Történetek - 62.oldal

A százados hajnalban elővette a hegedűjét, és játszani kezdett, mint mindig, Chopin Asz-dúr prélude-öt. Bár a mű, amit játszott, vidám volt, de ő mégis - a kis hamiskás játékával - szomorúvá, magányossá tette. Hogy miért, ezt senki nem tudta, de egy fiatal házaspár érdeklődve tette fel a kérdést, hogy miért játssza ilyen szomorúan a darabot, mert ők mulatnának rá...

Veronikát, vissza a párnára és csókokkal borította el az arcát, nyakát, és ahol érte. Az agya most már teljesen kikapcsolt, ösztönből cselekedett. A lánynak is nagyon jól esett ez az egész, nem is tiltakozott. Egy pillanatra felötlött benne, hogy ezt most nem kéne, mikor Brian szétbontotta rajta a fürdőköpenyt, de aztán rájött, hogy Ő is vágyik a fiúra, hogy szeressék egymást. Válaszképpen lehúzta Brianról a pólót...

Először finoman dugtunk, aztán egyre keményebben, több féle pózban, hol sima misszionáriusba, hol az kombinálva, hol oldalról, hol hátulról, amihez éppen kedvünk volt.
Lazításként körítve kis 69-el, ami csodás volt, mint mindig...

Ott zordon esőcsarnokok somfordálnak. Lassan, de magabiztosan kerítik be a környéket. Vészjós felhők ezek, s egyszer csak armageddonként tör ki belőlük Isten haragja, magát millió és millió csillogó cseppbe rejtve. A sötét éjszakában, fekete felhők felett pedig milliárd és milliárd csillogó macskaszem tükrözi az egyre savanyúbb sárga fényét. Kész tébolyda zajlik a fenti árnyvilágban, futkározó fények, s színek szerte a végtelen vásznon...

Nagy fekete szobában ültek. Egy asztal mögött jól öltözött, bajszos ember ült. Kezében pohár, az asztalon whiskys üveg. Szerette az italt, nagyon szerette. Pályafutása kezdetén abból gazdagodott meg. Mikor alkoholtilalom volt, ügyesen árulta az értékes italokat az alvilágon és a fekete piacokon...

Óvatosan szopogatni kezdtem, hogy meg ne sértsem a fogaimmal. Majd a legbecsesebb kincsét egészében becézgetni kezdtem ajkaimmal. Egyre szaporább szuszogásaiból tudtam, hogy most már hamarosan egymáséi leszünk.
Hirtelen megérintett és felhúzott az arcához.
- Van nálad óvszer?
- Gyógyszert szedek - suttogtam halkan...

- Nóri, – kezdte – nekem is el kell valamit mondanom. Már meséltem neked, hogy kipróbáltam lánnyal is, de semmi komolyat nem éreztem. Akkor elkönyveltem magamban, hogy a fiúkat szeretem. Ezért nem értem az érzelmeimet. Te is tetszel nekem. Imádlak, mint egy barátot, de valamiért sokszor érzem úgy, hogy megcsókolnálak, hogy megölelnélek és csak szorítanálak, ahogy csak tudlak, hogy együtt nézném veled a naplementét, olyan dolgokat, amit lánnyal még nem éreztem...

Az éjjeliőr egykor egy börtön beltartalma volt. Hirtelen felindulásból ölte meg barátnőjét, és legjobb barátját, egyetlen szúrással. Miután végzett hűtlen kedvesével, megijedt, és feladta magát a rendőrségen. Tettét mélyen megbánta, azért is próbált új életet kezdeni, és megpróbált olyan munkát keresni, ahol nem kell emberekkel beszélni, nehogy szóba kerülhessen, hova lett az életéből az a bizonyos öt év...

- Nézmá’ itt a boszorkány! A macska! Kíváncsi vagyok, dugni is annyit dug-e mint azok! – és hozzá stílusosan oldalba bökte egyik mellette álló, hasonszőrű társát. Normál esetben kiröhögtem volna, és pár szóval a padlóra küldöm a haverjaival együtt, de a jelen idegállapotomban ehhez túl agresszív voltam. A fiút a torkánál fogva felemeltem, majd a falhoz nyomtam...

pedig fölötte hajol, fogja a kezét és beszélnek. Odamentem, anya maga mellé ültettet. Furcsa volt a számomra. Olyanokról beszélt, hogy ha már otthon leszünk, mit csináljunk. De mi a nagyinál vagyunk, és mért nem mondja ebbe a történetbe magát?! Elcsukló hangon beszélt, a kezemet lágyan szorította kezével. Majd apa felsegítette a kis Lara bölcsőjéig, ahol anya megsimogatta őt, és elköszönt tőle...