A Bűvész

A Bűvész

A bevásárlókocsi kerekei akadozva gurultak a frissen mosott csempén. Pár perc hiányzott a kis élelmiszerbolt csukásáig. A bűvész szívesen jött ilyenkor vásárolni, ugyanis utálta a tömeget és a sorban állást, még ha néha el is kellett tűrnie, a vidéki bolt alkalmazottainak rosszálló pillantásait. Egyébként is, sose szokott nagy bevásárlást csinálni, nem úgy, mint régen, amikor még a családjával élt együtt.

Hát igen, a családja. Akkor sok minden más volt, de holnap is sok minden más lesz.
Krash! Mondta a konyakos üveg amint összetört a seszínű csempén. A fene enné meg, ezért kár volt, – gondolta. Bár ki tudja, talán jobb így. Hisz az esti munka miatt jobb, ha most nem iszik semmit. Nem is tudta hogy tulajdonképpen miért fogta meg. Illetve csak megszokásból, amióta a felesége összeállt egy kis étterem tulajdonosával hat évvel ezelőtt, és elhagyta őt. Az alkohol tűnt az egyetlen igazi barátnak.
- Hát ezt jól megcsinálta – mondta egy kissé túlsúlyos, fehér kötényt viselő hölgyszemély
.- Zavarta hogy most fejeztük be a zárás előtti takarítást? – És ki fogja ezt Kifizetni?
- Sajnálom kicsúszott a kezemből, nem volt szándékomban plusz munkát okozni önnek. - S ezzel egy ötszázast csúsztatott a meglepett eladó tenyerébe. A bűvész nem szeretett a háta mögött tartozást hagyni, semmilyen félét, és kitűnően értett az emberek nyelvén .
- Uram ezt …..
- Tegye el nyugodtam, hisz tudja, aki tör, az fizet, és a cserepek az övéi .
- Miért ,elakarja vinni a cserepeket ?
- Nem asszonyom, csak idéztem egy mondást. Természetesen kifizetem a konyak árát is. Ne aggódjon!
- Teréz mi történt, mi volt ez a csörömpölés ? - jelent meg a bolt tulajdonosa is, az orrán ideje múlt cvikkerrel. A Teréznek nevezett fehér köpeny pár mozdulattal besöpörte a szerencsétlenül járt konyakos üveg maradványait az egyik salgó polc alá.
- Eltört egy üveg Zimmerman úr.

- Úristen! - mondta a bolt tulajdonosa, és bal kezével levette cvikkerét a szeméről hogy megtörülje elnyűtt öltönyének zsebéből elővarázsolt, kétes tisztaságú zsebkendőjében .- Kinek a fizetéséből vonhatom le ezt, a remélem tekintélyes kárt ? - Kérdezte a közért első számú embere , miután nagy gonddal visszaigazította cvikkerét a helyére és csípőre tette ráncos kezeit .
- Tőlem !- lépett közbe a késői vásárló. - Ugyan is én vertem le véletlenül , de ne aggódjon kedves Zimmerman úr, vegye úgy mintha a bevásárlókocsiba tettem volna .
- Ja ! Hát akkor minden rendben van. Teréz az üveg szilán….
- Már eltakarítottam uram. - Helyes .- mondta Zimmerman úr és miután biccentett egyet a fejével a rendetlen vevő felé, megfordult és tenyereit összedörzsölve szótlanul elindult a bolt hátulja felé , majd kicsit távolabb mutatóujját felemelve visszafordult. De a bűvész megelőzte.
– Igen, legközelebb majd jobban fogok figyelni ! –mondta.
A mutatóujj megállt a levegőben, majd pillanatnyi bizonytalanság után a távolodó léptek újból folytatódtak.

