A Vatikán titkos csoportja

„Volt idő, mikor azt hittem, hogy a dolgok jók és rosszak, hogy a világ olyan, mint egy érme. Történetem időszámításunk szerint 2578-ben játszódik, mikor Atlantisz fénykorát élte egy bolygón, mely a civilizációnk bölcsőjéül szolgált. A társadalmunk tökéletes volt, legalább is azt hittük. Az emberek önteltek voltak saját tudásuktól. Egy új réteg emelkedett ki az egyenlők közül. Primus inter pares.Heh, és végig az orrunknál fogva vezettek minket. Ezt a táblát azért hagyom, ha valaki megtalálná az elveszett várost, semmi áron ne nyissa ki, nem tudja mit rejt maga mögött az ajtó, melyet évszázadokon keresztül próbáltunk meg zárva tartani.”

- Vigyétek a bíboros elé a táblát, a Vatikánnak tudnia kell erről!
- Értettem atyám.
- Ne felejtsétek el a fiút sem, paraszt fiú, nem fog hiányozni senkinek sem!

Nem tudtam, miről van szó, minden olyan gyorsan történt. Egyszer még kint játszottam a legjobb barátommal, hazafelé menet szövögettem a jövőmet, halkan, olyan halkan, hogy még én sem halljam, törékeny jövő, melyet csak olyan képzel magának, aki tudja, hogy valamire hivatott, de sajnos nem rendelkezik semmivel sem, amivel bizonyíthatná. Most pedig egy kocsin ülök, és a Vatikán felé száguldok, sebesebben, mint a szél, egy táblával, amiről azt sem tudom ki írta, miféle nyelven. Igaz olvasni sem tudok, szüleim nem voltak olyan tehetősek, hogy iskolába adjanak, kovácsinasnak taníttattak, de még túl fiatal voltam ahhoz, hogy a mesterem valami hasznot is szerezhessen a munkámból, ezért leggyakrabban csak lődörögtem, és az eget kémleltem. Most pedig szüleim tudta nélkül megyek egy helyre, amiről az emberek mostanság csak rosszat hallanak. Az inkvizíció, a Szent Szék, olyan szavak, amitől egy embernek összerándul a gyomra. Megnyugvással hajtottam le a fejemet, elismertem, hogy itt a vég, akit fekete hintóban visznek, azt legtöbbször csak koporsóban látják viszont a rokonai.

- Ne félj fiam, nem fog semmi rossz sem történni. Mondd csak, mi a neved?

Félénken felkaptam a fejem, nyeltem egy nagyot majd válaszoltam.
- Egbert atyám!
- Örülök, hogy megismerhettelek Egbert, az én nevem Paul.
Majd felém nyújtotta a kezét.
- Miért kellett magával jönnöm, és mi van azon a táblán, amit találtam?
- A Szent Ítélőszék szeretne feltenni neked néhány kérdést.
- De ugye nem fognak halálra ítélni valami olyan dologért, amit nem is tettem meg?
Elmosolyodott, majd kedvesen megszólalt.
- Egy ilyen fiatal fiút nem ítélnek halálra, mint te, nem gondolod? Egyébként is, nem gondolod, hogy illetlenség megkérdőjelezni az Egyház szavát?
Mikor az utolsó mondatot mondta, hangja már rideg volt, lenéző és egyben sajnálattal teli, mintha valami olyat tudott volna, amit nem akar elmondani, mert tudja, hogy nem tetszene.

