A patkány, a mosómedve, a kisfiú, a rendőrnő és a fekete kutya

Elégedetten ülök be az autóba. Végre megszereztem a mai újságot. Szükségem is lesz rá, ugyanis egész nap itt fogok ülni és unatkozni, mint minden nap. Július van, a legnagyobb hőség. Ilyenkor kéne a strandon lenni. Lehet, hogy mégis hallgatnom kellett volna anyámra és fogorvosnak menni, nem rendőrnek. Mostmár mindegy.
Harminc éves vagyok, munkahelyem jó, pénzem van elég. Talán csak egy állandó kapcsolat hiányzik az életemből. Bár nem panaszkodhatok, futókaland van elég. Szépnek tartom magam, amit igazán szeretek magamon az a nagy zöld szemem és a hajam. Vörös és göndör, kicsit olyan mint én: zabolázhatatlan. Talán azt is mondhatnám magamra tipikus oroszlán vagyok.
Na nézzem ezt az újságot...hol is van a horoszkóp? Ez nélkül nem kezdhetem a napomat el. Ááh megvan:
Horoszkóp
Oroszlán

A csillagok nem sok jót jósolnak e csillagjegy szülötteinek a napokban. Igaz, hogy élménydús hét lesz, de az oroszlánok közül sokan megkapják a zordót.

Pff...micsoda badarság! Ezt nem akarom elhinni. Lehet, hogy mégse kéne annyira hallgatnom az újságra. Zordó? Mintha csak Harry Pottert olvasnék...
De most figyelnem kell. Kiküldetésen vagyok. Mert mostanában bizony érdekes dolgok történnek felénk. Nem, ez nem egy amerikai horror film. Ez nem lehet az. Hiszen mi táávol élünk Amerikától, ez csak egy városka.
Bár két héttel ezelőtt egy idős néni jött be az őrsre. Bejelentést akart tenni, a legkedvesebb kolléganőm vette fel. Testvéremként szerettem. Amúgy most volt a szülinapja, ő is oroszlán. De visszatérve az ügyhöz, a bejelentés tartalma: gyilkosság. Igaz, az orvosok szerint a néni férje végelgyengülésben halt meg, de az asszony kitartóan állította, hogy egy patkány ölte meg, fényes nappal, az utcán. Szemtanú egy 5 éves gyerek, aki a játszótérről tartott hazafelé. Badarság. Gondoltuk mi. Nem foglalkoztunk az üggyel, a néni pedig egyenes úton a bolondok házába került. Természetesen.
Pár nappal később a szemtanú kisfiú anyukája látogatott el hozzánk. Szintén egy bejelentés: elrabolták a fiát. Este lefeküdt aludni, reggel boldogan kelt fel, hiszen ma volt a szülinapja. Ám eltűnt. Pontosabban elrabolta egy mosómedve és egy patkány. Érdekes. Nagyon érdekes. És ami a legérdekesebb, hogy a barátnőm is látta. És azt állította, hogy igaz. Na ekkor kezdtük el a megfigyeléseket. Mindenki a munkaideje felét egy kocsiban töltötte valamelyik utca sarkán egy mosómedvére és egy patkányra vadászva. Érdekfeszítő volt.
Kedden, pontosan emlékszem, miután lejárt a munkaidőm még visszamentem a rendőrségre. Barátnőm remegve készülődött. Azt hajtogatta, hogy ma valami történni fog. Nevetve kívántam neki sok szerencsét, hátha megtalálja a kis komisz állatkákat.
Másnap megdöbbentő-vagy mégsem annyira megdöbbentő-hír fogadott. Meghalt. Hogy mi módon, azt nem tudják. Az orvosok szerint természetes halállal. De én nem értem. Egy harmincas, egészséges nő nem halhat meg természetesen... Egyetlen kép maradt utána, a telefonjával készítette. Egy patkány, egy mosómedve és a kisfiú tartanak felé. Libasorban. Meglepően nincs a képben semmi rémisztő. Mintha ez így lenne rendben. Ő hitt bennük, hát eljöttek érte...
Ezekután én kaptam meg az ügyet. Oldjam meg. Fogjam meg a tettest. Hát persze, megoldom. Mi sem könnyebb ennél.
Most én vagyok ügyeletben. Üldögélek az autóban és gondolkodom. Nem hiszem el, hogy én is elhiszem. Mert lassan tényleg elhiszem a mesét. A patkányról, a mosómedvéről és a kisfiúról. Pedig igaz.
Most nem hisznek nekem? Azt hiszik bolond vagyok, és engem is a néni után kell küldeni? Azt hiszik? Lehet. Már én is elhiszem, hogy megőrültem...de nem. Nézzék csak! Ott vannak, az utca túlsó felén. Jönnek. Végre! Azt hiszem, már vártam őket. A patkányt, a mosómedvét, a kisfiút, a rendőrnőt, és a fekete kutyát, ő az én zordóm. Végre megjöttek...