A bál

Na gyerünk, próbáljuk magunkat jól érezni... Ha már egyszer végtére is azért járnak az emberek bálba! Csakhogy ez nem az én bálom, sőt egyáltalán nem is nekem való ez a társaság. Bár ha jobban belegondolunk, az ember talán egyik legfőbb erénye az, hogy ha más gondolkodású és viselkedés-kultúrájú emberekkel is megtalálja a közös hangot. Ez egyébiránt -talán mondhatjuk- nem is szokott rosszul menni, de most teljesen leblokkol a megfelelésvágy, ugyanis mondhatni egy dísz vagyok itt. Zavaromon senki nem segít, de legalább senkinek nem tűnik fel, és senkit nem s zavar. Szóval egymagam vagyok egy társaságban, emberek közt -egyedül. Egyedül??? Hiszen pontosan egy kapcsolat révén kerültem ide. Az hótziher, hogy önszántamból nem duráltam volna neki magamat, hogy bálba menjek. Táncolni nem szeretek annyira (más kérdés, hogy nem is tudok valami jól), a társalgást is inkább szabadabb stílusban szeretem, és a többit nem is említeném. De hát egy este nem az örökkévalóság. De bizony tűnhet annak...

***

Van egy rossz szokásom pár éve. Egyszerűen nem vagyok barátnő nélkül néhány hétnél tovább. Ez önmagában nem is rossz szokás, de a legtöbb kapcsolatom elég rövid, és sokszor gyökerezik kétes talajban. Például a bulikon összeszedett kapcsolatok. De azért vannak jól sikerült kapcsolataim is, amikor több hónapig vagyunk egymással egy-egy lánnyal, de sajnos nem ez a jellemző, bár nem szeretem a változatosságot. Joggal merülhet fel a kérdés, akkor mi sarkall az újabb és újabb barátnők leltárba vételére? A válasz rendkívül egyszerű: nem bírom elviselni a legtöbb lányt huzamosabb ideig. Az elején még az egész "romantika"; testi-lelki izgalom, szelídség, és pironkodó tartózkodás. Kicsit később a legtöbb nőneműben kifejlődik egy birtoklásra való vágy, és ez rendszerint ezzel a mondattal kezdődik: sétálni szeretnék menni. Eltelik néhány hét, és sétálni akarok menni lesz, majd legfeljebb egy hónap után: sétálni megyünk. A kapcsolataim két-három hétig tartanak, mert nőügyekben mindig naiv vagyok.

Az egyik legjobb barátom példájából sokat okultam. Ő a tavalyi osztálykiránduláson összejött egy osztálytársnőnkkel, és sajnos azóta is kisebb-nagyobb megszakításokkal együtt vannak, és ebből már az egész osztálynak és haveri körnek elege van. A barátom egy papucs lett, egy rossz, önmagát és a világot egy mmás akaratán át szemlélő valaki, aki azt hiszi önmagáról, hogy a meglátásai helyesek (igaz előtte sem voltak azok nagyrészt).

Nekem -később- jobb jutott. Az osztálytársnők közt már az első napon feltűnt az egyik lány szépsége. De hát 12 évesen az embernek kifejlett, lestisztult érzései nincsenek. Igazából nehéz is írnom erről, mert olyan régen volt. Uramég, már hamarosan itt az érettségi, és én kisgyerekkori nosztalgiákról beszélek (írok). Ez a lány amúgy nem csak nekem tűnt fel, hanem minden fiúnak az osztályból. Testi fejlődésben is az élvonalat képviselte az osztály lányai közt, ugyanis ő a legidősebb köztünk. Nálam több, mint egy évvel, ennek ellenére nem bukott, sőt egész jól tanul. Külleme tehát nagyszerű volt, rövid, szőkésbarna haj, mélybarna szemek, enyhén halványbarna bőr, szép keblek, formás fenék, és évekig még a magassága sem tűnt kevésnek. De hát a jelleme. Igazából a kezdeti néhány évben nagyon lenéztük viselkedése miatt, és az én klikkemben kurvának mondtuk egymás közt -de azért mindegyőnknek megvoltak a maga belső tervei vele kapcsolatban.