A kocsi tovább haladt, de Rómába az út minimum 2 nap onnan ahol laktam. Estére egy fogadóba tértünk be. Nagyon elhagyatott helyen állt a kis viskó, egy erdő közepén, közel s távol nem volt más ház, és mindenfelé sűrű erdő volt. Este nagyon ijesztő képet nyújtott az egész táj, főleg hogy telihold volt, télen a lombtalan fák árnyéka a képzeletemmel összejátszva a lehető legkülönfélébb szörnyek gondolatát lopta elmémbe. Kicsit összerezzentem, mikor egy farkas vonítást hallottam. Paul a válla fölött hátranézett. Összehúzta a köpenyének gallérját, majd hátraszólt.
- Kocsis, a botomat és a táskámat kérem, a lovakat pedig zárja istállóba!
- De atyám, nem ezért jöttünk most ide.
- Ne feleselj, tett a dolgod!
Nagyon idegesnek tűnt, lehet rajta is erőt vett ez éjjeli táj látszata.
Én és az atya egy szobában aludtunk.
Ahogy végignéztem rajta fiatalnak látszott, erősnek, nem olyannak, mint a mi, kissé kövérkés, falusi papunk. Furcsa jeleket láttam a karján, nem mertem megkérdezni, hogy mik azok, de túl sokáig nézhettem, mert szemet szúrt neki.
- Ezek a jelek a karimon a Magho rend jelei. Többet sajnos nem mondhatok róla, és kérlek, többet ne is kérdezz.
Kicsit furcsálltam a válaszát, de ez az egész helyzet nagyon fura volt számomra. Mikor kijött nem az ágyához lépett, hanem a táskához, amit a kocsis behozott. Háttal állt nekem, az egész táskát eltakarta, így nem láttam, mi van benne, de láttam, hogy kutat valami után, kisvártatva beleteszi a ruhája belső zsebébe, majd összezárja a táskát. Megfordul, majd rám néz.
- Egyedül leszel ma este, bármi történik, ne nyisd ki az ajtót, a tábla, amit találtál itt van a táskában, ha reggelre nem térnék vissza, fogd és a kocsisnak mondd meg, hogy azonnal vigyen a Vatikánba a táskával.
Egyre jobban kezdtem összezavarodni, idejét is láttam egy jó kis alvásnak, nem tudom miért, de ha nem éreztem jól magam mindig elmentem aludni, és az segített.
Ahogy lehajtottam a fejemet az atya egyből magamra is hagyott. Hamar mély álomba merültem.

***

- Nagyon rossz sejtelmem van ezzel a farkasordítással kapcsolatban, Dario. Ma vadászatra megyek, ha reggelre nem térnék vissza, tudod mi a dolgod.
Dario bólintott egyet, majd azt mondta, hogy imádkozik értem.
Sötét és hideg volt az erdő. Annak ellenére, hogy telihold volt a sűrűn nőtt fák ágaitól csak nagyon keveset láttam. Csend volt. Túlságosan is nagy csend. Egyetlen baglyot vagy bármilyen más madarat sem hallottam. A környéket nem ismertem, ez a terület Finahoz tartozott, de most őt is visszarendelte a Vatikán. Valami nagy dolog készülődik, és ezek az elhagyatott erdők egyre veszélyesebbé kezdenek válni.

Ahogy ezen gondolkodtam, egy ág reccsenését hallottam magam mögött. Megfordultam, de csak egy suhanó árnyat kaptam el a tekintetemmel.
Észrevett, a francba. Muszáj valami nyílt terepre jutnom, gyorsan. Nem kezdtem el rohanni, nem lett volna értelme. Megszorítottam a botomat a köpenyem alatt. Megpróbáltam a legkisebb neszre is odafigyelni, nem az első dolog, hogy egy ilyen szörnnyel állok szemben, de remélem hogy nem is az utolsó. Ha még fiatal könnyű dolgom lesz, de ha már tapasztaltabb vérfarkassal állok szemben, lehet, hogy itt hagyom a fogamat.
Egy tisztásra értem. A hold fénye teljesen megvilágította az egész mezőt. A közepéig sétáltam, majd visszanéztem. Egy pár ezüstösen csillogó szempárt fedeztem fel. Kirántottam a botomat, és felkészültem a harcra.

