A gödör (drámagyarlórszágról)

A gödör
-drámagyarlórszágról-

Tunya úr (János)– temetkezési vállalkozó
Mária – a felesége
Káin – a fiuk
Ábel – a fiuk
Teszi úr – másik temetkezési vállalkozó
Pap
Szomszéd

1. szín

Szokványos családi ház. Elől tiszta, gondozott udvar, hátul belep mindent a giz-gaz. Az udvar közepén egy gödör és mellette a földkupac. Tunya úr a kupacon henyél, cigarettázik. Az utcáról Mária érkezik.

MÁRIA: Hányszor mondtam, hogy hagyd abba? Meglátod téged is a cigaretta fog elvinni!

TUNYA ÚR: Jobbat mondok. (mélyen a cigarettába szív) Először inkább éhen halok. Majd, ha az nem használ, akkor jöhet a cigaretta.

MÁRIA: A halállal nem illik viccelődni!

TUNYA ÚR: Nem vicceltem, sőt még azt is elárulhatom, hogy miden valószínűség szerint sorsközösséget fogsz velem vállalni. Tudod jóban, rosszban…(újabb mély slukk) Ugye szeretsz édes Máriám?

MÁRIA: Hát persze, hogy szeretlek! De mi ez a halom föld, meg a lyuk?

TUNYA ÚR: Ez nem lyuk! Ez egy gödör. Egy komoly, precíziós munkával előállított szabvány méretű gödör…

MÁRIA: Ne viccelődj folyton Jánosom, ez egy teljesen hétköznapi lyuk, olyan, amilyet bárki áshatn…

TUNYA ÚR: Hát ennyire értékeled a férjed munkáját. (megint mély slukk) Ez a foglalkozásom, csak tudom, miről beszélek!

MÁRIA: Kérlek, ne kezdjük el megint. Úgyis nekem van igazam. Hiába mondogatod, még egyszer sem sikerült bebizonyítanod, hogy ezek az izék, ezek nem csak közönséges lyukak.

TUNYA ÚR: (a szájából a gödörbe esik a cigaretta) Még hogy nem? Akkor most jól figyelj! (nagy nehezen lemászik csak a feje búbja látszik) Ez az ásó a kettes szabványméret tökéletes, házilag gyártott mása. Ez itt, a keresztmetszet pontosan egy ásónyi. A mélysége pontosan kettő. A hosszúság négy láb körüli, függően a koporsó méretétől, és ha még jobban a szélére állsz, úgy zuhansz be ide mellém, hogy akár rögtön temethetlek is.

MÁRIA: (kissé eltávolodva) Még nem győztél meg…

TUNYA ÚR: A pontos méréseknek hála a feles adalékanyagok eltávolításával egy szabvány téglatestet kapunk. A műszerek és egyéb kiegészítő kellékek, végül pedig a szakember eltávozta után, az így létrejött üres teret tetszés szerinti időpontban természetre nem káros anyagokkal feltölteni lehet!

MÁRIA: Jól megtanultad még annak idején. Ezért szerettem beléd, mert mindig olyan pontos voltál és…és…

TUNYA ÚR: Szabvány. A szabványon van a legnagyobb hangsúly ennél a hivatásnál.

MÁRIA: Talán nem ez a legjobb szó, mindenesetre a lényeg az, hogy nem győztél meg. Ezt a földkupacot itt minek hívod?

TUNYA ÚR: Szükséges felesleg, újrahasznosítható melléktermék kategória. Mi más lenne?
MÁRIA: Szóval fogd ezt a kupacot és hantold vissza oda, ahonnan kiástad!

TUNYA ÚR: Nem tehetem. (a cigarettáját keresve teljesen eltűnik a gödörben)

MÁRIA: Már miért ne tehetnéd? És különben is miért kellet ez ide az udvar közepére?

TUNYA ÚR: Azért kellett ez ide édes kicsi szívem, mert ez lesz a mi nyughelyünk nemsokára.

MÁRIA: Hülye vagy. És ha hozzám beszélsz legalább hadd lássalak, így olyan…olyan… olyan arcatlan vagy.

TUNYA ÚR: Hogy képzeled? Én mindig is udvarias voltam, betartottam az etikett szabályait, és nem emlékszem egyetlen olyan helyzetre sem, amikor arcátlan lettem volna. Még hogy én…te vagy az arcátlan!

