A válság kapujában

(Négyszögletű helyiség, minden oldalról zárt, a falakon pipacsvörös álablakok. Az álablakok horkangatva ki-belélegeznek. Alattuk polcok, egy részükön gyűrt borítójú könyvek. Másutt ódon, békebeli rádiók. A plafonról egy hatalmasra dagadt orr csüng le, és olykor prüszköl egyet. A padlóra fröccsent takony lazacszürke patakokban csillog. A lé mélabúsan körbefolydogál egy unottan toporgó horgászcsizmát.)

A CSIZMA Itt hagytak. Utálom az éjszakai horgászatokat. Sok a sör, kevés a hal. Elnyűnek. Aztán a válságra fogják.

(A négyszögletű helyiség hatoldalú gúlává csavarodik. A falon megnyílik egy ajtó, beárad rajta egy kocsmapult tükörfényű ragyogása. A tükrökben imbolygó borostás arcok, egyéb falakon csüngő berámázott lemezborítók által hatvanhat fokban visszaverve. A sarkok és szegletek megtréfálják az embert. Morajlás és eszpresszógépek straccatói a dohányfüstben.
Az ajtóban feltűnik Fajgli, sálban és tokában, vörös szemekkel és szederjes bőrrel. Kezében egy tündöklően sárga, teli kancsót egyensúlyoz. Lazán kacsázva a helyiség átlóinak metszésében ejtőző kerek asztalhoz halad.)

FAJGLI Ez az asztal. Kerek asztal. Ide a grállal. (megpillantja a csizmát a geometrikus mintázatú csempén. Lehajol hozzá) Ki hagyott itt? Akartam én is venni, téged. Mulatságosan drága voltál. Persze ez nem mulatságos.

A CSIZMA (hallgatagon, siratva elveszett fiatalságát, amit egy Wartburg hátsó ülésén élt át) ’ Fláció méri az időt. Szomorú, ám való.

FAJGLI (bólint) Igen. Fogjunk hozzá. Bármikor megjöhet a Várházy. (tűnődik) Persze nem biztos, hogy jön. Néha nem mindig. Ír, azt mondja. Vagy elválaszt a folyó, azt mondja. De ha jön, hoz egy kancsót. Akkor én ennek a felén már túl leszek. Mire kivégzem, ő féllel végez. Mikor az egészet megissza, rendel még egyet, de akkor én már másfélnél tartok. Talán egy feles is belefér. Ő kettő után kezd varázsolni. A sarokban a pamlag mesélhetne róla.

A PAMLAG (lemondó sóhajjal) Eláztatott már engem sok jó barát, de úgy, mint ő, senki sem, uram.
FAJGLI Szót se róla. Ne hányjuk rád Diablót.

(Fajgli leül, napóleoni mozdulatokkal. Maga elé teszi a kancsót, és a poharat. Szemhéját félig leeresztve kedvtelve kezdi nézegetni őket. Ujját végigsimítja a kancsó oldalán, amely Mátyás király fejét mintázza. Érzelmesen pettinggel az üveggel, majd megragadja tömpe ujjaival.)

A KANCSÓ Juj! De meleg a kezed.
FAJGLI Vágyam hévvel lobog irántad.

(Felemeli a kancsót, és abban a pillanatban az asztal megbillen. Súlyos tölgyfakoppanás. A pohár magasított a-t énekel.)

FAJGLI Erőkart játszik ez a szar. Polcoljuk alá.

(Felnyúl a polcrendszerhez, nehézkesen a tér arányaihoz igazítva testének kiterjedését. Leemel egy vaskos könyvet, a címe Szibéria ma és holnap, vagy Csirketenyésztés az Unióban, esetleg Tőzsdekrach a galaxisban. 563 oldal plussz mellékletek. Megfelel. Szétnyitja, majd lehajol és becsúsztatja az asztal három lába közül az egyik alá.)

FAJGLI (kuncogva) Most szökj el, ha tudsz.

(A helyiséget rezes borszag és a szilárdság érzetének megnyugtató hangulata lengi be. Fajgli hátradől, és tölt magának. Ajkához emeli a poharat. Kortyol egyet.)

FAJGLI (gyöngéd átéléssel) Nagy tudós mondta, az első korty mindig a te döntésed. A második is. És így tovább, átkelhetünk a legszélesebb folyón akár. Ki tiltja meg nekünk?