Mire kiért a város széli élelmiszerboltból már erősen beesteledett, szinte alig volt ember az utcán. Az út felett felfüggesztett időmarta lámpák bágyadt fényükkel reménytelenül próbálták megvilágítani a frissen mosott utcát. Miután az utolsó vásárló is elhagyta a boltot, az acél fémredőny hangos csattanással a helyire csúszott. A visszhangot csak az öreg Fordnak az indítómotorja törte meg. A bűvész szerette ezt az öreg öszvért valamikor még az apja vette egy szegedi autókereskedőtől. Igaz nem vetekedett a modern autók felszereltségével mivel hiányoztak belőle a mindenféle elektronikus ketyerék, viszont megbízható volt. A motorház teteje alatt is csak egy nyolcszelepes, karburátoros, kétezer köbcentis erőforrás rejlett, de ami, hogyha a tulajdonosa akarta még mindig képes volt a majd nem 28 éves kasznit 190 kilométeres sebességgel repíteni. Ha akarta, vehetett volna egy modern autó csodát is de mivel még kamasz korában leszokott a féktelen száguldozásokról és az öreg Ford még soha nem hagyta koptatni a cipőjét, nem látta szükségesnek hogy megváljon tőle. Arról nem is beszélve, hogy túl sók emlék kötötte öt hozzá.

Ó igen az emlékek, megfoghatatlan fantomok a múlt hullámaiból, helyrehozhatatlan hibák égető reklám táblái. Igen, talán hiba volt azt a konyakos üveget összetörni, de erre most nincs idő, ezt most nem engedheti meg magának, előbb a meló. Sok pénzébe és utánajárásába került neki hogy megszervezze ezt a mai esti fellépést. A kör ma este bezárul. Négy hónappal ezelőtt kezdett el dolgozni a budapesti night clubban mint hivatásos előadóművész , könnyű volt a munkát megkapni. Csak azt kellett elérnie hogy csináljon egy bemutatót. Utána a többi ment mint a karikacsapás. A próba fellépés után azonnal megírtak vele egy kilenchónapos szerződést, sztárgázsival. Nem is tehettek volna mást, miután a közönség félórás vastappal és hangos bravo-zással követelte a ráadást. Műsorával már szinte a világ összes országát beutazta, és közel harminc éves sikerekben gazdag múltra tekinthetett vissza. Számos újságban jelent meg róla interjú. - A varázslatos Mágus ! - A magyar Dávid Copperfield ! - Mr.Magic !-

Az élesen kikanyarodó fehér színű Lada csak centiméterekkel kerülte el a főútvonalon nyugodtan haladó öreg Fordot. Az ütközést valójában a bűvész reflexei kerülték el, mivel a szeme sarkából észlelte a gyorsan közeledő járműt és rátaposott a fékre . A Ford a blokkolásgátló hiányában megcsúszott, és keresztben fordult az úttesten, de elkerülte az ütközést. Még ide hallatszódtak a vad zene foszlányai a gyorsan távolodó autóból.
– Gyilkosok- sziszegte a fogai között – és még élvezik is. A bűvész még jobban megvetette azokat az embereket, akik szórakozásból öltek vagy kínoztak, mint akik haszon szerzésből bankot raboltak vagy embert bérgyilkoltak. Ha rajta múlott volna, az összes pedofil, és kábszeres csúnya sorsra jutott volna, beleértve azokat is, akik a zebrán átkelő kilenc éves kislányokat gázolják halálra.

A síró gumik hangja a napsütötte délután, majd a tompa csattanás, valaki felsikít az emberek között, a fékevesztett rohanás a korházba. De mind hiába. Most már majdnem hat év telt el azóta. Nem telt el nap ,hogy ne gondolna rá. Ma töltené be a tizenötödik évét Vajon, mi lett volna hogy ha azon a bizonyos pénteki reggelen nem veszi makacsul a fejébe hogy elvigye a családját Gardalandba .A felesége és a kilenc éves lánya inkább a tópartra szerettek volna menni. Ő volt az aki erősködött, hogy ma bizony a vidámparkban a helyük , és hogy a tópartra ráérnek lemenni akár holnap is.

