A szabságért megéri(?)

Figyelem!
Ez a pár betű, amit kedves olvasóim itt láthatnak maguk előtt, óriási veszélyt rejt magában!
Belehalás-kihalás esete fennforog!
Vizesen írom e sorokat.
Egy szál törülközőben ülök a képernyő előtt ,nem nézek tükörbe, tudom, hogy olyan vagyok mint egy ráncos kertitörpe.
Vízcseppek gubbasztanak a vállamon, talán megfázok, de sebaj!
Mit törődök én most ezzel.
De hogy mi is az a gondolat, amit meg akarok veletek osztani, és ami megéri a megfázás kockázatát?
Nem túl nagy bevallom, de nem célom az egyetemes igazságok tárházát megnyitni, s nem traktálok senkit eget verő s rengető ,világmegváltó gondolatokkal.

„Ha nyelvem száz volna, hogyha szóm víz volna.
Ha mint Körös úgy folyna, szívemnek titkait, magyarok örömét.
Megírnám bölcs formára”
Idézem Debreceni Szappanos Jánostól, csak azért hogy nagy nehezen elhitessem veletek ,mégsem vagyok olyan tökkelütött amilyennek látszódom meztelenül a computer előtt.
Tehát vágjunk bele, elég a kertelésből:
Amikor fürödtem (sajnálom, ez nem kezdődik érdekesen, és nem is fog úgy folytatódni) megláttam egy kis bogarat.
Felfelé küzdötte magát a kád peremén, és kitartóan menetelt, vállalva száz veszélyt (én és a víz lennék a fő veszélyforrás) hogy megkaparinthasson még egy kis időt csekélyke hátralevő idejéből.

Felötlött bennem a kérdés: Mért? Mért nem hagyja magát sodorni az árral?
Túlélési ösztön? Vagy mi lehet ez?
Gyorsan el is vetettem ezt a gondolatot. Ösztön? Hiszek benne, de ez nem elég erős ,hogy mindezt véghezvigye valaki a segítségével.
De akkor mi?
Egy érdekes, és talán furcsa gondolat fogalmazódott meg bennem.
Csak két szó: A szabadságért.
De megéri ez a egy nagy horderejű szó ,hogy életünket kockáztassuk érte?
Hisz ha megkapja hőn áhított szabadságát, akkor se tud felszállni és pár nap múlva úgyis elpusztul. Mért nem ’ugrott fejest’ az örvénybe?
Eszembe jutottak ama nemes lelkek, magyarok és idegen országbeliek egyaránt akik mindent félretettek hazájuk szabadságáért.

Mondhatni önzetlenek voltak, de mondhatni?
Minden, látszólag önzetlen tettben, van egy kis önzőség is.
Persze a hazájukért tették. Másokért. De magukért is.
Hisz ha hazájukat elveszítik semmijük sem marad.
Vagy talán egyszerűbb lenne beletörődni, hogy itt a vég, nincs menekvés?
Vállalni a könnyű s gyors halált?
Legalábbis ennek látszik.
Nem tudom, hogy ti hisztek-e abban hogy van másvilág, de én hiszem azt:
Ha valamit elkövetünk, ami a saját és más szemszögéből is rossz, megbűnhődünk érte keservesen.

Felemészt a lelkiismeretünk.
Na a lelkiismeret. Érdekes témához érkeztünk ebben a kis enyhe lelkifröccsben.
Mit is mondhatnék nektek –gondolkozok a billentyűzetet koptatva - erről?
Talán semmi újat.
N azért csak elmondom, amit gondolok, nem haltok bele(legalábbis remélem, ha mégis, kérem ne tessék panaszkodni, én mindenkit előre figyelmeztettem. Aki volt olyan ostoba, hogy idáig elolvasta, az bűnhődjön meg, én mosom kezeimet).

Nem tudom hogy ez szörny-e vagy jó tündérke, ki halovány lámpásával a helyes útra akar minket vezetni.
Jellemezzük úgy: Anya.
Félreértés ne essék, nem szidalmazom én senki anyját, nem is tehetném, mivel nekem is van egy.
A végén még meglátná, mit irkálgatok én itt, és kapnék egy olyan nyaklevest… Húú szörnyű még belegondolnom is.
Tehát az Anya.
Alapvetően jóságos, megbocsátó könyörületes.
Kedvesen próbálja vezetni lépteidet, és néha nagyokat kell rajtad taszítania célja elérésnek érdekében.
De ha feldühödik!
Nem cserélnék én senkifiával!
(Főleg nem, ha az illető egyest hozott haza. Ha viszont intőt, küldöm a koszorút a temetésre.)

Marcangoló szörnyeteg. Az ember lelkét rágja
Na ez azért túlzás.
Marcangoló szörnyecske.
Ez az, így a helyes.
Úgy érzed, elsorvadsz legbelül.
Egyben biztos lehetsz: sikerrel jár.
Az fog történni, amit ő diktál, ha nem meghalsz.
Meghalsz, lehet csak belül, de mit ér egy üres porhüvely?

Addig rág, míg teljesen felemészt, hacsak nem engedelmeskedsz neki (pl megírod a házit), vagy nem ez volt eredeti szándéka, csak egy jó alapos ’lecke’.
De térjünk vissza első (második vagy mit tudom én akárhanyadik témánkhoz).
Jézus azt mondta, hogy a Jó útja nehezebb, akadályokat kell leküzdened, de megéri.
Viszont a Rossz útja, bár csábítóbb, bár könnyebb veszélyesebb és romlásba dönt.
Ha csak nem térsz vissza a helyes ösvényre, ami ilyenkor már szinte a lehetetlennel egyenlő.
Ez a kis bogárka sem választotta a könnyebb utat, küzdött az utolsó ’leheletéig’ egy cseppnyi szabadságért, még egy kis kortyot az élet kelyhéből.
E sajnos eljött a vég, és odairányítottam a zuhany rózsa sugarát, szegény kis barátom, pedig elmerült.

Most ott tartok, ahonnan kezdtem.
Átnézem, mielőtt beküldöm, és kigyomlálok pár helyesírási hibát.
Hasztalan tudom, úgyis észreveszik majd őket élesebb szemű kollégáim.
Nem írtam le minden gondolatomat.
Egyrészt, mert a fejem most szennyes zoknikkal van tele, amitől csak úgy szabadulhatok meg ha a kéthetes aszalódó ruhacafatjaimat végre felvakarom a földről és bedobom a szennyes kosárba
Hiába is a lelkiismeretem nem alszik.

Másrészt nem tudok mindent megfogalmazni, amit érzek, és félek, hogy ti is eltévednétek útközben a dzsungelben.
Vigyázok én rátok!
Harmadrészt meg elfelejtettem mondandóm majd felét. :)

Ennek örülhettek, és mindenki nyugodt szívvel, hogy földbe a döngölte egy írót, porig alázott egy művet, ezzel is megvan a napi jó cselekedete, térhet ágyba. Nem kell tovább olvasni engem.
Jóccakát!
Jobb ha lehunyjátok szemeteket, elvégre az a könnyebb út!
De én, mint örökös lázadó a nehezbbiket választom, és nyitva tartom a szemem.
Hiába az ördög (ez én lennék) sohasem alszik!