MÁRIA: Na szép. Tudod mi vagy te? Szükséges felesleg, futottak még kategória!

TUNYA ÚR: (kisebb csend után) Látod, mondtam, hogy arcátlan vagy. (meghunyászkodóan) Most segíts ki innen légy szíves.

MÁRIA: Segítsen a jóisten, belevaló gyerek vagy! (el)

TUNYA ÚR: Jaj édes Máriám, ne tedd ezt velem! Én annyira szeretlek! Egyetlen, kicsi bogaram!
Ábel érkezik a kapun.
TUNYA ÚR: Tudod, hogy mindennél jobban szeretlek! (megköszörüli a torkát) Olyan vagy nekem, mint testnek a kenyér, mint földnek az eső…

ÁBEL: (megilletődve) Hát mégis szeretsz apám?

TUNYA ÚR: (zavartan, elutasítóan) Menj, szólj anyádnak, hogy segítsen. Meg ha már arra jársz, mondj el neki egy szép verset vagy valamit, úgyis oda vagy az ilyenekért…
Ábel csalódottan megy anyja után.

TUNYA ÚR: Igaz még sosem mondtam ki, de azért, áh végre megvan a cigim…szóval szeretlek, csak tudod, hogy van ez…A mai világban egy szülőnek a legnagyobb sorscsapás, ha a gyereke művészlélekkel születik. Nem gyakorlatias, hiányzik belőle mindaz, ami a megélhetéshez szükséges. Persze, ha más lennél…Na gyere, segíts, a te kezed is épp oly jó, mint anyádé.
Mária érkezik.

TUNYA ÚR: No, fiam, hol vagy?

MÁRIA: Fiad ám a… tudod ki! Kell a kezem vagy a telet is bent szándékozol tölteni?
TUNYA ÚR: (fájdalmasan) Nem gondoltam, hogy még egyszer meg kell kérnem a kezed. (észbe kapva) Persze, bármikor örömmel megtenném! Hozzám jössz feleségül?
Mária segítségével kikecmereg a gödörből.

MÁRIA: Sosem voltál a szavak emberek… Te mindig csak tenni szerettél, csak hogy legyen valami a kezed között.

TUNYA ÚR: Ezért lettem temetkezési vállalkozó. Gyönyörű hivatás. Az anyafölddel dolgozni, kell ennél szebb? Ügyfél pedig mindig akad. Illetve akadt…

MÁRIA: Miért mi történt?
TUNYA ÚR: Őszintén szólva semmi sem történt.

MÁRIA: János…

TUNYA ÚR: Várj, úgy értem, hogy már két hónapja semmi sem történik. Nincs halott.

MÁRIA: Én nem értem, hogy van manapság? Hát már halál elleni vakcinákat is lehet kapni? Mi lesz így velünk?

TUNYA ÚR: Nem, te butus. Egyszerűen csak… csak Teszi úr és a gépei…

MÁRIA: Ezt nem értem.

TUNYA ÚR: Teszi úr átkozott gépei elfoglalták az élők piacát, s most úgy néz ki, hogy már a holtaké is az övék. Eddig örülhettem, sőt titkon még ki is nevettem azokat, akik meggondolatlanul olyan szakmát választottak, amit nem élveznek. De most már, most már semmi sem szent!

MÁRIA: Ne haragudj, de ezt az összefüggést már megint nem értem.

TUNYA ÚR: Pedig egyszerű. Aki olyan munkát választ, amit élvez, azt jól fogja végezni, ezáltal sokra viszi, vagy legalább kiemelkedik valamivel a többi közül. Így a gépek sokkal nehezebben szorítják ki őket. Ilyen vagyok én is. Akit viszont csak a pénz érdekel, az hamar elbukik a gépek ellen vívott küzdelemben. És tudod miért? Mert nincs meg benne a munkája és a közte lévő szoros kapcsolat. Nem akarja folyton jobban csinálni, többet, szebbet, hanem csak a pénzre hajt. Az ilyet hamar utolérik a gépek.

MÁRIA: És…(körülnéz, majd halkan) mennyire állunk rosszul?

TUNYA ÚR: Mondj egy skálát!

MÁRIA: Egytől tízig, és tíz a legrosszabb.

