A tévedés

A lift zúgása alig hatolt el érzékeihez. A beszállás pillanatában rossz érzés fogta el. A nagyfőnök állt háttal az ajtónak, a tükörben igazította a haját a nő. Automatikusan megnyomta az indítógombot, egy tétova mozdulattal hátrált a becsukódó ajtó felé. Menekülni akart. Alig egy hónapja dolgozik itt. Jó fizetést ígértek, de a hatalmas cég nyüzsgése zavarta. A kollégái szeretettel fogadták, csupa nő dolgozott az osztályon. Pár nap alatt elrendezte az íróasztalát, gyönyörű nagylánya fényképét a fő helyre tette, Péter fotója azonban csak a fiókban lapult.

A válása után sok futó kalandja volt, részeg, és kevésbé részeg férfiak fordultak meg az ágyában. A válás előtti felismerés, és a per szégyennel, bizonytalansággal töltötte el. Két év után egy este, Péter szólította meg a villamoson. Valami különös fény csillogott a férfi szemében, határozottsága, gyönyörű, férfias arca, széles vállai, valami reszketést indítottak meg testében. Úgy kívánta, mint még senkit. A férfi hazáig kísérte, a kapu előtt telefonszámot cseréltek, és Péter elköszönt, ő pedig csak bámult az eltűnő alak után. Két hét múlva ment fel először Péter lakására.

A nagyfőnök megfordult, valami villant a szemében, és mielőtt bármit is tehetett volna, a nő átkarolta, és a szája az ajkára tapadt. Undor fogta el. Egy nő hideg, nyálas szája, félig nyitva, ajkai szinte elvesztek a hatalmasra nyitott vörösségben, a fogaik összekoccantak, a nő lihegése a szájába lökött egy adag forró levegőt. A vastag nyelv, undorítóan kígyózott a nyelve felett. Gyomra összeszorult. Nem merte ellökni ezt a piócát, szerencsére megállt a lift. A nő megigazította a haját, lihegve elfordult. Ő, mint aki most ébred, ment a folyosón.

A lányok hiába kérdezték, nem válaszolt, elbújt a monitor mögött, és dolgozott. Egy fél óra múlva elővett egy papírt, és írni kezdte, mit vegyen az ünnepi vacsorára, Péter születésnapja volt.

Ötkor végre szabadult, örömmel konstatálta, hogy a nagyfőnök előszobájában még sokan várakoznak. Már legalább tíz napja érezte, hogy a nő kivetette rá a hálóját, és egyre feszélyezettebben viselte ezt a helyzetet, de álmában sem képzelte, hogy ezt meri vele tenni.
Az ezüst színű, hivalkodó vállalati autó mellett szerénykedett a kis piros autója.

Az egyik bevásárlóközpont felé vette az útját. Vagy kétszer is a hátul állók dudálása közben indult el, mert folyton az járt a fejében, hogy egy nő, egy undorító főnöknő kezdett ki vele.
A cédulát is alig találta.
Az áruházban megnyugodott, végre kedvenc foglalatossága töltötte be lényét, vásárolt. Vásárolt a szeretett férfinek, aki finom, udvarias, tiszta, és igazán figyelmes. Péter minden nap pontosan hét órakor indult el otthonról, a ruhái rendben, a szekrényben, a fogason, a szennyes pedig a praktikus szennyesládában lapultak, de nem begyűrve, hanem összehajtva, az ingek gombjai kigombolva.
A konyhában reggelenként kávéillat fogadta, és a szendvics is elkészítve, a konyhaasztal folttalan terítőjén várta.

Boldog volt Péterrel, ha este tizennyolc ötvenkilencet mutatott az óra, kezdte feltálalni a levest, mert tudta, Péter nem sokára nyitja az ajtót. Az üres vázát tett az asztalra, mert Péter nem felejtkezett meg róla, és egy szál, éppen kapható virággal érkezett.

Ma a nagyanyjától örökölt porcelán készlettel terített, a száz éves evőeszközökön megcsillant a gyertyák fénye, és valahogy az élet folytonosságát juttatta eszébe. Elkomorodott. Hiszen nem lehet gyermekük, talán csak ez az egy dolog volt ami éjszakánként foglalkoztatta. Szerelmük szép beteljesedése lehetetlen volt.

Repeső örömmel figyelte az órát. Ma kitett magáért. Két éve még főzni sem tudott, de Péter kedvéért szakácskönyveket tanulmányozott, asszonyokkal cserélt eszmét a főzés rejtelmeiről, és Péter dicsérő szavai egyre boldogabbá tették. Egy üveg bor került az asztalra, és ma ő vett virágot, Péter kedvence az orchidea volt. A kulcs zörgésére, heves szívdobogással sietett az előszobába, Péter csókja végre elfeledette a délutáni őrült támadást. Ajkuk összeforrt, a férfi parfümjének illata, egész testét lázba hozta, testük összetapadt, és becsukott szemei fényes villámokat láttak, reszkető örömmel adta át magát az erős karok szorításának.

A vacsora alatt gyönyörködve figyelte párja örömét, amint eltüntette a sárga karikákat gyöngyöző levest, amelybe saját kezével gyúrt tésztát tett, és Péter ízlésének megfelelően, kissé kevesebb sót, de annál inkább több fűszert rakott. A fűszereket Péterrel közösen vásárolták, kis boltokat kerestek a város különböző pontjain, és fedezték fel a messzi földrészek kincseit. Ezekről aztán Péter előadásokat tartott, miközben ő nem figyelt másra, mint hogy ez az okos férfi, milyen dallamos hangon beszél, mély regiszterek hangzottak hatalmas mellkasából, borotvált feje, gyönyörűen kiemelte férfias arcélét, keze, ápolt, gyöngéd könnyű keze, ilyenkor a combján nyugodott, a másikkal pedig a kormányt fogta. Péter automataváltós autót vásárolt, hogy az ilyen közös utazások alkalmával ne kelljen elvenni a kezét, az alá simuló, érintését élvező combokról.

