1. fejezet: December gyermeke

1.fejezet: December gyermeke

December első napja hivatalosan is a tél kezdete,bár a hó nem is volt még annyira jellemző, mint a csontig hatoló, femszagú hideg. Minden vágyam az volt,hogy az éles szél ne rohanjon át rajtam,mint... mint víz a szűrőn? Szoktak ilyet mondani? Nem vagyok benne biztos. Nos. Az utca kihalt volt,amin nem is csodálkozok,tekintve,hogy az emberek patkányok módjára bevackolták magukat a többé- vagy kevésbé fűtött házaikba,s csak a legszükségesebb dolgok miatt dugták ki az orrukat. Nekik legalább még megvolt, az enyém már rég lefagyott. Ennek ellenére, már messzebb voltam otthonról,mint a végcéltől, ezért nem fordulhattam vissza.

A Dark City Kávézó a város szívében helyezkedett el; eleganciáját főleg a kék és fekete berendezésnek köszönhette. Persze,annak is, hogy tisza volt, a kiszolgálás kifogástalan, ráadásul emeletének köszönhetően igen diszkrét légkör lengte körül. Folyamatosa – nem túl hangosan,de nem is halkan- ritmusos zene szivárgott a drága hangszórókból, ami elnyomta a vendégek beszédét. Habár kávézó volt, a menün szerepeltek különböző szeszes italok, üditők, teák, pizzák és sütemények is. Az emberek mégis javarészt csak kávét szürcsölgettek,amitől az egész helyiség egy furcsa, kesernyés, mégis kellemes illatot árasztott.

Amikor beléptem, rögtön arcon csapott a fülledt meleg, a kávé és az emberek illatának keveréke. Nem tudom, hogy a homály vagy a sűrű cigarettafüst miatt, de egy pillanatra megtorpantam; egyedül vagyok? Aztán rögtön a segítségemre sietett egy magas, szőke, fülig-mosoly pincérnő.

- Ne haragudj, de tele vagyunk - mondta, enyhén félrebiccentve a fejét, amitől felvillant a fülére tekerődzött sárkány fülbevaló.

- Igen,látom...- még egyszer körbenéztem, hátha meglátom Mártont, de a füst mindent eltakart. - Találkozóm van itt. Öhm. Egy magas, szőke fiút keresek. Kicsit... szemtelen... Enyhén modortalan. Talán....

- Áh... - a pincérnő arcáról gyorsan lehervadt a vigyor, és intett, hogy kövessem. Néhány magas asztal között vezetett végig, egyenesen a csigalépcsőig, amely az emeletre vezetett fel. Még józanon is nehéz volt felmenni, el sem tudtam képzelni, milyen enyhén ittas állapotban lejönni... Talán ezért iszik mindenki kávét.

Az emelet fele akkora volt, mint a földszint, de itt kétszer sötétebb. Az asztalok is mások voltak; míg lenn a vékony és magas bútorzat volt jellemző, addig fenn alacsony és széles asztalok sötétkék,bőr kanapékkal. Márton- szokásához híven- a legtávolabbi és legsötétebb sarokban helyezte kényelembe magát egy csésze kávéval és egy laptoppal.

- Ott van. - Bökött Márton felé a pincérnő, majd további bájcsevegés nélkül ott hagyott.

Amikor letelepedtem Márton mellé, ő lecsapta a laptop fedelét, ami eléggé furcsa volt, de hiába néztem rá összehúzott szemöldökkel, vagy nem vette a lapot, vagy nem érdekelte.

- Szia. - Mosolyogva kétszer arcon csókolt és rögtön elkezdte dörzsölgetni a hidegtől elgémberedett ujjaimat.

- Mi ez az egész? húztam vissza a kezeimet. - Ha nem elég fontos, minimum egy élet-halál kérdés, esküszöm, belefojtalak abba a csésze kávéba! Mégis, hogy merészelsz engem utasítgatni? Mi vagyok én, a beosztottad vagy a barátod? Vagy abban a túlcsiszolt szókincsedben nem szerepel a kérlek szócska?

- Ha hallanád magad - mondta kuncogva. - Ne haragudj. Tényleg. Tudom, nem a legkedvesebb hangvételű üzenetet küldtem, de biztos voltam benne, ha feldühítelek, azonnal iderohansz. Ez gyerekes, de működött. Vigyázz, mert kiszámítható vagy.- játékosan belecsípett a kipirult arcomba.

- Tudod, olyan szívesen képen törölnélek. De megvárom, míg megteszi a pincérnő, mert val’szeg őt jobban feldühítetted.

- Tessék?

- Ó, ne tedd a hülyét! Úgy olvadt le a mosoly az arcáról, mint a fagyvirág az ablakról, nyár közepén, amikor megemlítettelek...

- Fagyvirág... nyáron?

- Nem a megfelelő részre koncentrálsz. - Emeltem fel fenyegetően a mutatóujjam, ezzel jelezve, hogy lassan elfogy a türelmem.

- A kis szöszire gondolsz?

- Nem. A jetire.

- Csak figyelmeztetem, hogy a festett szőke haj nem ok az idiótaságra.

- Te vagy az idióta! - csattantam fel.- Hogy beszélhetsz így egy lánnyal?!

- Figyelmeztettem, hogy cukor nélkül kérem a kávét. Kétszer kellett visszaküldetnem.

Nagy szemekkel meredetem Mártonra. Ha egy kis időt külön töltöttem tőle, el is felejtettem, mekkora bunkó. Annak ellenére,hogy legtöbbször igaza van, sosem válogatja meg a szavait. De legalább, senkitől nem várja el, hogy udvariaskodjanak vele szemben; mindenki úgy beszélhet vele, ahogy meg meri engedni magának. Ő emiatt nem haragszik.

- Mindegy - sóhajtottam végül. - Nem én foglak megnevelni. Ki vele; mit akarsz tőlem?

Márton rám nézett nagy, zöld szemeivel. Mindig ezt csinálta, amikor zavarba akart hozni, de most az egyszer , nem sikerült neki. Azután sem szólalt meg, hogy álltam a szemkontaktust, ezért megkínált keserű kávéjával. Miután megráztam a fejem, csak azért, hogy húzza az időt, jó hosszan belekortyolt a sötét löttybe, amitől kezdtem elbizonytalanodni. Valami nem volt rendben. Márton sohasem kertel. Miután végzett a kávéval, gondosan a csészealjra helyezte, majd ismét azzal az átható pillantással méregetett.

- Ha jól sejtem, te még szűz vagy. - Kissé zavarba jöttem, de hiszti helyett csak némán bólintottam. - Mi barátok vagyunk?

- Engem nem lehet érzelmileg zsarolni. A barátságunk egy kötelék, nem egy szerződés.- gondosan mérlegeltem,mit is mondhatok a továbbiakban- Nagyon rossz előérzetem van ezzel a szivességgel kapcsolatban. Igen, barátok vagyunk. De ez nem jogosít fel...

- Elég.-szakított félbe- Túldramatizálod. December gyermeke vagy. Nemsokára nagykorú leszel.

- Mi köze ennek a szüzességemhez?

- Nyílt titok, hogy eddig senki nem ért hozzád úgy. Ártatlan vagy, mint a ma született bárány.

- Igen. És?

- Ezt szeretnlm. - Nem mosolygott. Minden szavát komolyan gondolta, s én megrémültem. Az értelmes gondolataimat elhagytam valahol, s bár tudtam, mire céloz, mégis megkérdeztem:

- Mit?

- A szüzességed. Nem kell így nézni. Nem itt és most. December 17-én. A születésnapodon.