TUNYA ÚR: Akkor körülbelül 20, de ebből még vond le a rezsit és a kötelező biztosításokat…( nevetve) Ha szerencséd van én távozok elsőnek és pluszba írhatod az
utánam kapott életjáradékot.

MÁRIA: Ennyire vészes a helyzet? És te nevetgélsz?

TUNYA ÚR: Miért, már azt sem szabad? Hát már a nevetés is tiltott dolog? Nem szabad gyülekezni, nem szabad egy jóízűt káromkodni, nem szabad az erdőben állatra vadászni, már csak a nevetés maradt. Azt pedig senki nem veheti el tőlem! Tehet mást egy magamfajta ember, minthogy szembeneveti a világot? (kissé szomorkásan) Mégiscsak jobb, jókedvűen a sírba szállni, mint ideggörcsöktől rángatózva, lehangoltan végigszenvedni egy életet!

MÁRIA: Igaz. De azért annyira nem lehet rossz a helyzet, hogy sírt áss magadnak!

TUNYA ÚR: Ma reggel elmentem a boltba reggeliért. Csak egy-két brióst vettem, egy kis mézet, no meg tejet mindenkinek, de a mézet vissza kellett raknom, mert nem tudtam kifizetni.

MÁRIA: Talán a családi kassza?

TUNYA ÚR: Arra is gondoltam, de az nem olyan jól kenhető, és az íze sem az igazi…

MÁRIA: A kassza?

TUNYA ÚR: (közönyösen) Nem tudom, talán kiürült, hogy nem vettem mézet…

MÁRIA: Akkor nagy a baj…

TUNYA ÚR: Nagy bizony…

MÁRIA: De tudod mit? Egy cseppet se aggódj, mindig megsegített a jóisten, már tudom is, mit kell tenned!

TUNYA ÚR: (fitymálóan) Pedig már kezdtem elveszteni az eszem…

MÁRIA: Ugyan ne tedd! (ragyogó szemmel) Csak a jóistenben kell bízni! Csak őt kell kérni!

TUNYA ÚR: És miért imádkozol? Lottóra nincs pénzünk, de várj, megnézem a zsebeimet, hátha máris bent lapul egy milliós csekk! Jóisten aláírással…

MÁRIA: A halottakért imádkozom. (összekulcsolja a kezeit)

TUNYA ÚR: Talán inkább majd halottak napján!

MÁRIA: Te bolond, azért, hogy minél több legyen! Ki tudja mekkora a gépek kapacitása, egyszer talán te is sorra kerülsz!

TUNYA ÚR: (gyorsan szétválasztja Mária kezeit) Hát ez az! Ha ilyen hülyeségért imádkozol a végén még tényleg sorra kerülünk! (elgondolkozik, majd visszakulcsolja Mária kezeit) Habár kettővel több vagy kevesebb, akit a gépek földelnek el…

MÁRIA: (Meglátja a papot az utcán, odahajol Tunya úrhoz) János! Már tudom! Megvan!

TUNYA ÚR: Na hol volt?

MÁRIA: A pap a megoldás!

TUNYA ÚR: A pap? (gondolkozik) Utolsó kenet?

MÁRIA: Lüke! A pap! Az egyház elszegényedett tagjait ki temetteti?

TUNYA ÚR: A koldusokat? Ahamm…Az egyház kinevezett tagja. A mi papunk bizony.

MÁRIA: Menj gyorsan, még utoléred!

Tunya úr a pap után iramodik. Mária magában vigyorog.

MÁRIA: Hát, ha mást nem is, talán ostyát kér tőle vacsorára.

TUNYA ÚR: Plébános úr! Egy pillanatra szabadna! (odaérve) Dicsértessék a Jézus Krisztus!

PAP: Mindörökké ámen! Mondjad János, miben segíthetek?

TUNYA ÚR: Nos az iránt érdeklődnék, hogy a plébános úr hívei…

PAP: Nem, nem. Ez így helytelen, tudod jól. Nekem nincsenek híveim, csak is az egyháznak lehetnek hívei.

TUNYA ÚR: Szóval az egyház hívei közül vannak ugye olyanok, akik…nagyon szegények?

