A farkamnak tetszô nő

A nő izgalmas, rajtafelejtem a szemem, és nem tudok kikerülni a hatása alól. Ha elkap a vágy, nem az arcot bámulom meg először, ó nem. Az nem érdekel ilyenkor. A többi testrészre fordítok nagy figyelmet. A lábbal és a cipővel szoktam kezdeni. Kivéve akkor, ha a kedves delikvens formás lábakon illeg-billeg és ezek a formás lábak esetleg egy szép harisnyásba vannak bújtatva. Hiába, no, lehet hogy maradinak hatok, de egyszerűen nem tudok napirendre térni a szép nylonba csomagolt lábacskák felett. És most nem érdekel, hogy a nők általában nem szeretik a harisnyát! Nem izgat, most csak a saját vágyam, azaz a farkam ízlése a mérvadó.

Tehát a cipőnél tartunk, és mint mindig, csak a magassarkúakért repes a szívem. Azaz a feszülő ágyékom. De nem fontos a körömcipő, nem fontos a 12 cm magas sarok, csak legyen sarka. Ápolt cipő, színe mindegy. Nem is kell tovább vizsgálnom a nőt, ha a cipőn koszt, kopást és egyéb lohasztó dolgot fedezek fel. Fordulok el és keresem a következőt. De most tegyük fel, hogy a cipő makulátlan, talán éppen tegnap vásárolta. Kecsesen feszül a lábára, kopogása izgalmas, és a sarka kifejezetten szexivé varázsolja. Ennek a példánynak, most éppen nem tűsarka van, de ugyanannyira vadító, mintha magasabb lenne.

Aztán ott a boka, a finom, furcsán kiálló csont, amely pont a cipő vonala fölött dudorodik. Bebújtatva abba a finom nylon anyagba... Tulajdonképpen mi szép egy csonton és egy kidudorodáson? Fogalmam sincs, de a farkam tudja a frankót, és megmondom őszintén, ha józanul nézek egy női bokát, semmi de semmi extra nincs benne. Na de most nem vagyok józan.

Haladunk felfelé - én a szememmel, a farkam a vágyával - , követjük a harisnyára rajzolt nonfiguratív minta girbe-gurba útvonalát, amely ide-oda tekergőzik, és hol bebújik a két láb közé, és eltűnik a szemünk elöl, hol visszatér és a formás vádlit takarja be. Nem fekete, nem, hanem testszínű, rajta sötétebb barna mintákkal. Nagyon remek, fantasztikus, elmondani is nehéz, ezt látni kell!

A térd hasonlóan absztrakt és nem szép csont, mint a boka, de most mégis tetszik. A vékony harisnya megfeszül a dimbes-dombos területen, pont annyira, hogy a kiábrándító gyűrődéseknek nyoma sincs. A kacskaringós minták lassan eltűnnek, már csak pár elvékonyodó sávocska merészeli megzavarni térd fölötti terület magányát. De az a pár vékony vonal vezeti tovább a szemet. Azaz csak vezetné, mert bemenekülnek a vékony szoknya által vetett sötétségbe.

Igen, a szoknya. Egy újabb fontos ruhadarab és a farkamnak nagyon tetszik. A miniszoknyát nem kultiválja, túl közönségesnek tartja, izgalmasabb számára egy hosszabb és titokzatosabb ruhadarab, mint az a zsebkendőnyi szövet, ami alól már szinte minden kilátszik. Na persze azért tegyük, hozzá, hogy valószínűleg egy olyannak se állna ellent, de most nem ez az eset forog fenn.

Szóval folytatnánk leskelődésünket, de nem tudjuk, mert utunkat állta egy szoknya. Vékony könnyű anyagnak látszik, világos egyszínű. A széle egyenes, de minden lépésnél a jól ismert hullámzásba kezd, ami szintén annyira csábító. És haladunk feljebb. Óhh, igen a fenék:) Már alig vártuk!

Formás, körvonala izmos feneket sejtet. És azt az őrjítő és vadító táncot ropja minden egyes lépésnél, a szoknyával összehangoltan mozog, és semmi másra nem tudunk most figyelni csak erre a vágykeltő mozgásra. Meg is hozza hatását, farkam követeli, nehogy levegyem a szemem róla! Nem is teszem, csak gyönyörködöm és gyönyörködöm. És akkor fedezem csak fel, hogy a szoknya átlátszik! De hol a bugyi? Vadul keresem a vonalát, de nem találom. A farkam súgja, hogy tanga van rajta.

A csípő vékony, a blúz kissé rálóg a derekára. Válla keskeny, gömbölyű, kezei vékonyak, ujjai kecsesek. Körmei finoman, nem kihívóan lakkozottak, gyöngyházfénnyel vannak bevonva. A lábam közül hallom: imádom, ha ilyen kacsó vesz kezelésbe. Hát arra öregem még várnod kell! Csak egy gyűrűt visel a középső ujján. És itt a harmadik furcsa csont, a csukló, amelyet most egy arany karkötő csinosít.