- Jól van? - Szakította félbe gondolatait egy rekedtes hang.
- Tessék? –
- Jól van , nem sérült meg ? - kérdezte egy hetven év körüli asszony.
- Igen, minden rendben van - válaszolta a gondolataiból visszatért bűvész, és hogy megnyugtassa a megijedt asszonyt, kiszállt a kocsiból.
- Tudja, én épp az én Bobymat vittem le az esti sétára, amikor meghallottam azt a félelmetes fékcsikorgást. Uramisten, azt hittem hogy leszalad az útról. De biztos, hogy jól érzi magát, ne hívjunk esetleg egy orvost ?
- Nem asszonyom jól érzem magamat nem esett semmi bajom csak egy kicsit megijedtem. –
- Tudja az én uram , üdv a lelkének - s’ közben pufók kezével gyorsan keresztet vetett - nem egyszer felajánlotta hogy megtanít autót kormányozni, de én mindig mondtam neki …
Ne Boby hagyjad ! - rivallt rá a szürke pamacsra, aki épp az artista nadrágja alját kezdte el gyanakvóan szaglászni.
- Ne haragudjon asszonyom- vetett gátat a bűvész az asszony épp kitörni készülő szó áradatának.
- De már amúgy is erősen késésben vagyok- közben nyomatékosan az órájára pillantott.
- Úgy hogy már megyek is tovább. Kezét csókolom .-
- Tessék!? – Ja ! - Viszontlátásra, kedves uram viszontlátásra.
A Ford visszapillantójába pillantva látta, hogy az asszonyság még mindig integet az út széléről. Majd gyorsan összezsugorodott az egyre távolodó autó függvényében. Egy kicsit bánta, hogy ilyen gyorsan kellett le rázni az asszonyt, de most erre tényleg nincs több idő. Még össze kell készítenie az előadáshoz használt kellékeket, és úgy néz ki hogy borotválkoznia is kell, állapította meg kezét végigsimítva borostás állán.

Haza érkezve egy borítékot talált a postaládában. A Viskovsky féle magánnyomozó irodától jött. Belépve a három szobás családi ház ajtaján miután levette magáról a megfakult rozsdabarna bőrdzsekijét, gyorsan átfutotta a géppel irt sorokat majd a dolgozó szobába érve könnyed mozdulattal a mahagóni íróasztalra dobta .Kislánya fényképe mellé. Minden a terv szerint ment.

Viskovsky úrral legelőször több mint tizenöt évvel találkozott. Mint a barcelonai skála biztonsági szolgálatának a vezetőjével, abban az időben, Európában turnézott és London után Spanyolországba szólította a munkája. Már az első találkozás után jó barátság alakult ki a fiatal tehetséges bűvész és az ötvenes évek közepén járó őszülő rendőrtiszt között, aki majd nem egy fejjel volt magasabb nála, noha ő se volt kifejezetten alacsony növésű a maga egy méter hetvennyolc centijével. Volt valami megfoghatatlan az öregúrban ahol egy rendkívüli jó megfigyelőképesség egy átlagon felüli intelligenciával párosult, szláv családi neve ellenére négy generációra visszamenőleg spanyol volt. Jó pár évvel ezelőtt még az artista indítványozására nyitott Budapesten egy magánnyomozó irodát. Akkor, még nem gondolt arra hogy pont ő fog barátjának munkát adni . A sors kereke néha nagyon furcsa tud lenni olykor egy ártalmatlan lényegtelennek tűnő döntéssel az életet egész más mederbe lehet terelni. A mikrohullámú sütő elé lépve kinyitotta az ajtaját, majd belehelyezte az előre összeállított zöldséges-halas tálat.