PAP: Olyanok, akik le vannak gatyásodva? (nevetve) Hát előfordul! Azok még az egyházi adómat sem fizetik be! Már régóta azon töröm a fejem, hogy is tudnám elérni, vagy hogy tudnék megszabadulni tőlük, de eddig sikertelen minden erőfeszítésem.

TUNYA ÚR: Hát igen, tulajdonképpen a plébános úr egyházi adóját is érinti a dolog, merthogy…

PAP: Mondtam már, hogy a pap és az egyház között nem szabad párhuzamot vonni! Az egyházi adó egyértelműen csakis az egyházé!

TUNYA ÚR: Értem. Szóval… arról lenne szó, hogy az egyháznak vannak-e olyan elhunytjai, akik nem fizettek a plébános úrnak egyházi adót?

PAP: Persze, hogy vannak. Azok mindig vannak. A temetőmben már alig akad hely! Egyre kevesebb a parcella…

TUNYA ÚR: És az lenne a kérdésem, hogy a plébános úr temetőjében szabadna-e…

PAP: Már mondtam, hogy semmi sem az enyém, minden az egyházat illeti! Nem értem miért vádolsz meg folyton ilyesmivel!

TUNYA ÚR: Van hulla, amit eláshatok?

PAP: (kissé megrökönyödve) Van. Illetve mégsem.

TUNYA ÚR: Elnézést plébános úr, csak tudja a feleségem. Folyton azzal nyúz, hogy segítsek már az egyházon, legyek jótét lélek, és gondoltam kedvezményes áron nyélbe üthetnénk néhány parcellát.

PAP: Mindjárt gondoltam, csak tudja nekem már szerződésem van Teszi úrral. Bérmentve jön ki, és ő is olyan optimális díjcsomagot ajánlott, amire rögtön igent mondtam.

TUNYA ÚR: Ezt nem hiszem el! Azaz átkozott Teszi úr már ide is betette a lábát!

PAP: Hogy merészel így beszélni egy pap előtt? Nem szégyelli magát! Meg ne lássam a templomomban mostanság!

TUNYA ÚR: Nem a maga temploma! Az egyházé atyám, az egyházé!

PAP: A szemtelen, pimasz fráter!
Pap el. Tunya úr búsan ballag hazafelé. Teszi úr érkezik.

TESZI ÚR: Szép jó napot Tunya úr!

TUNYA ÚR: Szebbet is adhatna!

TESZI ÚR: Ugyan! Verőfényes napsütés van, nincs eső, a gépeim nem rozsdásodnak, nem kell sárban lubickolniuk, bár igaz, ami igaz, az eső lazítja a földet! De ne elégedetlenkedjünk Tunya úr! Örüljünk annak, ami adatott!

TUNYA ÚR: Maga könnyen beszél! Mindenre rátette a gépkezét ebben a városban. Nekem már csak a saját sírom maradt…Mondja, hogy érte el mindezt? Hogy működik a maga gépezete?

TESZI ÚR: Legfőképpen olajozottan. Nem volt nehéz. Csak haladni kell a korral. És különben is a gépek maguktól megoldanak mindent! Az ember még csak piszkos sem lesz.

TUNYA ÚR: De ha valaki pont azt szereti benne? Szeretek piszkos lenni. Szeretem érezni magamon, hogy dolgoztam. Hogy megérdemlem. És jöhet zivatar, orkán, a kötelesség, az kötelesség. És én nem is rozsdásodom be!

TESZI ÚR: Maximum meghal tüdőgyulladásban… No, de Tunya úr, miért ez a búskomorság?

TUNYA ÚR: Nézze, őszinte leszek. Nincs meg a mindennapi betevőre való, mivel maga minden üzletet elhappol előlem.
TESZI ÚR: Oh, hát erről van szó! A kapitalista világ egyik nagy hazugsága a verseny. Nem verseny ugyanis, maximum csak kezdetben. Az első néhány pillanatban. S már el is van döntve ki lesz a legjobb, és kik a követőraj. És persze lesznek, akik belebuknak…Sajnos ezen nem tudok változtatni, de amennyire csak szüksége van, kész vagyok bármennyit hitelezni önnek, hiszen mégiscsak régi cimborák vagyunk mi… János!

TUNYA ÚR: Köszönöm szépen Teszi úr, sajnos nincs módomban nemet mondani, bármennyire is szeretnék. A családom sínylené meg.

