A reggel

Az álom édes ízétől ittasan ébredezek. Lassan eljön az én időm.
Éjszaka testvérem a jótékony sötétség takaróját húzza le rólam.
Furcsán érzem magam minden alkalommal. Tudom, hogy ébrednem kell, tudom, hogy én keltem a napot, nyugtatom a holdat... ez olyan jó érzéssel tölt el.
És még is: olyan összefüggő az egész. Egyikőnk sincs meg a másik nélkül. Minden nap valami újat, valami mást kell nyújtanom.

Ledobom a takaróm, gyorsan elkészülök, már várnak...
Vár a kórus, vár a zenekar. Kis hangszereseim tollaikat igazgatva mártóznak meg a harmat csillogásában, így készülnek minden fellépésre.
Összeszokott társaság vagyunk mi. Ahogy állok a karzaton pálcámmal kezemben, tekintetemmel még egyszer utoljára végig simogatom hűséges barátaimat. Feszült csend uralkodik közöttük, még egy pillanat, szemem sarkából látom a hold kacsintását, kezdődhet a varázslat! Az én varázslatom, a reggel bűvölete!

Pálcám éppen hogy megmozdul, Nádirigó kezd bele himnuszába. Búcsúztatja az Éjjelt, köszönti a Világosságot.
Egyre több és több madár csatlakozik a muzsikához, összhangban, lágyan, ébredezőn...
Most intek a Napnak. Első sugarait eltévedt, kósza fényként rajzolja az égre, alapot vonva a pirkadatnak.
Én mindig gyönyörködöm benne. Varázslatosan bánik az ecsettel! Mindig más és más. Nincs két egyforma festménye.
Hűvös Éjszaka harmatcseppekkel siratja munkája elmúlását. Könnyei nem hiábavalóak, édes nektár a száraz földnek, gyöngyöző frissesség a szomjazó növényeknek.

Nap kérdőn rám tekint és én bólintok: kezdődhet a színek varázslata.. A kék, piros, sárga minden árnyalata bekúszik az égboltra.
Pirkadat? Derengés? Hajnal hasadása?
NEM! Ez maga a Nap, ahogy életre kelti a Földet, megfestve a nyugalmat, a békét, az örökkévalót.

Pillantásom a Szél felé fordul. Indulhat reggeli körútjára. Az álmokat ringató éj sötétjének maradékát friss fuvallatként tereli tova, messzire.

Közeledik az utolsó felvonás.
Képzeletbeli partitúrák lapjainak zizzenése hallatszik.
Egy pillanatra elcsendesül a mindenség.
Nap büszkén felemeli fejét, arany színekbe borítva a világot. Hosszúra nyúlt árnyak húzzák vissza ijesztő karmaikat, ahogy sötét otthonukat felfedezi a fény. Madarak kórusa tiszta, égi zenével köszönti a Reggel ragyogását, mely most már visszavonhatatlanul rabul ejti földi birodalmát.

Elcsendesül a reggel kórusa, halkan átadjuk helyünket a Nappalnak. Kezemet kezébe simítom minden találkozáskor, egymást érintve búcsúzunk holnapig.
Ennyi választ el bennünket, egy érintés, egy röpke pillanat.... az ébredések varázsa.