Az arcot hagyjuk, nem fontos, legyint a farkam, mit számít? A haja, na igen a haja. Milyen is tetszik neked, kérdezem társamat. Hát sokféle, a vörös göndör vállig érő, de a hosszabb barna egyenes is jó. Na meg a szőke is, lelkendezik. Akkor most milyen legyen, kérdezem türelmetlenül. Mondjuk fekete, vállig érő, egyenes. Ám legyen, bólintok.

Most értünk el az expedíciónk eddigi legfontosabb részéhez: a blúzon áttetsző melltartókhoz, és a benne nyugodtan megcsücsülő mellekhez. Kezdjük úgy, hogy huh! És huh! Az átlátszó anyag alatt remekül kivehető a finom csipkés melltartó, amelyből szinte kibuggyan a két mellecske. Teljesen tisztán akarom őket látni bimbóval és ruha nélkül, de farkam azt mondja, hogy így izgalmasabb, és ráérünk arra még később. Igaza van, tényleg izgalmasabb. Mintha egy vékony fehéres üvegen keresztül tekintenénk be az elrejtett birodalomba, de azért tisztán kivehetők a csipkefodrok a melltartón, amint a puha bőrre simulnak és elrejtik a szemem elől a bimbókat, amiket már annyira de annyira szeretnék megpillantani.

Pont a bimbók felett siklanak el a fodrok és legalább a mellek felső részéből láttattnak valamit. Finom, puha, napsütötte bőrt látok két buja halmot, melyek között egy szexis dekoltázs rajzolódik ki, de ezeket már lehet, hogy csak képzelem. Bárcsak többet láthatnánk!

Most mit majrézol, támad nekem a lábam köze. Menj oda, vedd le róla, és akkor közelebbről is megvizsgálhatod! Nem kellett kétszer mondani, finoman kigomboltam a blúzt és pár másodperccel később a pillekönnyű anyag már egy széken pihent én pedig beletemetkezhettem a látványba.

Igen, a dekoltázs ott virított előttem és a melltartó által kissé összepréselt mellek között még mélyebbnek hatott, mint képzeltem. Ismét egy olyan része a női testnek, ami objektíven szemlélve nem szép. Mert mi szép egy bőrfelületen? Semmi. És mégis, mégis szép és egészen odavagyok tőle, izgalmam lassan a tetőfokára hág, izzadni kezdek, szinte elvesztem a fejem, annyira belemerülök a két eltakart mell és a köztük húzódó völgy látványába.

Lassan kikapcsolom a melltartót is és kisgyermek módjára örülök, mikor a két kalodába szorított puha mell kiszabadul és felveszi normális helyzetét. A bimbók körüli udvarok alig nagyobbak, mint maguk a bimbók, amelyek egyelőre alszanak. A mell testes, de nem nagy, a gravitáció sem képes őket túl mélyre alázni, büszkén és feszesen tartják magukat. A mell csúcsai kissé felfelé merednek, de nem annyira, hogy nevetség tárgyai legyenek, csak annyira, hogy elaléljunk a gyönyörtől.

És a dekoltázs is megmaradt, a mély szakadékot a két puha fal pont nem szorítja össze annyira, hogy eltűnjön és így teljesen jól kivehető a leendő patakvölgy, ahol esetlegesen végigfolyhat magom. Nah persze, ha egy kicsit oldalról összenyomjuk őket, a kis völgy egyből eltűnik, de az nem annyira izgalmas, inkább hadd legyen szabadon!

Valahogy csak el tudunk szakadni ettől a varázslatos tájtól és folytatjuk a felfedezőutunkat tovább, hiszen tudjuk, hogy várnak még ránk csudálatos dolgok ezen a tökéletes női testen. A hasika csupasz, a köldök körüli dimbek dombok olyanok, mint egy golfpályán a lyuk körüli egyenetlenségek, de az itteni dombok valahogy kedvesebbek nekünk. A nyelv is simán végigsiklik rajtuk anélkül, hogy a köldöklyukba betérnének. Fogalmam sincs ez miért izgalmas de mégsem lehet szó nélkül hagyni. Talán azért mert itt az előőrse az utolsó nagy felfedezetlen területnek?

Tényleg tanga van rajta, hasonlóan csipkés, mint a melltartó. A lábak között megbúvó anyag rejti el előlünk azt az izgalmat, amire már azóta vágyunk, mióta megpillantottuk ezt a nőt. A punciját. Mert arra vágyunk, valljuk be. Hogy lássuk, érezzük, piszkáljuk, gyönyörködjünk benne, megnyaljuk, kiszívjuk és megadjunk neki mindent, amit csak férfi megadhat neki. És ezt a nő is tudja, mert gyönyörű testét csak azért csomagolja be izgatóbbnál izgatóbb ruhákba, selymekbe, szövetekbe, hogy ezt a kis területet végül odaadhassa a férfinak. Meztelenül, ruha nélkül, kitárulkozva, feláldozva magát és a leglehetetlenebb testhelyzetbe facsarodva várja, hogy a férfi végül kezelésbe vehesse az eddig annyira elrejtett gyönyört.