TESZI ÚR: Hát hogyne! Nem szabad az ilyennel játszani, ami kell, az kell! A kamatokat és a tranzakció részleteit majd még később megbeszéljük…János.

TUNYA ÚR: De azt azért árulja el, hogy mégis hogy működnek a maga gépei? Hátha sikerül majd egy kicsit felzárkóznom! Hiszen magának is azaz érdeke, hogy a belém fektetett tőkéje megtérüljön, sőt profitálni tudjon belőlem…(inkább elharapja a száját, minthogy folytatnia keljen)

TESZI ÚR: Rendben, nem nagy titok, egész egyszerűen működik! Nekem szinte csak gombokat kell nyomogatnom…vagy inkább még azt sem. Na, nézze! Tegyük fel, hogy maga meghalt.

TUNYA ÚR: (meglepődve) Tegyük! Elvégre közeljövő!
TESZI ÚR: Na már most, a gépeim iszonyatos sebességgel dolgoznak, nemhogy a hullafoltok nem fognak megjelenni magán, de még csak a bajsza sem fog kiserkenni!

TUNYA ÚR: Aszta! Tényleg?

TESZI ÚR: Hát persze! Nagyon egyszerű! Amint bekerül a maga hullája a ravatalozóba, szinte már temethetnék is. Természetesen az alkalomhoz illő ruházatot meg kell várnunk, de az alatt az idő alatt a gépeim mindent, hangsúlyozom mindent elvégeznek! Az első gép odagurul magához az asztal mellé, leveszi a méreteit, majd kapcsolódik a központilag elhelyezett szerverre, és az ön adataival máris a helyszínen tudnak továbbdolgozni. Kiszámítják mekkora koporsóra van szüksége, megrendelik, és már csak a lyuk ásása maradt hátra…

TUNYA ÚR: Gödör, kérem.

TESZI ÚR: A sírásógép szintén csatlakozik a szerverre, megnézi mekkora koporsóra kell önnek, ezután kimegy az ön számára kijelölt parcellához és leszúr egy hatalmas fémkarót a földbe. Pontosan olyan mélyre, amennyire kell. Ezután a fém karó lent kettényílik, majd azok még ketté, végül a gép olyan könnyedén emeli ki a földet, mint ha maga csak egy gumilabdát emelgetne.

TUNYA ÚR: És mit csinál maga mindeközben?

TESZI ÚR: Változó. Van, hogy szivarozok, kávézok, de az is lehet, hogy a városban sem
vagyok.

TUNYA ÚR: De hát akkor maga meg sem dolgozik a pénzéért!

TESZI ÚR: Még hogy nem? Én kérem nehéz szellemi munkát végzek!

TUNYA ÚR: Amikor kávézik, vagy amikor szivarozik?

TESZI ÚR: Talán inkább valahol a kettő között! Nézze Tunya úr! Ez a mai világ már csak így működik!

TUNYA ÚR: Látom…

TESZI ÚR: Tudod mit, fogd János, itt a pénz! Aztán jóra használd!

TUNYA ÚR: Ó Teszi úr, nem is tudom, hogy kösz…

TESZI ÚR: Felesleges elmenni a bankig, mikor itt is tudok kölcsönadni! A kamat pedig legyen a bankok által kínált legkevesebb!( kezébe nyom egy köteg pénzt)

TUNYA ÚR: ..hogy fogom én ezt magának visszafizetni…

TESZI ÚR: Ugyan szóra sem érdemes!
Teszi úr mögött Káin érkezik. Teszi úr hátrafordul, Tunya úr robotmozgást utánozva kigúnyolja)

KÁIN: Adjon Isten édesapám! Szép jó napot Teszi úr!

TESZI ÚR: (vigyorogva) Ezt inkább az apjának mondja! Most viszont ha nem haragszol János, vár a munka! Az egyik gép véletlenül feldarabolt egy halottat!( nevetve) Ezek a csacska gépek!

TUNYA ÚR: (nevetést erőszakolva magára) Oh, ezek a csacskák!
Teszi úr távozik.

KÁIN: Mi újság édesapám?

TUNYA ÚR: Nem tudom, mert már nem jár az újság.

KÁIN: Hogyhogy?