Amióta leszokott az alkoholról szinte teljesen átért a vegetáriánus kosztra. A fürdőszobában a borotválkozó tükörbe pillantva megállapította, hogy ezek az utolsó évek nem teltek el nyomtalanul. Egy-két ráncot már egy kiadós sminkeléssel sem lehetett eltüntetni. Igen , talán jobb lett volna akkor a tópartra menni. A verőfényes délutánon az életükbe belerobbanó piros sportkocsi, ami a családja sorsát örökre megváltoztatta még túlságosan elevenen élt az emlékei közt. Abban a nyári szezonban, Olaszországban dolgozott egy jól menő éjszakai bárban a Garda-tó partjától alig tíz km-re, és módját tette hogy kihozhassa a családját egy két hetes nyaralásra . Nem messze a tóparttól bérelt egy két szobás összkomfortos családiasan berendezett appartamentet. A dupla szigetelésű faspalettás ablakok egyenesen a tóra nyíltak , a távolban még kirajzolódni látszott Sirmione félszigetének karaterisztikus nyúlványa. Azon a napon eldöntötték, illetve ő eldöntötte, hogy elmennek meglátogatni a közelben lévő világon szerte híres vidámparkot, Gardalandot.

Reggel nyolckor keltek fel és miután elfogyasztották a közös reggelit hamarosan indulásra készen álltak, nem volt még kilenc óra, amikor beindította az öreg Fordot. Alig félóra alatt érkeztek meg a vidámpark hatalmas parkolójához, és még vagy tízpercükbe került, amíg végre sikerült egy helyett találni, ahová a vénséget betuszkolták egy német mikrobusz és egy japán autócsoda közé . Mint később megtudták az augusztusi hónapban a rendkívül nagy látogatottság miatt, jobban tették volna, ha inkább a menetrendszerit közlekedő Gardaland busszal jönnek. Kitűnően telt az idő, miután kipróbálták a hullámvasutat és a rémségek barlangját, megebédeltek a Klondike-nak nevezett western faluban, ahol a látogatók szórakoztatására még valóságos cowboy műsort is rendeztek, melyből természetesen nem hiányozhatott a klasszikus álarcos bankrablás, aminek a végén a western falucska retenthetettlen seriffje megfékezi az elvetemült banditákat. Kislányának Mónikának, főleg az utolsó nagy pufogtatás tetszett. Öt óra leforgása alatt sikerült a látványosságoknak majdnem a felét meglátogatni . Hazamenetel előtt beugrottak a Gardashóp-ba ahol mindenki vett valami souvenirt .A felesége egy velencei ruha költeményt csomagoltatott be, a kislánya a „Klondike” falu kicsinyített mását egy tucat western babával. Ö inkább egy modern szabású rozsdabarna színű bőrdzseki mellett döntött. Így felpakolva kicsit fáradtan de kitűnő hangulattal elindultak a parkoló felé.

A bűvész kicsit hátra maradt, hogy kifizesse a parkőrt. Egy erős motorzúgásra lett figyelmes, valahonnan egy piros sportkocsi tűnt fel mely igen nagy sebességgel, szinte lassítás nélkül haladt át a zebrán, hajszállal kerülve el a megdöbbent feleségét . A kislány teste az ütközés következtében átrepült a gépkocsi tetején, majd miután többször megperdült, az úttesthez csapódott. Végtagjai természetellenes pózt vettek fel. Az aszfalton véres western figurák hevertek mozdulatlanul. A tragédia alig húsz méterre, a szeme előtt játszódott le, de ő semmit sem tudott tenni. Odarohanva a feleségét sokkos állapotban találta.

Pillanatokon belül az úttestet bámészkodó emberek hada lepte el. Valaki értesítette a vidámpark ügyeletes mentőjét, ami bekapcsolt szirénákkal száguldott az eszméletlen kislánnyal a kórházban. Az orvosok mindent megpróbáltak, de sajnos az ütközés során fellépő trauma túl súlyosnak bizonyult. A kilenc éves Mónika húsz perccel a korházba érkezés után meghalt. A magába roskadt asszony és számára, a várószobában várakozással eltöltött idő maga a pokol volt. A felesége öt hibáztatta a történtekkért, és soha sem bocsátotta meg neki. A tragédia után pár hónappal elváltak. Az olasz hatóságok által lefolytatott vizsgálat eredményeképpen megtalálták a piros sportkocsit, amit a tulajdonos bejelentése alapján épp az előző nap reggelén tulajdonítottak el tőle ismeretlen személyek. A részletes vizsgálat a kocsiban sem idegen ujjlenyomatokat, sem erőszakos behatolásra utaló nyomokat nem talált.