Senkinek nem volt esélye megközelíteni. Egyrészt, mert bejárós volt, és folyton suli után hazabuszozott, másrészt, mert komolyabb lelki kapcsolatba nem került senkivel. Egy srácot dobott az osztályból, és utána nem is próbáltunk felé közelíteni. Dehát úgy fél éve mégis sikerült egy kapcsolatot kialakítanunk. Sokat változtunk azóta. És persze a céljaink is. Ami azt illeti, a lány, akit hetedik-nyolcadikban "kurvának" gondoltunk (és mondtunk), az bizony szűz volt, és velem együtt vesztette el eme legnemesebb kincsét. Azóta sem akadtam párjára ezen a területen. Egyszerűen fantasztikus; amit a ruhán át szemem három éven át pontosan megmért miliméterről-miliméterre, azt utóbb a kezeim is érezhették.

A kapcsolatunk kezdetén a reményeink és elvárásaink mások voltak. Én nem hittem a dologban, ő meg csupán egy véletlen felindulásból jött össze velem, és így mindketten pár naposnak jósoltuk a dolgot. Ilyenkor illik a másikat magunkra haragítani, és majd az szakít velünk. De nem így történt; amint ő bőszítet fel engem, én tudtam parancsolni magamnak, és megbocsájtani neki, amint én mérgesítettem őt, ő volt alkalmazkodó. És ezen a ponton mindketten elakadtunk. Valószínűleg ő sem szokott olyan fiúkhoz, akik nem szakítanának egy-két olyan húzás után, amit velem megcsinált, és őszintén szólva, én sem hittem volna, hogy egy-egy lépésem következménye nem lesz szakítás. Tehát a naptárban teltek a hetek, és a harmadik hét után elkezdtem komolyabban venni a dolgot. Nos, úgy láttam, hogy ő is. És tényleg lett belőle valami... !

Pedig előttünk rengeteg akadály volt. Én nem szerettem lányokat felhívni a lakásunkba, ennek egyik oka az örökös rendetlenség (háziasszony híján...), a másik ok pedig az, hogy valamiért nem tartottam etikusnak. És az, hogy be is mutassam az illető hölgyeket szüleimnek, már végképp csak két hónap után következhet be. Egyszerűen a családomat igyekeztem száz százalékig kivonni a nőügyeimből (és a magánéletemből). Ellenben Kriszta (mert hogy így hívták-hívják az illető hölgyet) mindent megtett, hogy szüleimet és családomat mihamarabb megismerhesse. Mert akkor tényleg kurva vagyok, ahogy mondtátok évekig -összegezte véleményét. A másik nagy ellentétünk abban gyökerezett, hogy ő dohányzott, én pedig utáltam a füstöt. Végülis akkor szokott le végleg, mikor megmondtam, hogy soha többet nem adok neki cigicsókot, mert rossz ízű a szája. Megsértődött, de soha többet nem gyújtott rá.