TUNYA ÚR: Úgy, hogy az új televízió hálózatnak hála, már minden hírt élőben láthatok! A
vadonatúj, térhatást biztosító hangberendezéssel pedig úgy érzem, mintha személyesen lennék ott minden eseménynél!

KÁIN: Téényleg?

TUNYA ÚR: Nem.

KÁIN: Hát akkor?

TUNYA ÚR: Nincs pénz az újságra… Sőt semmi másra sem. Mától kezdve keményen meg kell küzdenünk az életben maradásért.


KÁIN: De hisz, ott egy csomó pénz a kezedben!

TUNYA ÚR: Tudom! Vicceltem!

KÁIN: (megkönnyebbülve) Tényleg?

TUNYA: Nem!

KÁIN: Na, de akkor az mi nálad?

TUNYA ÚR: Joghurtos kifli…

KÁIN: ???

TUNYA ÚR: Pénz. Most kaptam Teszi úrtól. Kölcsön. De anyádnak ne mondd el!

KÁIN: Mert én olyan sokat beszélek anyámmal?

TUNYA ÚR: Jah tényleg. Akkor vedd úgy, hogy nem mondtam semmit!

KÁIN: Miért mit mondtál?

TUNYA ÚR: (nevetve) Jaj, te kis pajkos! (határozottan) Anyádnak egy szót se!

KÁIN: Menni fog, már jó ideje gyakorlom!

TUNYA ÚR: De nem úgy! (legyintve) Gyere, menjünk haza!
Tunya úr és Káin hazaballag, a kapuban Tunya megállítja Káint.

TUNYA ÚR: És szeretném, ha szépen szólnál végre anyádhoz! Ez ügyben azért hasonlíthatnál egy kicsit a testvéredre. Egy kis vers, vagy csak szép szavak… Igazán megbékülhetnétek már!

KÁIN: Én? Vers? Persze, meglesz!
Belépnek a kapun. Káin elől. Mária a házból érkezik.

KÁIN: Na mi a kő te tyúk anyám? (oldalba böki az apját, Tunya kényszeredetten mosolyog, Mária meg sem hallja)

MÁRIA: Mi az ott?

TUNYA ÚR: Nem tudom. Mi az?

Mária odamegy és kikapja férje kezéből a pénzt.

TUNYA ÚR: Látod fiam ilyet sose tégy! Nő kezébe pénzt adni olyan, mint az ellenségedébe fegyvert!

MÁRIA: Ugye megmondtam, hogy Isten megsegít!

TUNYA: Hogyne, kamatostól…

MÁRIA: Hogy mondod?

TUNYA ÚR: (belepillant a gödörbe) Csak azt mondtam, hogy milyen érdekes, hogy én egy üres és száraz gödröt hagytam itt, most pedig víz van benne és…(a víz felé nyúl)

MÁRIA: És rengeteg hal!

TUNYA ÚR: (visszarántja a kezét) Érdekes…Biztos úgy érezték a halak, hogy zavaróan sok hely van a folyóban…

MÁRIA: Dehogyis! Csak szóltam az én Ábelemnek…(örömmel) Az akkori helyzetre való tekintettel… Hogy menjen és fogjon egypár halat, és látod még ebben is mekkora szerencsénk volt!

TUNYA ÚR: Még ebben is…De hát ez akkor is az én gödröm!

MÁRIA: (örömtől ittasan) A tiéd hát, édes Jánosom, és gödör, nem lyuk! Nem lyuk, ugyanis szabvány mérete van! A hossza körülbelül négy láb! És itt a keresztmetszet pedig…
A gödör vizes szélére lépve megcsúszik és a pénzzel együtt eltűnik. Néma csend.

TUNYA ÚR: (belenéz a gödörbe) Na megtaláltad a keresztmetszetet?

MÁRIA: (a gödörből) Mi ez?

KÁIN: Csak nem a csúszós, undormány, gusztustalan halaid?
Mária sikoltozva ugrál, Tunya úr kisegíti.

TUNYA ÚR: Jól vagy drágám?

MÁRIA: Igen, azt hiszem, csak olyan hirtelen volt…

KÁIN: (hangos nevetésben) Mindkettő stimmel. Anyám, most tényleg drága voltál és a hirtelen jött pénzt is hirtelen tűntetted el!

