszéljek, amikor te legutóbb...
- Oké, oké, ezt inkább hagyjuk. Haladjunk tovább, ma még órák is lesznek!
- Ahogy óhajtod!- majd Lilla fülébe súgva. – Ha érdekel a sztori egyszer négyszemközt elmesélem!
- Alig várom! – mosolyodott el Lilla.
- Tehát, hogy haladjunk: ő itt Laci, egyik legjobb barátom. Laci légy kedves, és mutatkozz be a hölgynek!
- Igenis mester! Joó László Elemér vagyok, tiszteletére! De az Elemért el is lehet felejteni, soha nem hívott még így senki, szerencsére!
- Nem fogok megfeledkezni róla...Elemér.- mondta Lilla.
-Áhh tudtam! Mindig ez van ha elmondom! Kérlek ne hívj így, de tényleg, mert elég sokan szivatnak ezzel így is!
- Rendben, észben tartom!
- A következő jelöltünk Virág! - mutattam a mellettem álló hirtelenszőke lányra. Virág egyike volt a kevés lánynak, aki a társaságunkban volt. Rendes csaj volt, de akadt pár rossz tulajdonsága is. Szerette meglátni az emberek rossz tulajdonságait és szerette ezeket hangsúlyozni is. Sokakat megbántott, de minket, akikkel jóban volt, nem.
- Örülök, hogy megismertelek...Lilla. Tök jó a felsőd, első benyomásnak nem rossz! – mondta Virág.
- Hát Virdzsikém, nem csalódtunk benned megint, azt hiszem! – nevetett Zoli.
- Kussolj, te bunkó!
- Bunkó? Én? Jó mondja!
- Ne is hallgass rá édesem, jóban leszünk mi, ez tuti!
- Biztos vagyok benne! – mondta Lilla.
- És végül, de nem utolsó sorban itt van velünk ma délelőtt Tamás, de nálunk csak Tomi! – mutattam végül az utolsó srácra. Tomi egy félhosszú hajú (olyasmi volt, mint nekem régen, csak én kinőttem belőle) mosolygós, és elég hülye srác volt. A hülyeségén nem butaságot értek azonban, csak éppen mindig az első sorban volt, ha valami őrültséget kellett csinálni. Átugrani egy embermagasságú kerítésen, megenni egy fél szőlőrúzst...Neki egyik sem volt akadály! Emellett nagy nőfaló is volt, de mindent a tőlem kapott könyvből tanult, de ő – velem ellentétben- úton, útfélen alkalmazta is taktikáit. Két hétnél hosszabb kapcsolata nem is igen volt neki.
- Szia, örülök, hogy megismerkedtünk!
- Én is nagyon örülök!- szólt Lilla.
- Mit szólnál, ha következő szünetben meginnánk egy pocsék automata kávét? Szerintem sok közös témánk lenne!
- Ejnye Tomi, ilyen hamar? Azt hittem, vársz legalább egy napot! – nevettet el magam.
- De hát Tomi, nem látod, hogy Dani barátunk már lefoglalta a csajt? Ne nyomulj! – mondta Zoli.
- Hülye! – mosolyogtam, majd egymásra néztünk Lillával, és még szélesebben vigyorogtunk.
- Hát jól van, örülünk, hogy megismerhettünk, de nem tudom ti hogy vagytok vele, nekem órám lesz és nem akarok megint elkésni... – mondta Laci.
- Okés, én is indulok úgyis. Örültem a találkozásnak!
- Milyen órád lesz, tudod már? – kérdezte Virág?
- Még nem, most megyek órarendért.
- Tudod mit? Elkísérlek, úgyis lyukasom van most!
- Az jó lenne, és közben megmutathatnád a sulit is részletesebben!
- Hát akkor induljunk édesem! Gyere, megmutatom én a fontos helyeket és embereket!
Azzal ők is, és mi is felkerekedtünk, hogy beüljünk egy újabb unalmas órára.