Azután

Vészjósló, vihar előtti csend volt. A férfi már nem hallotta a furcsa hangokat, de azért zseblámpájával még egyszer végigpásztázta az utcát. A padon egy nő kuporgott, egy szál lepedőbe burkolva, cigarettája felparázslott a sötétben. A férfi kis gondolkodás után odalépett hozzá.
- Maga csinálta azt a zajt ? - kérdezte álmosan. Egyáltalán nem volt boldog, hogy hajnalok hajnalán felriasztották.
A nő kifújta a füstöt.
- Esni fog - mondta jelentőségteljesen, és összébb húzta magán a rongyos anyagot. Elnyomta a cigarettát és hátravetette a fejét. A férfi közelebb lépett hozzá.
- Maga is hallotta azt a furcsa zajt az előbb? – kérdezte újból, már kicsit óvatosabban.
A nő felnézett, azután nemet intett.
- Meg fog ázni - mondta - Van egy kis tüze? - kérdezte és újabb cigarettát keresett elő valahonnan.
- Nincs. Nem dohányzom.
- Kár. - felelte lemondóan. - Esni fog.

Ebben a pillanatban villámlott és sűrű cseppekben tényleg eleredt az eső. A férfi elindult a ház felé.
- Nem jön? - nézett vissza félútról, de mivel választ nem kapott, belépett a kapun, és bezárta maga mögött.
Levette a cipőjét, és benézett a hálószobába.
A felesége már mélyen aludt. Kiment a konyhába, és kávét melegített magának. Az ablakhoz lépett. Egy villám fényében látta, hogy a titokzatos nő még mindig ott ül a padon csurom vizesen. Egy darabig még bámulta őt, azután visszament a feleségéhez.
Azon az éjszakán nagyon nyugtalanul aludt. Reggel megvárta, míg teljesen egyedül maradt.

Kiment az utcára, és kíváncsiságtól hajtva egyre jobban sietett a tegnapi találkozás furcsa színhelyéig. A padon ott aludt a nő, az esőszagú és piszkos lepedőbe csavarva, csapzott haja a vállán pihent.
Megsimogatta a nő haját, ő felnézett.
- Végére értünk már a látomásnak, mely lehetetlent képzel álmodozva, hogy jobb idők jöhetnek itt a rosszra - szólalt meg hirtelen a nő valami furcsa keserűséggel a hangjában.
- Ez valami vers? - eszmélt fel a férfi.
- Igen – bólintott a nő és lassú mozdulatokkal rágyújtott - Itt mindig esik?
- Á, dehogy!
- Az jó!
- Mi?
- Hogy nem esik.
- Igen, jó.

A nő nem válaszolt, elnyomta a cigarettát és várakozásteljesen nézett fel a férfira.
- Bejön? - szólalt meg kis gondolkodás után a férfi.
A nő nem szólt semmit, csak csendben felállt és követte őt. A pincébe mentek.
- Itt elalhat - mondta a férfi - csak csendben kell lennie, nehogy a feleségem megsejtsen valamit. Tudja, nagyon féltékeny - tette hozzá, kis gondolkodás után - A szekrényben talál ruhákat és takarót.
A nő még mindig nem szólt semmit, csak bűvölten nézett körül újra és újra.
- Nem éhes?
Hálás mosolya mindent elmondott helyette.
- Akkor most magára hagyom, biztosan szeretne egyedül lenni. – szólt a férfi.
Egy idő után úgy érezte, nem bír a kíváncsiságával, és visszament vendégéhez. Amikor belépett a kis helységbe, látta, hogy a nő egy kis asztal fölé görnyedve dolgozik valamin. Kinyitotta az ablakot, azután a nő háta mögé lépett.
- Mit csinál?
- Rajzolok – felelte hosszú csend után.
- Mit? - kíváncsiskodott a férfi.
- Az életemet - mondta és rágyújtott - a múltamat. Ez itt - mutatott egy mogorva férfira - az apám.

- Papa ... papa, gyere, nézd meg mit rajzoltam!!! - kiabálta egy vékonyka hang a gyerekszobából.
A férfi nem felelt. Megkeményítette vonásait és mereven állt a nagy szárnyas ablak mellett. Születése óta gyűlölte lányát. Nem tudta elfogadni, hogy elvette tőle az ő drága feleségét. Intézetbe akarta adni, de akárhová vitte, a kislány minden honnan megszökött.
Nemsokára megjelent az ajtóban az előbbi gyerekhang gazdája, egy hálóinges kis alak.
- Papa, miért nem válaszoltál??? Nézd meg, mit rajzoltam, jó? Nézd meg, ... kérlek ... kérlek !!! - szinte már kiabált és rángatni kezdte a férfi házikabátjának alját.
- Ne hisztizz, menj vissza a szobádba, gyerünk. Vár az ágy, majd a dada lefektet.
- Papa, mesélj nekem - könyörgött a gyerek.
- Nem megmondtam, hogy menj a szobádba? – kiabálta.
- De - mondta halkan a kislány és eloldalgott.

- Soha nem szerettem az apámat - szólalt meg csendesen - bár ő sem szeretett engem. Állandóan neheztelt rám. Szerinte én öltem meg az anyámat. Soha nem voltam elég jó neki.
- Ez szörnyű.
- Az. Még nem voltam húsz éves, mikor férjhez kényszerített az első férfihez, akinek kellettem. Csak azért, hogy megszabaduljon tőlem. Mint mondtam, anyámat soha nem ismertem, az egyetlen, akit szeretni voltam képes, egy tanárnőm volt. Anyám helyett is anyám volt. Látja, ő az. - mutatott rá egy kedves fiatal nőre. - Mikor már nem bírtam elviselni apámat, sokszor hozzá szöktem.