TUNYA ÚR: Semmi baj édes Máriám! Megesik, illetve beleesik az ilyen! (a fiának) Látod, igazam volt!

MÁRIA: Elúszott mindenünk!

TUNYA ÚR: Nem úszott el, csak érdekli milyen a lenti klíma!

MÁRIA: Jaj Istenem, hogy lehetek ilyen szerencsétlen!

TUNYA ÚR: (a fiának) Hát még én!

MÁRIA: Elhiszem, ha nem szeretsz Jánosom…


TUNYA ÚR: Már hogyne szeretnélek! Tudod, jóban és rosszban, mindig kitartottunk egymás mellett. Most sem lesz máshogy!

KÁIN: (elérzékenyülve) De nem ám! Én is szeretlek mama! (sírásban tör ki)

MÁRIA: Jól van, jól van! Egyem a kicsi szívedet, hát mégsem haragszol már rám?

KÁIN: Hát tudok én? (összeölelkeznének, de Mária ruhája tiszta víz, meg sár)

TUNYA ÚR: Úgy látszik, mégis csak szép nap ez a mai!

MÁRIA: Már csak neked kell megbékélned Ábellel…

TUNYA ÚR: Azon már túl vagyunk! Végre együtt a család!
Ábel érkezik kezében néhány füzettel.

ÁBEL: Hát itt meg mi történt?

MÁRIA: Egymásra találtunk!

ÁBEL: Kitalálom te a vizes gödörbe bújtál…legalább nehezen találtak meg?

MÁRIA: Te butus! Végre szent a béke az egész családban!

ÁBEL: Szóval én már nem is vagyok családtag…

MÁRIA: Hogy mondhatsz ilyet? Apád azt mondta, hogy ti is kibékültetek! (szúrósan hátranéz) Vagy mégsem?

TUNYA ÚR: Dehogyis nem! (zavarban) Elmondtam neki, hogy igazából mit gondolok, és hogy sikerült végre legyőznöm ön…na jó nem mondom el még egyszer…

ÁBEL: Hazudik…

KÁIN: Ábel!

MÁRIA: János!

TUNYA ÚR: Mária!

KÁIN: (számolgat) Káin!

TUNYA ÚR: Hogy mondhatsz ilyet Ábel?

ÁBEL: (ledobja a füzeteit) Úgy hogy igaz!

TUNYA ÚR: Ez aljas rágalom! Én nem hazudok! Ezt most miért csinálod?

KÁIN: Szerintem sem apa hazudik, hanem Ábel!

MÁRIA: Káin!

ÁBEL: Ne kezdjük el megint! Apa nem beszélt meg velem semmit, vagy ha igen, biztos elmondaná most is még egyszer!

TUNYA ÚR: El bizony! (ismét zavarba) Én csak bevallottam, hogy sze…Nem mondom el még egyszer! Ne játssz az idegeimmel!

KÁIN: Minek mondja, ha már egyszer megtette?

MÁRIA: Miért ne mondaná, ha már egyszer megtette?

KÁIN: De ha már megtette?

MÁRIA: De ha már megtette?
Káin és Mária egymásnak ugranak, a gödörben kötnek ki. Tunya úr segíteni próbál, de ő is belecsúszik. Ábel búsan, egyedül vonul ki az udvarról.

ÁBEL: Hát, ha ennyire nem kellek senkinek, eztán sem fogok hiányozni…
Tunya úr megbékíti Máriát és Káint. Kitolják egymást a gödörből.

TUNYA ÚR: Ez igazán szükségtelen. Ott tartunk, ahol azelőtt…

KÁIN: Csak most már én is vizes vagyok…

MÁRIA: Ne haragudjatok…

TUNYA ÚR: Semmi ba…Francba még a cigim is elázott!

MÁRIA: Legalább nem szívsz többet. Büdös is, káros is, drága is, csak a baj van vele, nem értem, egyáltalán miért van rá szükséged?

TUNYA ÚR: Nem tudom. Megnyugtat. Olyan, mintha kis időre a holdon járnék. Elzsibbaszt.

MÁRIA: Ennyi erővel drogozhatnál is.

TUNYA ÚR: Az, azért más.