További igen nagy gond volt, hogy a természetes közegünk,í az osztályunk előtt titkoltuk, majd pedig ahol tudtuk, rejtettük a kapcsolatunkat. Az ő barátnőit javarészt nem kedveltem, és azok sem engem, míg az én haverjaim túlságosan is "kedvelték" őt. Úgyhogy maradtunk a suli utáni találkozgatásoknál és a hétvégi túráknál, valamint "ottalszok egy haveromnál" stílusú szintén hétvégi közös időtöltéseknél. ezen kívül még egy jellembeli kifogásom akadt vele szemben. Míg én próbáltam mindigis közelíteni a "régi stílusú", hagyományőrzéshez mind öltözködésben, mind viselkedéskultúrában, addig ő persze szintén a többi lányhoz hasonlóan elkendőzte valódi, romlatlan, gyerekesen vidám természetét, és megpróbálta felvenni ezt a mindenfelé terjedő multikulturális mocskot, ezt a plázacicás stílust. De nem annyira, mint sokan mások. És egy szint után megszokta, hogy a festett körmű kezét nem fogom meg, tehát a festéket elhagyta, a szemeibe nem néztem, ha festve voltak, nem simogattam meg a "divatos" ruhaneműkkel fedett tesztrészeit, és így tovább. Én viszont elképesztően bohóc lettem, legalábbis így éreztem, mikor először mentem pólóban a suliba ing helyett. Mikor nem akart mellém feküdni este, míg át nem öltöztem a régi stílusú ing-pizsamámból boxerba és pólóba. Szóval gondok voltak, de szerelmünk építő, formáló jellege elhárította a gondokat. Aztán rádöbbentem, hogy ez már inkább szeretet, és ettőla tudattól még jobban szerelmes lettem a szívem mélyén.

Összességében boldogok voltunk.
Ez a kapcsolat nekem mindent megadott, amit elvárhattam; gyönyörű barátnő, aki eléggé házias (bár főzni jobban tudok, de semmilyen házimunka nem büdös neki), és intelligens is (bár nem okos), és rengeteget lehettünk együtt. És hajlandó volt a kedvemért változni! És én is az ő kedvéért.

Az lányokkal való elmélyültebb kapcsolataim is -mint már említettem- vele kezdődtek. Egy szép késő nyári napon esett meg mindkettőnkkel. Már korábban is évekig gondoltam rá szexuális ingerenciáim megszüntetése közben, de a valóság mindent messze-messze felülmúlt. Igaz, a tüdeje nem bírta sokáig, mert a dohányzás ilyen hatásokkal is jár, ugyebár. Az első alkalom mindkettőnknek felejthetetlen élményt nyújtott, és ismétlésért kiáltott. És a kapcsolatunkban ettől kezdve végig fontos szerepet játszott a testi vágyaink kielégítése. Ez egy idő után természetessé vált, de sohasem unalmassá. Péntek délutánonként olyan természetes volt, hogy elmegyek hozzájuk, vagy ő jön el hozzánk, és méltó módon fejezzük be a hetet (persze az ilyen alkalmakat vétózó piros napokon nem találkoztunk ilyen szándékkal). Rengeteg szép élményben volt részünk egymástól. És én annyira örültem, hogy valaha is járhattam ezzel a lánnyal.

Most is, ha ránézek, szeretettel vegyes, testi és lelki kívánalmaktól telített érzések uralkodnak el rajtam. Rámmosolyog. Én pedig visszamosolygok.



***
-Éljen az ifjú pár!
-Éljen!
-Éljen!

Befejezzük a táncot. Alig érzem a derekam. Belémkarol a drágám, és a tömegen át sétálnk az ajtó felé. Formálisan megünnepeltem én is a nagynénjének a házasságát.

És így, kézenfogva kisétáltunk a jóleső sötétbe. Eléggé hideg volt, de végre egy kis friss levegőhöz jutottam a bálterem elhasznált levegője után. Nem beszélgettünk Krisztivel, mert mindkettőnkön felszabadultság és meghatódottság uralkodott. Ő örült, hogy a fiújával nem keveredett bajba egy ilyen családi rendezvényen, és meghatódott a kapcsolatunk fennköltségétől. Én pedig felszabadultam a megfeleléskényszer terhe alól, és meghatódott voltam, hogy egy ilyen nagyszerű lány büszke rám. Persze mégiscsak egy pár vagyunk, és nem lehetett végig hallgatni.

-Jövő héten lesz egy buli a testvéremék eljegyzése kapcsán. Remélem eljössz, nagylány (mindig így hívom (hívtam) ).
-Egy buli? Milyen buli?
-Hát, igazából ez egy bál lesz.
-Egy bál...? És... és mit tudok én ott csinálni? Hisz nem ismerek senkit, csak téged.
-Nem probléma. Egy bál... az egy nagyszerű dolog!