Dörömböltek a bejárati ajtón. A tanítónő levette a szemüvegét, lassan felállt és az ajtóhoz ment. A dörömbölés erősödött.
- Jól van, jól van, jövök már!!! - kiabálta - Ki lehet az ilyen későn? - tűnődött, és kinyitotta az ajtót.
Egy esőtől csapzott kislány lépett be rajta.
- Csókolom ... - mondta igen halkan.
- Szervusz, gyere csak be. Éhes vagy ?
- Igen, nagyon - vallotta be a kislány.
- Na gyere, ülj ide, mindjárt kapsz valami finomat, meg száraz ruhát, jó ?
A kislány csendesen sírni kezdett.
- Már megint bántottak? - kérdezte halkan a nő.
- Igen - sóhajtott nagyot a kislány, és mohón inni kezdte a tejet. A tanárnő mosolyogva nézte. Azután fekhelyet készített neki.
„Szegény kis árva, bárcsak segíthetnék rajta!!!” - gondolta a nő, és megsimogatta a békésen alvó kislány haját.

- Nem éltünk túl jól a férjemmel. – kezdett egy új történetbe - Nézze, hát nem úgy néz ki, mint egy vérbeli orvos? Karrierista volt, folyton éjszakázott, alig láttam. Azután terhes lettem. Ő átváltozott jóságos és gondoskodó férjjé. Azt hittem, így majd minden megoldódik. De tévedtem. 1 év múlva meghalt a kisbabánk, és ő megint el-elmaradozott mellőlem. Később fotókat találtam a táskájában. Ezek mindent megmagyaráztak. Egyetlen gyerekként nehezen éltem meg, hogy bármin is osztoznom kelljen valaki mással, de nem szabadott észrevennie, hogy mindent tudok. Így csendben szenvedtem tovább. Gondoltam, hadd szenvedjen egy kicsit ő is, hát nem szóltam semmit. Egyelőre.
- Most már fel kell mennem, úgy hallom megjött a feleségem. - suttogta a férfi.
- Menjen csak, jó éjt.
- Jó éjt.

Az éjszaka nyugodtan telt, bár a férfi egész éjjel rettegett, nehogy kiderüljön az ő kis titka. Reggel alig várta, hogy a felesége kilépjen a kapun, máris ment le a pincébe. Nem volt szerelmes a nőbe, hiszen a feleségét szerette, csak valami megmagyarázhatatlan vonzás húzta oda ehhez a különös teremtéshez. Ételt vitt neki. A nő már szorgalmasan rajzolt.
- Ez ki? - mutatott a papírra a férfi.
- Tulajdonképpen a mostohaanyám - felelte a nő - Mikor elkerültem otthonról, akkor tudtam csak meg, hogy apám szeretete is milyen képmutató volt. Alig hogy férjhez mentem, apám elvette ezt a kis nőt. Két gyerekük lett, akiket apám ma is rajongásig imád.
- Érdekes - mondta a férfi tűnődve.
- Nehéz az élet - sóhajtott a nő egy cigaretta után kutatva.
- Az.
- Mióta élek, a világomból eltűnt a szeretet és átvette a helyét a titkolózás. Nem is tudom, hogy bírtam idáig.
- Maga nagyon erős asszony ...
- Talán igen, talán nem - felelte elgondolkodva, miközben kifújta a füstöt. - Magának van gyereke?
- Nincs.
- Rossz lehet.
- Igen, az. - sóhajtotta a férfi.
- Mindenki képmutató ... - jelentette ki a nő hirtelen.
- Mi?
- Igen, jól hallotta. Képmutató. Azt hiszi, maga nem az? Hiszen hazudik rólam a feleségének, nem?
- De igen - mondta szemlesütve a férfi - de azt mégsem mondhattam, hogy maga .... , hogy itt ...
- Értem. Igaza van. Egyszer csak megjelenek, és felborítom az életét, nemde?
A férfi nem szólt egy szót sem, csak mosolygott.
- Most mennem kell - mondta hosszú csend után.
- Jó ... menjen csak, ha dolga van.

Aznap már nem volt ideje többet lemenni a furcsa nőhöz. Este vacsorázni vitte a feleségét, aki csodálkozott, hogy mi történt a férjével. Későn értek haza.

Másnap reggel, amikor egyedül maradt, csendben lement a pincébe. Az ágyon ott voltak a nő ruhái összehajtogatva, és rajtuk egy levél. A férfi remegve tépte fel a borítékot.

"Nem akartam búcsú nélkül elmenni, de úgy érzem, teljesítettem a feladatomat, nem maradhatok tovább.

Mindent köszönök."

Többször végigolvasta, mire fel tudta fogni. Azután, egy hirtelen ötlettől vezérelve, fogott egy gyufát és elégette.

„Az élet megy tovább” - gondolta valami hamis megkönnyebbüléssel.

De azért viharos éjszakákon mindig kiállt az ablakba, és figyelte a padot. Remélte, hogy egyszer majd megint láthatja a titokzatos nőt, akit elnyelt a fekete éjszaka.