***

Különös álomba csöppentem az ajtó csukódása után. Élethű, de mégis abszurd álomba. Paul atya szerepelt benne, amint egy szörnnyel küzd, és nem áll jól a szénája. Amikor a szörny rárontott, hirtelen felriadtam. Teljesen izzadt voltam, mintha éreztem volna, ahogy a szörny belém harap, és fogai szinte a csontomig hatolnak.
Meg kell találnom Paul atyát.
Kirohantam az ajtón az atya utasítását megszegve. Ahogy kiléptem a fogadóba ismételten meghallottam a farkasordítást, csak most dühösebb és hangosabb volt, mint mikor megjöttünk.
Lerohantam a lépcsőn, egyből az ajtóhoz, ekkor azonban egy ismerős hang szólt utánam.
- Hé fiacskám, hova mész te ilyen későn? Az atya nem megmondta, hogy maradj a szobában?
- Azt hiszem, hogy Paul atya nagy bajban van, és segítenem kell neki, valamiféle szörny támadhatta meg.
A kocsis kezében megállt a pohár, köhögött egyet, mintha félrenyelt volna.
- Miről beszélsz fiam?
- Azt álmodtam, hogy egy szörny megtámadta Paul atyát, és amikor rárontott felriadtam álmomból.
- Gyere velem, megkeressük Pault.
Kimentünk a kocsihoz.
- Te vagy az első, akinek ezt megmutatom, és remélem, hogy tartani fogod róla a szádat.
A kocsi hátuljáról előkapott egy kis dobozt, amiben volt pár tőr és egy hosszabb kard.
- Fogd ezt a tőrt a biztonság kedvéért, és maradj mindig a közelemben.
Megfogtam a tőrt, majd megszorítottam a markolatát. Teljes erőmből szorítottam, mintha egy kötél lenne, amiről egy szakadék pereméről csüngenék lefelé. Rám nézett a kocsis, majd adott egy fiolát.
- Ha az a szörny rád rontana, dobd ezt a földre úgy, hogy széttörjön, majd takard el a szemed.
Futottunk, ahogy a lábunk bírta, egyre hangosabbakká váltak az üvöltések.

***

- Végre megmutatod a mocskos arcodat te szörny! - kiáltottam a szempár felé.
Kisvártatva egy 2,5 méteres teremtmény jelent meg az erdő szélén, arcán és mellkasán is több vágásnyomot láttam.
- Tehát nincs szerencsém, de nem baj, ma este az egyikünk számára eljön a vég, te vagy én, nincs más lehetőség.
Megfogtam a botomat, és kirántottam egy pengét belőle. Szenteltvízzel edzett acélpenge volt. Az egyetlen hatásos fegyver a legtöbb szörnnyel szemben, amik ellen eddig harcoltunk.
Rámrontott a farkas, szája már habzott a dühtől, talán a düh, ami benne tombolt mentett meg attól, hogy a gyors futása elől ki tudtam térni. Túl nyíltak a mozdulatai, ha sikerül kifárasztanom nem lesz semmi gond. Ahogy elhajoltam előle mellső lábaira ugrott, és egyből megfordult. Átnéztem a vállam fölött, és amint megláttam, hogy éles karmaival hátam felé kap, a pengét átlendítettem a karom alatt, hogy megállítsam vele a farkas támadását. Nem sikerült teljes erőből eltalálnia, de még annak ellenére is, hogy védekeztem előre lökött erejével. Megtámasztottam magam bal lábammal, majd megfordultam. Egy kis terpeszt vettem fel, hogy jobban ellen tudjak állni az erősebb ütéseinek. Ismét rám rontott szemből.
- Ez még egyszer nem fog működni!

Elléptem előle, majd fegyveremmel megpróbáltam megvágni. Sikerült bevinnem egy találatot, de nem volt halálos, ugyanis még mielőtt befejeztem volna a mozdulatot, sikerült elugrania előlem.
- Hogy a franc esne beléd, menj vissza oda, ahonnan jöttél!
A farkas felordított fájdalmában, majd még egy utolsó rohamhoz készült.
- Itt a vége!
Én is elkezdtem rohanni felé, pengémet magasra emeltem, hogy a lehető legnagyobb erővel csaphassak le rá, a farkas pedig felemelte jobb mancsát, hogy véget vessen életemnek.
Ahogy futottunk egymás felé kissé alábbhagyott a futással, majd bal mancsával megpróbált elgáncsolni, sikerült kitérnem, de a jobb mancsával elkapta kardom, és kirántotta kezemből. Igaz, hogy megvágta magát, de így megfosztott egyetlen fegyveremtől. Eldobta a kardomat, majd felém rohant. Ekkor előkaptam egy flaskát a belső zsebemből, és a földre dobtam.