(A homályárnyból, a falak repedéseiből, könyvek lapjai közül, rádiók hangszóróiból horgas orrú, dús ajkú rémecskék dugják ki a fejüket. Magas homlokuk alatt láthatóvá válik kaftán takarta torz testük. Szemük értelmesen, sunyin csillog. Csicseregve zsivajognak, ujjukat Fajglire szegezik.)

AZ INTERKABALISZTIKUSOK Mi! Megtiltjuk! Te iszákos disznó! Te sárban hempergő! Faigel, gyilkosaink unokája!

FAJGLI (ijedten) Tiétek a hatalom és az ország. Adjatok még kis időt nekem. Szegény népem még inna pár pohárral.

(A rémecskék visszabújnak biztonságos odvaikba. Fajgli figyel, figyelik-e, és fülel, hogy fülelik-e.)

FAJGLI Nem mehetek biztosra. A paranoia azonos az éberséggel. Szerencsére van, ami tompítsa az érzést.

(Fajgli inni kezd. Lassan iszik, és gondolatban gondolataira mered. Ezek a gondolatok egymást kergetik. Következik a második pohár. Ez már gyorsabban követi az elsőt, és maga a fizikai művelet gyorsul is, a gondolatok száma exponenciálisan növekszik a kortyok számához viszonyítva. Élük azonban lecsiszolódik, elvesztik körülhatárolt voltukat, kölcsönhatásba lépnek mások, másutt keletkezett gondolataival.)

FAJGLI (öreguras, reszketeg bölcsességgel) Arra gondolok, lehetne rosszabb. Hála a szervezet konstans voltának, helyhez kötöttségének és az agyvelő alapvető konzervativizmusának. Ám muszáj végigjátszani ezt, végtére is a gondolataink egyetlen nagybetűs Magántulajdonunk.
A szabadság rabság. A rabság unalom.

(Odakinn, a bárpulttal szemben felvonyít a zenegép. Pedáns basszus brummogása rezegteti az ajtófélfákat. A lámpák fénye is belehunyorog)

A ZENEGÉP Pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőőőm...

FAJGLI (kortyol) A blues forog a sírjában.

(Hirtelen kivágódik az ajtó, és ott áll Várházy. Idülten vigyorog, hosszú haja korpás vállát verdesi. Túl bő inge félregombolva, felső harmadnál be sem, alul pedig hiányzik is a gomb, kibuggyan szőrös fröccshasa. Női farmerének slicce lehúzva. A cipőjén harmadnapos hányás foltjai. A pajesza gazdagon burjánzik, láttára kéjesen felsikkant az egyik rádióban elbújt rémleány. Fakósárga zakójából hiányos fogsorú hajkefe fityeg kifele.)

VÁRHÁZY (hátradobva a sörényét) Már megint itt, ebben a kibaszott lyukban. Odakinn meg a hercegnő. Levette a papucsát, és a Büdös véletlenül betüzelte a kályhába. Ha lángok kínoznak, kínozd vissza. Te olvastad Augustinust nem? Abban volt erről valami vallomása.

FAJGLI (átlötyögteti a bort orcájának egyik feléből a másikba) Csukd már be azt a rohadt ajtót. Kimegy a szénsav.

(Várházy nőies léptekkel az asztal felé indul, aztán ostobán ledermed, hátraarcot csinál, elpárolog. Egy percen belül megjelenik újra, egyik kezében egy hamutartó, másikban egy bulvárlap és egy kancsó. A buborékok vidáman zizegnek az üvegfalak közt.)

VÁRHÁZY Hatvanhatezer buborék van egy frissen töltött kancsóban. Percenként kétszáz pusztul el, tehát úgy öt óra telik el, és cseppfolyós fing különb.

FAJGLI Megszámoltad mi?

(Várházy kihúzza a széket, és közben felrúgja a csizmát.)

A CSIZMA Jaj!

VÁRHÁZY (dühösen) Mit keres itt ez a csizma? Merénylet a bokasüllyedésem ellen.

FAJGLI Jött, látott, győzött.

A ZENEGÉP (odakinntről) Hiába keheheheféltem...

A CSIZMA Te szemét.

VÁRHÁZY (idegesen hajába túr, Fajglire néz) Mióta vagy itt?