De mivel a signor gyanúsított, támadhatatlan alibit szolgált, miszerint a kérdéses időben négy barátja társaságában jachtjának a fedélzetén kártyázott. Az ellene felmerült gyanút elejtették, és nem sokkal utána a nyomozást is leállították. Számára, az élete kettétörése után, az egyetlen menekvés Glen Grand és társai tűntek, aminek eredményeképpen rövidesen elvesztette a munkáját és egy kivételével az összes barátait. Az öreg spanyol rendőrtiszttel, gyakran pirkadatig tartó hosszú beszélgetések lassan megtették a hatását. Az idő múlásával az emberi roncsból, újból gondolkodó, a jövőt tervező ember lett. Az új bűvésznek már nem volt szüksége alkohol által keltett illúziókra. Viskovsky barátja segítségével leszokott a piáról és a húsról.

Elkezdte edzeni magát, a reggeli két órás testedzés után, tizenöt kilométeres levezető futás következet. Utána egy kiadós vegetáriánus ebéd majd a délután a szakmáé volt. Új trükkökre, látványosságokra volt szüksége és nem a, mindenki utánoz valakit, illetve ja ezt már láttuk, típusra. A kitartó edzések, és a tervező asztal fölött eltöltött hosszú órák lassan meghozták az eredményt. Újból munkát és hírnevet szerzett. Öt teljes év telt el. A mikrohullámú sütő csipogással jelezte hogy elkészült az étel. Miután elfogyasztotta egyszerű vacsoráját, szokásához híven mindent elpakolt maga után, majd gyors pillantást vetett a kellékek listájára, ma este a saját tervezésű „vízbe zárt halált” fogja előadni. A kocsival a szokásos helyen parkolt le a PARADISE művészbejáratának a szomszédságában. Kiemelte a csomagtartóból a szmokingját és a kellékes ládáját, amit soha sem szokott bent hagyni az öltözőben, majd ruganyos léptekkel elindult az exluzív night club hátsó bejárata felé. A műsor, épp akkor kezdődött el, amikor fent az első emeleten becsukta maga mögött a személyes öltözője ajtaját.

A szobát nem lehetett kifejezetten tágasnak nevezni, látszott rajta hogy valamikor egy nagyobb helység része lehetett, ennek ellenére a kis sminkes asztal, az elengedhetetlen tükör a lámpafüzérrel, a szék , a vele színben megegyező faliszekrénnyel és a sarokban kialakított parányi fürdőszoba számára tökéletesen megfelelt, mivel a előadásához szükséges rekviziteket a színpad háta mögött tárolta. Bőven volt még ideje, hiszen mire rá kerül a sor, még majdnem két teljes óra ált a rendelkezésére, Ő zárta a Paradise Night club műsorát! Miután felöltötte a szmokingját, és még egyszer a tükörbe pillantott, az első útja a színpad háta mögé vezetett, ahol ellenőrizte a felállított bűvészkellékek állapotát. A műsor fennakadás nélkül tovább folytatódott az éjszakában, a balettkart felváltotta egy streep-teese táncos majd egy olasz énekesnő következett, a baba számos artista után egy másik streep-teese táncosnő izgatta bájaival a lelkes közönséget majd a második balettkar után végre elérkezett az ő ideje, amit a vendégek üdvrivalgással fogadtak. Miután előlépett, a színes füstfelhőből, amit a night színpadi gépei varázsoltak köré, pergő ritmusú elektronikus zenére egy sor klasszikusnak mondható trükköt mutatott be. A hagyományos varázspálca lebegtetéstől, egészen a fehér nyuszi a cilinderből-ig. Ezeket, a trükköket, még ha régiek is voltak, kedvelték az emberek annak ellenére, hogy a többségük már ismerte őket, épp ezért az újdonságokat mindig a végére hagyta, erre az estére az újdonságot a „vízbe zárt halál” jelentette.