***

Ahogy haladtunk az erdőben már nem hallottunk több ordítást, nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó, vagy rossz jel. Már vagy 10 perce sétálhattunk, mikor egy villanást láttunk meg a távolban.
- Gyerünk fiú, fuss.
Szaladtam, ahogy csak tudtam, pár pillanat után kijutottunk egy tisztásra. Egy szörny nézett vissza felénk mikor Dario elkiáltotta magát Paul után. Nem érkezett válasz, csak egy üvöltés. Egy holttest feküdt a tisztás közepén, és a szörnyeteg éppen ebből a holttestből falatozott. Az egész pofája tiszta vér volt, láttuk, hogy oldala, és keze is vérzik, tehát harcolt valaki ellen.
- Paul meghalt, de nincs időnk a siránkozásra, ha nem végzünk a szörnyeteggel gyorsan, hamarosan mi is az ő sorsára jutunk.
Elővettem a tőrt, majd Dario adott egy üvegcsét.
- Locsold meg ezzel a pengét, sokkal hatásosabb, mint így.
Megszagoltam, szentelt víz volt.
- A terv az, hogy én magamra csalom, te pedig hátulról ledöföd, értetted?
Remegő hangon válaszoltam neki, hogy értem mi a dolgom, majd megfordítottam a kést a kezemben. Dario elkezdte becserkészni a vadat jobb oldalról, míg én a baloldalra mentem. Véletlenül ráléptem egy csúszós kőre, és elestem.

Ahogy zuhantam lefelé lelassult az idő, átfutott az agyamon, hogy most mi fog történni, ha észrevesz ez a teremtmény, és ha nekem támad, Paul atyával is végzett, pedig ő sokkal erősebb volt, mint én. Egy halk puffanás kíséretében földre értem, és egyből felém fordította embervértől foltos arcát a szörny. Üvöltött egyet, és felém iramodott. Elhajítottam a tőrt vaktában, szerencsémre egyik lábát sikerült megsebesítenem, így pár méterrel előttem eldőlt, de még jobb mancsával ellökött, és pár méter repülés után újra földet értem, Paul atya botjának markolatát láttam meg, egy penge volt a végén. Dario nekiiramodott, hogy ha így alakult, akkor ő szúrja majd le, de mielőtt még megtehette volna a szörny, elrúgta magától, és újra felém vette az irányt. Hátranéztem, láttam, hogy már nem fut, de már csak pár lépésre van tőlem. Eszembe jutott a fiola, amit Dariotól kaptam.

Eltakartam a szememet, majd földhöz vágtam. Miután eltörött egy nagy villanás következett be, megfogtam Paul atya kardját, és átdöftem a farkast, ott ahol szívét sejtettem. Nyikkant egyet, majd a kardra nézett, felordított, és ezzel az ordítással kilehelte lelkét. Dario pár pillanat múlva magához tért, és engem egy Vérfarkas teteme felett talált, teljesen összezavarodottan, arcomról a farkas vére csepegett, és a kard még mindig ott állt a testben. Ahogy ránéztem az élében, megláttam arcomat, majd összeestem.

Reggel a szobában tértem magamhoz. Dario ott ült mellette. Egy nyaklánc volt a kezében.
- Ezt a nyakláncot a Maghoi rend tagjai viselik. Most, hogy Paul meghalt, és te ölted meg a vérfarkast, ami végzett vele, te töltöd be a helyét a rendben. Úgy néz ki, kicsit többet leszel a Vatikán falain belül, mint először gondoltad volna. Mellesleg Paul kardja is a tiéd, vigyázz rá, nagyon kedvelte.
Egy könnycseppet láttam meg a szemében, majd felpattant, mély levegőt vett, és kiadta az utasításait.
- Vedd a táskát, indulunk, még ma a Vatikánba szeretnék érni, a Szent Ítélőszék biztosan kíváncsi lesz a történtekre.


Folyt köv.