KÁIN: Igen, ott hallucinálsz is. Legtöbbször beszélget veled valaki. Máskor tárgyak indulnak el feléd. Mind bántani akar. Félelmetes.
Mária és Tunya úr Káinra néznek.

MÁRIA: Te kipróbáltad?

KÁIN: Nem.
A szomszéd egy talicskát tolva érkezik. A talicskát kint hagyja.

SZOMSZÉD: Tunya úr! Mária! Káin! Ábel!
Mindenki számol.

TUNYA ÚR: Csak az első három!

SZOMSZÉD: Nem, nem! Ábel!

TUNYA ÚR: Nem, nem, pont ő hiányzik! Tunya úr, Mária, Káin.
Szomszéd elfut. Káin utána.

KÁIN: (az utcáról) Ábel!

TUNYA ÚR: Hát ilyen nincs! (ő is kimegy) Ábel!

MÁRIA: Itt valami baj van…(sírni kezd)
Káin és Tunya úr jönnek be.

KÁIN: Meghalt…

Néma csend.

MÁRIA: (zokog) Éreztem! Nem bírta már tovább! Miért nem szerettük jobban? Miért?

KÁIN: Mi lesz most?

MÁRIA: Nem tudom...

Tunya úr a füzeteket vizslatja.

TUNYA ÚR: Ez egészen káprázatos! Nem is gondoltam volna! Hogy ez milyen szép!

MÁRIA: Micsoda?

TUNYA ÚR: Ábel versei.

MÁRIA: Most már szépek?

KÁIN: Hadd nézzem!

TUNYA ÚR: Miattam halt meg... Emléket kell állítanom neki! Megérdemli! Ki fogjuk adatni a műveit!

MÁRIA: Miből János?

TUNYA ÚR: Teszek rá, hogy miből, de ki fogom adatni!

KÁIN: Jó testvér volt…Kicsit különc, de szerető és olyan, akiben bármikor bízhattál… Ő csupán áldozat…A társadalom áldozata! Az a szemét társadalom!

TUNYA ÚR: Ez az én hibám. Én nem figyeltem rá oda eléggé.

MÁRIA: Nem a te hibád Jánosom, én szeretlek! Te csak nem értetted meg teljesen… a társadalom a hibás…Hogy itt sínylődünk!

KÁIN: Az a mocskos társadalom! Az, az!

TUNYA ÚR: Nem a társadalom hibája, hanem az enyém. Vagy ha mégis? Vagy én voltam neki a társadalom? Hát hogy történhetett ez? Minden olyan szép volt! Még a vállalkozás is gyönyörűen zakatolt, az ég kék volt, madarak csiripeltek, nyári szellő cirógatta az arcunkat…Aztán jöttek a gépek! Meg a kapitalista társadalom, meg a szociális háló, ami mindenkit befed! Hát megmondom én, mi van! (a gödörhöz megy) Ez a földhalom, ez itt a Kárpátok! Ott lenn a Balaton! Te Máriám, te mindig vigyáztál ránk, te vagy az ország védőszentje! Te Boldogságos Szűz Mária! Hozzád esdek, légy irgalmas, és engem meghallgass! Én, kis Magyarország saját síromba süppedek! Gyermekeim egymás ellen! Lehúz a szenny, mit műveltem! (beleborul a gödörbe)

Halotti csend.

MÁRIA: Istenem mi lesz most?

KÁIN: Nem szabad még jobban összeesnünk, nem adhatjuk fel!

TUNYA ÚR: (a gödörben állva) Pontosan! Ha hibáztam is, helyrehozom! Isten engem úgy segéljen! Már tudom is, mit kell tennem! Káin, gyere, segíts ki! Mit utálok a legjobban?

MÁRIA: Magadat?

TUNYA ÚR: (meglepődve) Azt is. A gépeket! Mit kell tehát tennem?

KÁIN: Tüntetést szervezned a gépek ellen, vagy esetleg odaláncolod magad egy géphez, vagy éhségsztrájk, esetleg gépellenes propaganda valamilyen nyílt kommunikációs csatornán…

TUNYA ÚR: (tűnődve) Esetleg… De én maradok a géprombolásnál! Reszkessenek Teszi úr gépei!

MÁRIA: Addig én intézkedem a verseket illetően.

KÁIN: Milyen verseket illetően?

MÁRIA: Ábelé, Ábel versei…