FAJGLI Félkancsó óta. Eddig kussoltak a decibelek. Ellebegtem a munkásfájront és a szürkület közti pauzában.

VÁRHÁZY (rágyújt, benyeli a kéket füstöt, kiköpi) Nem azért jöttem, hogy azt hallgassam, leugat egy csizma.

A CSIZMA Te rohadék.

VÁRHÁZY (üvöltve felpattan, hozzávágja a hamutartót a csizmához, belerúg, majd felkapja az újságot, darabokra szaggatja, csámcsogva lenyeli) Ne ugass, te fasz! Kivannak az idegeim! Kurrrrvára! Kurrrrvára kivannak! Anarchiát Egyesült Okádiában! A csizmákat majd egy végső megoldás…

(Várházy elhallgat, nagyot nyel, körülkémlel. Körbeóvakodik a szobában, fülével a falhoz tapadva. Benéz minden kép mögé, majd elkezdi szétszerelni a rádiókat, poloskákat keresve belsejükben. A falakban megmozdul egy sötét árnyék, de ő ezt még nem látja. A csizma közben jajongva elsettenkedik, majd visszatér, táncolva, cilinderrel a tetején. Fajgli megütközve nézi, Várházy fújtatva megindul, hogy végezzen vele. Abban a pillanatban a falból előmászik egy pipacssárga hervadás, mely hatágú csillagot játszik.)

A CSILLAG Lebuktál. Hallottam, te kis gyűlöletkeltő féreg.

VÁRHÁZY Jaj nekem.

A CSILLAG Pedig apád még Wasserberger volt. Hunorította, hogy jó lóra tegyen. De amely ló tegnap jó volt, most sántítva vesztébe farolt.

(A falak hirtelen meghajolnak, folyékony ambróziát és mannát izzadnak. A plafon megnyílik, s viharzó égbolt csorog alá. Az éteren túl dörgő hang szól, a Kimondhatatlan dörgő hangja.)

A KIMONDHATATLAN A kimondhatatlan vagyok.

FAJGLI (térdre hull, zsolozsmázik, taknya-nyála összefolyik, szeme kiguvad, slicce leszalad) Könyörülj!

VÁRHÁZY (félig elmerülve a közelgő kárhozatban, Seol árnyai közt, utolsó cigarettájára gyújtva) Több tartást kérek.

AZ INTERKABBALISZTIKUSOK (kuncogva a rádiók mögül) Ez nem volt benne a mai Blikkben, mi?

(Iszonyú hangrobbanás a válasz, Várházy eltűnik. Néhány árkádsáncos lászlót tengető üregi nyúl dugja ki a fejét egy felderengő szakadékból, és elmorzsolnak néhány könnycseppet. Erre megjelenik az interkabbalisztikusok egyik kigyúrt keretlegénye, tűzvédelmis kaftánban, és sorban a fenekükre csap, mielőtt eltörné a karjukat)

FAJGLI (kásás hangon) Hát így múlik el, Hunnia ehun volt e.

A CSIZMA (aki eddig az asztallábnak dőlve nyalogatta a sebeit, most éles hangon felvihog) Ihihihihihihihihihih

(Fajgli felpattan, arcán a mindenkori forradalmárok igazságérzete tündököl. Rúgásra lendíti a lábát, de aztán őt is elnyeli a leszakadó, zord sivatagi éggé változott mennyezet. Utána csend támad, csend és csend, és szürke homály)

A CSIZMA (szakállat, fejfedőt növeszt, a szára legörbül, mint egy orr, és hajlongva pipiskedik az immár szürke és csodáktól mentes szobában) Így jár mind, ki nem búj belém.

A Büdös, mezítláb és szakadt harisnyával, bedől az ajtón, és ostobán körbepislog.

A BÜDÖS Szólt valaki?

(Minden kiürül, és semmi nem látszik. Kopogó léptek halnak el odakinn az esőáztatta utcán. Közeleg a reggel, a csillagok helyén felsejlik lebegve egy BUX feliratú pólót viselő, vigyorgó kerub. Egyesek, kiemelve fáradt fejüket a számok és betűk és zsongó, villódzó észleletek posványából, látni vélnek a jelenés kezében egy kardot. A látomás azonban reggel nyolcra - mikor a kocsma kinyit - legtöbbjükben elhalványul, mint a gyertyaláng egy hanukijában a fény ünnepének alkonyán.)