artemyss adatai

Törött lelkem rozsdás bilinccsel
magamhoz láncolom,
de ha kéred kulcsait, tudom
újra és újra neked adom,
pedig téged szeretni mindig csak fájdalom.

Lassan cseppenként
vérzik el a szívem,
lélegzetvételenként
hagy el a hitem.

Minden napom harc önmagammal. Ezer sebbôl vérzem ezer árulás után láthatatlan, örökké. Néha nehéz. Néha sírnék, de gyermek- lelkem gúnyosan nevet. Azt suttogja, nem érdemlik könnyeim. Sosem érdemelték. Sok minden fog kísérteni. Néha elfogadom, néha a haragtól megkeseredik a lelkem. De nem hagyom. Ennél jobb embernek kell lennem.

Akartam a hazugságot,
elhittem valóság lehet.
Most miért fáj mégis,
hogy lehajtott fejjel megyek?..
Minden emléket eltemetek.

Eltemettem, hiába fáj
belül. Kegyetlenül.
Az emlék néha kísért a sötétben.
Mellém ül, tőrként merül
védtelen valómba.

Néha elképzelem, hogy kilépek testemből kicsit megpihenni. Távolról figyelni. Mérlegelni. Nem lélegezni. Bolyongni fájdalom és félelem nélkül. Szív nélkül. Üresen, áttetszőn.

Próbálom megfogalmazni mindazt, ami a fejemben és a szívemben kavarog. Utoljára.Úgy, ahogy még sosem tettem. Elmondom az én igazságomat, akkor is, ha nem akarod hallani. Csak nem tudom honnan kéne kezdenem.
Azt mondtad elszalasztottam életem lehetőségeit. Tévedtél. Megragadtam az egyetlent, az utolsó pillanatban és sosem bántam meg.
Elmesélem, hogy mi vezetett idáig. Mit láttam, hogyan éltem meg- de nem bántani akarlak vele. Ez a gyermek bennem, aki nem ért.. A felnőtt, pedig...

Szemedben keresem,
de elmúlt a szerelem.
Minden érzelem
taposva, tépetten
hever előttem.

Tiéd lettem,
pedig nem kellettem.
Nem kerestem,
ha veled lehettem
önmagam.

Érzem lassún,
szaporán szíved lüktetését,
Érzem nélküled
létem ürességét-
örök kárhozatban az üdvösségért.