Történetek - 23.oldal

Hirtelen a karomon egy hűvös kéz érintését éreztem. Mintha egy jégcsap ért volna a bőrömhöz. Próbáltam az utolsó emlékre koncentrálni, de nem ment. Csak annyira emlékeztem, hogy már három napja nem ettem és nem aludtam, amikor összeestem az utcán, és bevertem a fejemet. Volt egy olyan sejtésem, hogy meghaltam...

A minap olvastam a régebbi történeteimet (Angyalszív)... Jókat nevettem rajta. Fura érzés, ahogy öregszik az ember már azok a régi dolgai, amiket akkor régen olyan nehezen élt meg, és melyek akkor megkeserítették az életét, most milyen apró dolgoknak tűnnek...

És miután megdugták egymást a felcsatolható fasszal, megjön a csávó, és akkor ő is rendberakja őket. Először az egyiket majd a másikat keféli meg, miközben a nők ott sikoltoznak és nyögnek... hu, baz... miért nem engem kérnek meg ilyenre! Aztán persze a csávó még le is szopatja őket, a gecijét szétfröcsköli az arcukon... oohhh... ez elviselhetetlen, feszülő ágyéka már fájt, ennyire erősen feszült a nadrágnak...

Én nem vagyok a hatalmas női mellek elkötelezett híve, neki is inkább olyan közepes méretűek voltak, így első saccra 75B, de a formájuk egyszerűen tökéletes volt: gömbölydedek, kemények, pici vörösesbarna bimbókkal és az egész még meghintve aranyos kis szeplőkkel. Bal kézzel – lehet kicsit talán ügyetlenül, de hát az ügyesebb jobb kezem a puncijával volt éppen elfoglalva - simogattam az érzéki halmokat, a kemény mellbimbókat, és próbáltam róla lefejteni a fehér köpenyt...

Megcsókoltam, csípőjét enyémhez igazítottam, és lassan betolakodtam combjai közé. Meglehetősen szűk punci fogadta vaskos farkamat, ez érdekes módon nem tűnt fel, amikor ujjaztam és nyaltam. Viszont izgató volt, hogy folyamatos nyomás alatt tartotta szerszámomat...

- Ezek a szörnyek pont úgy néznek ki, mint a lizardmenek. De mégis, sokkal nagyobbak és félelmetesebbek – suttogta Tamika, érdeklődve figyelve az egészen nagyra nőtt lizardokat. Azok, éles fogsorukkal vérszomjasan vicsorogtak a betolakodókra és ebben a pillanatban rájuk vetették magukat. Mint kiderült már mögöttük is voltak, így váratlanul érte őket a támadás...

Mikor magához tért a lány, szörnyen sajgott a feje. A kezei meg voltak kötözve, minden porcikájában fájdalmat érzett. Ráeszmélt, innen nincs kiút, a férfi rabul ejtette. Szóval ezért kért bocsánatot. Egyáltalán nem bánta meg, amit tett vele az évek során. Most még jobban gyűlölte, mint eddig bármikor. Abba kell hagynia, nem töprenghet ezen tovább...

Hihetetlen, hogy az ember mi mindenre képes egy kis szereteté. Valakik csak egy ölelésre vágynak, hogy érezzék nincsenek egyedül, mások elhitetik magukkal, hogy nincs szükségük senkire sem. Sajnos a mi világunk nem olyan, hogy mindenki boldogan éli hitvány kis életét. A mi világunkban csalódnunk kell abba, akit szeretünk, szenvedni érte és a sors, ha úgy gondolja eleget szórakozott velünk, elhajít minket, mint egy olcsó kis játékot...

ufrozina szaladt, ahogyan csak bírt. A törpe pedig átváltozott egy emberalakká. Sudár, fess és sármos férfivá. Csak nézett a nő után. Némi megvetéssel, szánalommal és undorral vegyítve. Gyűlölte őt minden porcikájával, és szerette őt a szerelem legnagyobb tűzével. Választania kellett a két érzés közül. A gyűlöletet választotta. Fabatkát sem ért az élete miután így elbánt vele a szeretett nő...

Folyton pörög az agyam, mindig ugyanaz az a kérdés. MIÉRT? Miért hazudnak az emberek? Miért félünk megbízni másokban? Miért nem tudom elérni a célomat? Miért és miért? Egy kérdés, sok válasz. Talán attól félünk, hogy sebezhetővé válunk. Minden válasz talánnal végződik...