És ezért van rajta ez a tanga is, amely már megjelenésével csak azt a célt szolgálja, hogy én semmit se akarjak jobban, mint megismerni a mögötte elrejtett csodát. Mert csoda, valljuk be! És mikor a semmi anyag végül lekerül, ott marad előttünk fedetlenül, védtelenül, akkor már semmi mást nem látunk csak azt. És most találkozunk talán a legcsúnyább női testrésszel. Nézzük meg! Mi szép rajta? Semmi és mégis minden! Nincsen szebb ennél! Egyszerűen nincs szebb! Méghogy csúnya? Ugyan, a legszentebb és legszebb női tesrész, amire minden férfi vágyik, és kivetkőzve önmagából csak ezt akarja. Ezt a bőrdarabkákkal díszített bejáratot, amely nagyobb kincset rejt, mint bármi a világon!

Mert tényleg csak két bőrdarabka fedi. Amit megpillantunk először az két bőrlebeny, amelyek mintha egy kicsit hosszabbak lennének a kelleténél és ezért a felső részén egy kis hullámot vetnek, amitől egy aprócska, hívogató nyílás keletkezik. És ez a nyílás csak azt akarja, hogy a valami oda behatoljon, és az a valami fedezze fel még jobban, ismerje meg a gyönyörűségeit, a szépségét és a még elrejtett kincseit. Érdekes módon a valami sem akar mást, csak ezt!

És az a valami nem rest, beljebb hatol, óvatosan befurakodik a felkínált nyílásba, és lassan szétnyitja a két virágszirmot, amely alatt egy még csúnyább rész helyezkedik el. Vagy talán maga a csillogó gyémánt, amelybe belenézve elveszünk a csillogásban és a gyönyörűségben. Alatta újabb bőrfelületeket találunk, amelyeknek rózsa színe csak még jobban felkorbácsol minket és még többet akarunk tőle. Mutass többet, hadd ízleljelek, hadd nyaljalak, hadd igyalak te szépség! Nem vágytam másra csak rád mióta megpillantottalak!

És akkor a valami nyalni kezd, izgatni, falni, bugyborékolni, inni. Megtalálja a nyálkás, és mégis fantasztikus ízű barlangot, amelyet amilyen mélyen tud, felfedez. Itt nem kell félni, hogy katasztrófába fullad a barlangi expedíció, csak az élvezet mértéke a kérdés. És behatol, egyre mélyebbre és mélyebbre, tapogat, megismer, kutakodik, simogat. Néha nem bírja visszatartani magát, és vadul nekiesik, majd hirtelen megnyugszik, és óvatosan keresgél.

Végül a valami megtalálja a legszentebb pontot egy aprócska dudor formájában. És akkor látja csak igazán szépségét és csillogását, mikor ez a dudorka felkínálkozik. A punci kitárulkozik, szinte hangosan nyög és liheg, hogy csináld, izgass, ne hagyj így magamra ebben a helyzetben. Azért mutatom meg magam ennyire és azért vállalom ezt a kitárulkozást, hogy megtedd a kötelességed. Minden látszik, a barlang bejárata, a hússzínű bőr amely csak arra szolgál hogy még jobban megvadítsa a kiszolgálót, a kitüremkedő dudor, amely szinte pulzálva várja, hogy végre a valami odaérjen, megízlelje, megnyalja, leszopja, megütögesse, kínozza, szenvedtesse , hogy végül elérje azt amire oly régóta vágyik.

És a valami odavág, durván keményen, pontosan. A dudor reszket, hullámzik, pulzál de kitart. Pedig már nem akar kitartani, meg akarja magát adni, bele akar süllyedni a gyönyör párnái közé, elalélni, fáradtan, kielégülve pihenni. Nem akar többet. És mégis küzd a valami ellen, amely vágyaitól felkorbácsolva vadul izgatja. Küzd, küzd, de nem tudja tartani magát, az ostromló beveszi a várat, és a falak varázsütésre leomlanak, földrengés rázza meg a világot, minden reszket és folyik, patakokban csurog a leve, és remeg, rázkódik, várja a véget. De a vég nem jön csak jóleső, mindent elsöprő vibrálás, a végtelenbe zuhanás mosollyal az arcon, amikor semmi nem érdekes, csak az a jóleső pulzálás.

Vége, vége, a legszebb testrész elérte, amit akart. És ehhez az egész testet a saját céljaira használta fel. Felöltöztette csinosan, sok mindent eltakart a szemek elől, és még többet nem. És mikor sikerült csapdába ejteni a kielégítő valamit, akkor már nem volt megállás! Formás alakzatok és testrészek kerültek elő a ruhákból, amelyek végül csak azért tették, amit tettek, hogy uruk és parancsolójuk, a punci, kielégülhessen.