Illúzió

Akartam a hazugságot,
elhittem valóság lehet.
Most miért fáj mégis,
hogy lehajtott fejjel megyek?..
Minden emléket eltemetek.
Akartam szerelmet, amiről
a könyvekben írtak,
Hittem és reméltem.
Az álmok nevetve hívtak,
de a valósággal ők sem bírtak.
Vágyszilánkokon sétálok
véres lábnyomokat hagyva,
kezemben és szívemben
sós könny emlékét szorítva,
áttetsző leplét vállamra borítva.
Zuhogó esőben, illanó ködben,
csúszós sárban térdelek,
az álmokért, hazugságokért
megfáradt lelkemmel fizetek.
Magammal semmit sem vihetek.
Kifosztva, üresen, összetört
szívek darabjain taposok.
A mocskot, a könnyet az eső lemossa..
mégis csak senki maradok,
hiszen a szerelmet tagadva csak hazugság vagyok.
2011.06.05.