A maga nemében egy egyedülálló produkció volt, amiben , miután két asszisztense segítségével megbilincseltette magát és a közönség által leellenőrzött lánccal megkötöztette magát, belehelyezték egy acél hajóládába, amit szintén körkörösen leláncoltak, majd az egész ládát egy kis emelődaru segítségével egy vízzel töltött átlátszó üveg kockába helyezték. Ráadásul előzőleg a kis akváriumot feltöltötték, dél-amerikai húsevő halakkal. A piranyák, kifejezetten falánk és agresszív édesvízi ragadozók, melyek képesek egy felnőtt tehént két perc alatt a húsától megszabadítani. Összesen két-három perc ált a rendelkezésére, hogy miután megszabadult a fél tucat lakattól, és hatástalanította a gyilkos halakat a felszínre, ússzon, és feltépve az akváriumot borító fekete leplet, a közönség színe elé ugorjon. Nem kevés kísérletezésébe került, mire végre sikerült kidolgoznia a "vizbe zárt halált".

Annak idején a legnagyobb nehézséget a gyilkos halak semlegesítése okozta, amit egy optikai trükkel oldott meg. Általában az asszisztenseket, ugyanúgy, mint a rögtönzött darukezelőt, az előadása elején bemutatott különböző kártya játékokkal sorsolta ki , ezzel elejét véve annak a hiedelemnek, miszerint az asszisztensei beépített emberek. Ahogy később az előadás előrehaladtával kiderült, az első asszisztense egy negyvenhárom éves budapesti építészmérnök lett. A második segéd egy 35 éves német banktisztviselő hölgy. A harmadik asszisztens, aki majd az elektromos darut fogja kezelni egy ötvenkét éves olasz fogorvos lett. Miután mind a három alkalmi asszisztensnek gondosan elmagyarázta a feladatát, kezdetét vehette a „vízbe zárt halál”.

A nézők szinte lélegzet visszafogva figyelték amint az építészmérnök és a banktisztviselő kisasszony megláncolták a bűvészt, majd óvatosan a ládába fektették , a ládát lánccal lezárva az olasz fogorvos a darut irányítva az akváriumba süllyesztette , az egészre fekete lepel hullott. A feszültség szinte tapintható volt a levegőben részben a Paradise hang és fénytechnikájának köszönhetően. Mikor az idő már majdnem lejárt, az akváriumot borító fekete lepel megmozdult, egy víztől csöpögő kéz fogta meg. A zene egy pillanatra abba maradt, majd miután a bűvész az üvegkocka széléről egy gyors lendülettel a színpadra vetette magát a ledöbbent közönség elé, újraéledt a zene. A közönség felállva egy emberként tapsolt, sokan brávóztak és kezet akartak fogni az artistával. A bűvész szerette ezt az érzést , körbe hordózta tekintettét a mosolygó lelkes arcokon és a elégedettséggel telt meg a szíve. A rögtönzött asszisztensek külön gratuláltak neki, mindegyikkel kezet rázott és megköszönte a segítségüket, amikor az olasz fogorvosra került a sor, egy elégedett mosoly jelent meg a bűvész arcán. Majd szemével kísérte az asztalához visszatérő olasz orvost.

Nem érte el, az asztalt. Az összetört pezsgős üvegek hangja, majd az élettelenül elterülő test, valaki felsikít az emberek között.
Egy furcsa pózban fekvő kislány, az emberek sikolyai,a perzselő nyári nap, és egy nagysebességgel távolodó piros sportkocsi mind észrevétlen résztvevői voltak a mutatványnak a bűvész háborgó lelkében. Az élet nagyon furcsa tud lenni, és olykor egy lényegtelennek tűnő döntés vagy egy pillanatnyi figyelmetlenség örökké meg tudja pecsételni az ember sorsát, áldozat vagy gyilkos, ugyanaz az érem két oldala. A sors, mint ügyes kezű bűvész, az élet szeszélyes színpadán.