A bortól kissé kábultan nyílt meg a férfi teste előtt, amint ágyba kerültek. Élvezte párja reszkető vágyát, a testét dédelgető, babusgató kezek, időnként vad polipkarokká váltak. Ajkain vér ízét érezte a heves ölelések közben. Boldogan élvezte, mint önti el a forróság, amikor végtére Péter hatalmas sóhajok között töltötte be testét a kielégülés tűzhányószerű lüktetésével.

Halk zenére ébredt, Péter hetekig kereste azt a dallamot, amely szelíden ébresztette. Boldog mosollyal kapcsolta ki a mobilt. Először a konyhába ment, ahol a forró kávé éppen akkor pöfögött ki az automata gépből. Péter nagymestere volt ezeknek a kütyüknek, körülvette őt az önműködő berendezésekkel. Ezeket csak Péter állította be, mert ő inkább kézzel tisztította, vágta az ételek alapanyagait, hiszen ezzel is előbbre hozta a Péterrel való találkozást, mert neki, csak neki készítette pontos munkával az ételt, így legalább főzés közben is rá gondolhatott.

A munkahelyén a lányok azzal fogadták, hogy a főnöknő kereste már. Idegesen várt az előszobában. A titkár, elegáns, fekete öltönyben, mosolyogva nyitotta előtte az ajtót, a főnökasszony a hatalmas íróasztal mögött ült, legalább tíz méterre volt az ajtótól, hosszú szőnyeg vezetett a hegyként magasodó modern alkotmányig. Érezte, hogy a főnök szemei a combjain, a nadrágján vándorolnak. Megizzadt. Az egyik közeli fotelbe ült, végre egy kissé eltakarhatja magát a vizsla tekintet elől. A tegnap estére gondolt, Péter erős ölelésére, vesszőjének fájó feszítésére. A nő valamit mondott, nem is jutott el a tudatáig, majd egyszerre csak ott állt mellette, a vörös ajkak ismét ott táncoltak a szemei előtt. Elhatározta, visszacsókolja ezt az undorító, nyálas szájat, visszagondolt a régi csókokra, de csak Péter, csak Péter csókja jutott eszébe.
Kitántorgott az előszobába, a titkár egy borítékot adott át. Percekig ült az asztalánál, mire kibontotta a borítékot. A szerződése volt, háromszoros pénzzel.

Nem tudta, mi történik vele. A többiek beszéltek hozzá, ő összeszedte a személyes holmiját, szép, szőke kislánya fényképét tette legfölülre, a szerződés hátuljára, kusza betűkkel megírta a felmondását, alákanyarította a nevét, és mint a holdkóros, búcsú nélkül kiment az ajtón, a titkár kezébe nyomta a felmondását. A mélygarázsban senki nem volt, pár percig ült a hideg kocsiban. Szíve hangosan vert. Meg mertem tenni, gondolta.
Egy alak jött az autók között, ilyenkor nem sokan járnak itt. A főnökasszony volt. Szemén elmázolódott a festék, egy spirálfüzet nagyságú papírt tartott a kezében. Amint beült a nő, a hatalmas, csillogó, vállalati kocsi ajtaja halkan kattanva zárult.

Valami iszonyú pánik fogta el, ez a nő engem keres! Indított, és csikorgó kerekekkel vágott ki a szabadba. Úgy érezte, üldözik! Mintha a hatalmas ezüst színű autót látta volna a tükörben. Egyre nagyobb sebességbe kapcsolt.
Egy rendőr állította meg, csikorogva fékezett, leeresztette az ablakot. Az ötven méterre lévő lámpa pirosat mutatott. Csak annyit hallott, gyorshajtá... Mellette, mint a villám, száguldott el az ezüstszínű gépkocsi, hatalmas csattanás, egy kamion állta útját a fékezés nélkül rohanó járműnek. Lángok csaptak fel, önkéntelen mozdulattal kapta fel a tűzoltó készüléket, rohant a lángoló autó felé.

A nő a kormányra borult, a légzsák fehér párnaként simult a szőke fej alá. A lángok megfestették a könnyes, véres arcot, felrántotta az ajtót. A nő kezében az ő fényképe volt. Néhány csepp vér furcsa ábrát rajzolt az összegyűrt képmásra. A karjaiba vette a nőt, óvatosan kiemelte a lángoló gépkocsiból. Felállt, és elindult a törékeny testtel a kezében. Mentőautó szirénája vijjogott. Tűzoltók futottak el mellettük. Autókból emberek ugráltak ki.
A nő véres ajka, kissé megnyílt, a szeme megcsillant a tűz fényében. Él, gondolta megkönnyebbülten. A száj nehezen formálva a szavakat, suttogott, talán azt, szeretlek. Most látta, milyen gyönyörű szemei vannak a nőnek. Az egyre homályosuló szemek lágyan néztek az ő könnyes szemébe, a testet, amely könnyű volt, mint a lélek, letette egy padra, és már látta, hogy a szemek nem néznek rá, már sehova sem néznek. Véres ruháját egy zsebkendővel törölgette. A fényképen a vércseppek egy szívet rajzoltak ki, eltakarták a szakállát, a bajszát, akár nőnek is nézhette a szemlélő.
- Ismeri a sérültet? - kérdezte az előbbi rendőr.
- Igen, a főnököm volt.
- Uram, jöjjön a kocsiba, vegyük fel az adatait.