artemyss adatai

A napok lassan telnek.
Az órák fáradt öregemberként vánszorognak - remegő kezükben remegő bottal. A percek minden lélegzetvétellel megpihennek egy kicsit, leülnek velem szemben, s kárörvendőn néznek. Tehetik, hiszen nem javamra múlnak…

Vádollak? Talán. De nem azért és nem úgy, ahogy hiszed. Nem úgy, ahogy hittem. Ha valaki megkérdezné mi fájt nekem a legjobban az eddigi életem során- csak azt tudnám mondani, hogy a magány. Az örökös bizonytalanság- mi lesz holnap? És a tudat, hogy soha nem akartál. Nem kellettem. Ilyen is volt az életünk. Terhes. Feszült. Örömtelen...

A csodát őrizni kell. Dédelgetni. Osztozni rajta és megköszönni, amiért megadatott. Ezt felejtik el sokan. Amink van természetesnek hisszük, hogy holnap is meglesz. S itt követjük el a hibát. Semmi sem természetes. Nem a levegővétel, nem a megtett lépés, nem az erős szívdobbanás. Csak addig, amíg birtokoljuk. Addig, amíg balga módon úgy gondoljuk a miénk. A csodákat talán az látja, s éli meg igazán, aki járt a másik oldalon...

Hallani
vélem a kósza szélben,
Hallani
vélem a suttogó éjben
Hallani
minden elhadart szóban,
Hallani
vélem tovatűnt mosolyokban-
Nevetésed......

Nem merek már
hinni- miért reméljem,
hogy a csillagokra nézek
s egyszer elérem
kezembe zárva ragyogását...

Fájdalmasan gyönyörű szerelmünk néz vissza rám a tükörből. Ott csillog a szememben, ott remeg minden elsuttogott szóban, minden mozdulatomban. Ujjaim régi ismerősként simítják arcodat, mégis újdonságként élem meg- ajándékként, hogy az enyém vagy...

Feledésre vágyom,
de nincs esély,
A lelkemben tombol
még a szenvedély.

Az emlék- ültünk
a parton,
Minden szavad
simogatta arcom...

Nem mondtad soha-
mégis tudtam,
hogy szívednek
kedves lakója voltam...

Vágyat érzek
ha melléd lépek,
Ha távolban járok
akkor is rátalálok
a régi érzésre...

Rómeóm a kanapét vizslatja sanda szemekkel. Hipnotikusan. (Hátha a kanapé ráugrik?)
Mikor családi állapota felől érdeklődöm, úgy csinál, mintha le akarna fordulnia fent említett tárgyról. Mégis válaszol:
- Te teremtettél, neked kéne tudnod…
- Én teremtettelek?
- Igen, a gondolataiddal...