Manila beküldött történetei

Lassan két hónapja már annak, hogy megtörtént a végzetes ballépés: Kitti teherbe esett egy építésztől, aki mind a házak, mind a családtervezésben csapnivalónak bizonyult. Ráadásul a humoros szülei sem nagyon szerethették, hiszen a Pum Pál névvel ajándékozták meg, Kittink nem rajongott volna a Pumné névért. Ráadásul a „kicsim terhes vagyok” kezdetű telefonbeszélgetés annyira megijesztette Palit, hogy lecsapott egy hosszabb holland ösztöndíjra, és meg sem állt Ferihegy 2B-ig...

Három órán át táncoltunk, együtt, másokkal, fiatalon, önfeledten. Ittunk és táncoltunk, táncoltunk és nevettünk. Hatalmasakat kacagtunk, úgy igazán, szívből. Összeért a kezünk, átkarolt, azt súgta gyönyörű vagyok, majd hirtelen szétváltunk. Megsimogatta a fenekem, a derekára húzta a combom, majd elpörgetett magától. A csípőm az ágyékához szorítottam, mellem a mellkasára és ismét szét… minden a zenétől függött. Másodpercek voltak csak, vagy még annyi sem, más észre sem vette, de én már...

Ha holnap meghalok sok fehér virágot kérek, és nyitott koporsót! Hamvasan, pillekönnyűn szeretnék feküdni a ravatalon. Ne legyek túlzottan kifestve, akkor már nem akarok dacolni az elmúlással. A ruhám legyen halvány és vékony, de persze nem kell, hogy sejteni engedje a mellem vonalát, akkor már kár kacérkodni. De ami a legfontosabb: szüleimet és testvérkéimet leszámítva (őket nem akarom ilyennek kitenni) mindenki jöjjön el, akit valaha ismertem! ...