Inopier(Tatyi) beküldött történetei

- Bemehetek? – kérdezte Lilla, mivel érthetően kínos volt a csönd, mindkettejüknek.
- Gyere, kérsz valamit… inni? – mondta a fiú, igazából csak azért, mert még mindig nem tudott megszólalni a meglepettségtől.
- Aha, mondjuk valami üdítőt. Köszi. – s bejött az albérletbe.
- Oké, hozom, addig foglalj helyet, Tamáshoz jöttél?
- Nem, hozzád. – válaszolt a lány, még jobban meglepődtetve a fiút...

Az élet sosem fog elmúlni, ezért is nem félek attól, hogy nem sokára meghalok. Bevégzem a művünk rám eső részét, és teljessé teszem életem földi szakaszát.
Az élet csak egy rövidke része valódi lelkünknek, mely a materialista és túlontúl földi dolgokkal foglalkozik, mint például a születés és a halál fogalma...

Egy kérdés azért még mindig benne maradt, mely inkább fogalomként élt Inopierben: remény. Van-e remény? Bármikor ezen gondolkodott, sose a szinte mindig „nemleges” válaszra jutott, sőt ellenkezőleg: igen, a remény mindig él, örökké élni fog...

- Olyan karikás a szemed. Már megint egy rém álom?
- Nem is tudom, olyan valóságosnak tűnt. Képzeld, … - de ekkor elhallgatott. A barátja mögött megjelent az álom harmadik szereplője.
- Biztos már megint Lilláról álmodott. Most mi történt vele? Még élt? Vagy épp most halt meg?...

Én legalábbis megszerettem őt. De ő, mindenáron menekülni akart. A suliban még hónapokkal később is az terjengett, hogy én meg ő, milyen konfliktus-helyzet. Na majd, ebből hogy jön ki, ekkora slamasztikából. Mindig azt „hirdettem”, hogy amit meg akarok szerezni, azt megszerzem. De valójában nem is akartam visszaszerezni őt...

- Nem halt meg! Bennem tovább él. Igaz, most elköltözött, de nem halt meg. Emlékszel, mikor elvesztettem, pontosabban eldobtam magamtól (még legelőször!) utána elkezdtem verseket írni. Kiírtam magamból a bánatot, a fájdalmat, azt hogy mennyire hiányzott … Nem, ti nem tudtátok ezt megérteni, azt hittétek, hogy megőrültem, csak meg írtam neki egy levelet azért, mert akkor este úgy éreztem, hogy megbántott. - hadarta a fiú, mindketten tudták, hogy ezzel olyan emlékekről beszélnek, melyek...