Történetek - 32.oldal

- Egyszer, régen, sok évvel ezelőtt, volt egy kisfiú, aki egy teliholdas, ragyogó éjjelen kiszökött a kertbe, hogy meglesse a tündéreket, akikről az édesanyja mesélt neki. A kisfiú nem tudta, hogy a ház körüli erdő milyen veszélyeket rejteget, és elindult, hogy megkeresse a szárnyas kis varázslényeket, akik a mese szerint egy kerek tisztáson táncolnak minden holdtöltekor. Egyre beljebb haladt a sötét erdőben, míg el nem ért egy neki tetsző rétre. Leült és várt…

- Na, és te? Hogy varázsoltál először? - kérdezte Fred Emilytől.
- Én… öhm… - tudta, hogy el kéne mondani, de mégsem tudta hogyan fogjon bele. Pedig rajta kívűl már mindenki kivette a részét a sztorizásból, most rajta a sor… - Szóval… jaj, olyan nehéz- ejtett meg egy zavart mosolyt. Miért kell mindenkinek őt bámulnia? És ő is olyan mereven néz rá, na meg Piton…

Amikor szeméremajkain nyelvemet végighúztam, alig észrevehető mozgásba kezdett. Lassú, hosszú mozdulatokkal nyaltam a kis- és nagyajka között. Rácsúsztattam nyelvemet csiklójára – ettől hangosan felnyögött -, és körözni kezdtem rajta. Hosszan becézgettem így...

Egyszer megemlítette, hogy milyen helyes fiút látott a buszon, amit barátnői mosolyogva hallgattak, aztán olynyira elmerültek beszélgetésben, hogy meg is feledkezett róla. Legközelebb akkor jutott eszébe, mikor várta a hazamenő buszt. Körbepislantott, hátha ott van a fiú, de nem látta. A buszon sem, akárcsak az ezt követő alkalmakkor sem. Miközben hazafelé zötyögött, és hosszasan gondolkozott az "Élet nagy dolgai"-ról, jött rá, hogy ez a fiú nem csak helyes volt. Egyszerűen az...

A kör közepéből kiemelkedett egy korbács, ami fütyülve csapott le, de az ütést nem követte kiáltás. Kíváncsi voltam, él-e még, akit vernek. Voltak szolgáim, de soha senkit nem kínozhattak, amíg én irányítok. Az itteni rabszolgák feltöltődve indulnak tovább, amennyiben nem kerülnek megvételre. A kör kettényílt előttem. A korbács most nyugodtan lógott egy magas izmos kopasz férfi kezében a mellette álló lehajtott fejű rabszolga mellkasa fel-alá zihált, hátán vér csorgott...

- Öhm… kérsz még egyet? – a lány bólintott. – Király. Akkor, maradj itt, mindjárt hozom… - amint a fiú hátat fordított, és elindult a pult felé, Anna is megfordult, és az ellenkező irányba, az egyik falhoz sétált. Itt nem félhomály volt, hanem teljes sötétség, amit pár fiatal ki is használt, és szinte fulladozva falták egymást. A lány keresett egy üres pontot, és leült. Eszében sem volt, hogy megvárja a fiút, vagy beszélgessen vele. Őt már nem érdeklik a férfiak, nem hagyja megint összetörni...

Borús őszi reggel van. Mack épp testvéréhez Niel-hez készül Írországba, ugyanis már vagy fél éve nem látta. Régen szinte minden nap találkoztak, csak hát kint jobban fizető állást talált, így ő kiment, Mack meg itthon maradt, de csak azért, mert jobban szereti a megszokott környezetet, amit már valamennyire kiismert...

Noémie próbálta megszokni a kialakult helyzetet. Ugyanis furcsán érezte magát, amiért olyan közel került Matthez. Csak pár lakásnyira tőle… És ez valamiért zavarta. Nem az esetleges civakodások miatt, hanem csak úgy általánosságban. Fogalma sem volt, miért érzi ezt, de furcsán érintette a dolog. Amíg Matt befogta a száját, ő is csendben maradt. Így ha nem találkoztak, akkor nem is nagyon keresték egymás társaságát...

A hatodik hónapban jártam. Éppen Danielt vártuk anyámmal az egyik buszmegállóban. Már megpillantottam a kocsit. A kereszteződésen jött át, amikor hirtelen oldalról iszonyatos sebességgel bevágódott egy kocsi és telibe találta Danielt. Azt hittem, megüt a guta. Összeestem volna, ha anyám nem kap el. Odarohantunk a kocsikhoz. Benéztem és láttam, hogy Daniel eszméletlen és vérzik a feje. Zokogásban törtem ki. Hirtelen olyan éles fájdalom nyilallt a hasamba, hogy térdre estem; ez még inkább...

A kis banda belőle, és 3 fiúból állt, akik jó barátságban voltak Noémie-vel. A szólógitárosa és vokalistája egyben Evan Thomas volt, egy 17 éves jóképű srác; Evan magas volt, sötét hajában szőke melírcsíkokat viselt, s Noémie megállapította, hogy nagyon jól áll neki. Evan élete nagyjából annyiból állt, hogy mindig viccelődjön – ám ennek ellenére érzékeny volt, s nagyon segítőkész –, akárcsak legjobb barátja, Drew Radcliffe, aki a dobokért volt felelős a bandában. Drew is jó fej srác volt,...