A Lény

A Lény

I. fejezet

Ed rémült arccal lépett ki a folyosóra. Tekintetéből rettegés sugárzott. Idegesen pásztázta végig a folyosót. Sehol egy lélek. Egyedül maradt. A hajó hangosan morajlott, és nagyot rázkódott. Újabb robbanás. Lassan süllyed a jéghideg vízben. Csak erre bír gondolni. Hogy megfullad. Nem szabad. Túl fogja élni. Túl kell, hogy élje. Tekintete még mindig rémült, mögüle a liftaknából lángok csaptak elő. Kint a jéghideg tenger, bent a perzselő tűz. Az egyetlen esélye, ha eljut egy mentőcsónakhoz. Csak azzal menekülhet meg… de mi van, ha utoléri. Ha nem ér időben a csónakhoz?
Pánik lett úrrá rajta. A szíve még hevesebben kezdett verni. Szakadt ruhájára nézett. Soha életében nem félt még ennyire, mint most. Teste minden porcikája remeg. Kezében még mindig ott szorítja a puskát, melyet az egyik tiszt nyomott a kezébe, még mielőtt meghalt. Az egyetlen eszközt mellyel küzdhet. A tár ugyan félig üres, de talán elég lesz. Talán nem kell majd használnia.

Mély levegőt vett. Végignézett a folyosón, melyen a vészfények villództak. Vörös-sárga színben. Felváltva. Érezte, hogy a hajó süllyed. Menekülnie kell. Lassú bizonytalan léptekkel indult el a folyosón, melynek végén ott az ajtó, az ajtó mely a mentőcsónakhoz vezet. Szaporázni kezdte a lépteit. Minél hamarabb oda kell érnie.
- Ed… Ed… várj- halk hang, mely mégis egyértelműen kivehető volt- várj.
- Veronika –felkapta a fejét. Megfordult, de nem látott senkit- az nem lehet- nem bizony. Látta mikor a lény elkapta, mikor berántotta a kabinba és ő már nem tehetett érte semmit. Végzett vele. Egy szempillantás alatt. Úgy, ahogy a többi utassal is végzett. Ő maradt egyedül. Senki más. És most rá vadászik. Őt akarja. Nem maradt sok ideje…
- Ed… -ismét a lány hangja.
De Ed már nem fordult meg. Szaporázni kezdte a lépteit, miközben a szíve még hevesebben vert, már szinte fut… ott az ajtó. Már látja…

Hatalmas csattanás. Hallja, ahogy a lény szalad utána a folyosón. Most nem lehet. Nem lehet, hogy most érjen véget. Muszáj, hogy elérje az ajtót. Már csak pár méter… futni kezdett. A világítás ki-ki hagyott. De fel sem figyelt rá. A hajó kissé balra dőlt. A tenger kezdi magába szívni. Bárcsak örökre elnyelné a lénnyel együtt. Miért is álltak meg? Miért mentek oda? Miért? Nem kellett volna. Ha a kapitány másként dönt és inkább megvárja a parti őrséget… akkor mindenki életben maradt volna. De nem. Neki látnia kellett. Tudnia, hogy mi zuhant a vízbe. És most ez lett a vége. Meghalt az összes utas. És Veronika is. A barátnője, élete szerelme. Nemrég jegyezte el. Úgy volt, hogy még az idén összeházasodnak. És most már… minden tönkrement.

A hajó egyre hangosabban nyikorgott. Az utolsókat rúgja. De Ed talán elér az ajtóig. Hallja, ahogy a lény levegőért kapkod. Ahogy csahol utána. Még egy-két méter és megmenekült. Hátra-hátra pillant. Nem látja… aztán mégis. Egy pillanatra találkozott a tekintetük. Ed rémült tekintete a lény mindenre elszánt tekintetével.
Most már késő. Utol érte. Ed az ajtóért nyúlt… kinyitotta, de a lény elérte. Rávetette magát. A férfi még meghúzta a ravaszt… aztán minden elsötétült.
Nem sikerült…