Barátok

- Gondoltál már arra, hogy milyen lehet repülni? Már úgy repülőgép nélkül. Arcodba süvít a szél, nem tart semmi a levegőben. Úgy, mint a Zupermen. Vagy mint a pókember. Az még ráadásul olyan vagányul is csinálja.
- Te olyan hülye vagy, mint amilyennek látszol... - mondta a mellettem ülő hasonló korú, magasságú, barna hajú és barna szemű, napszemüveget, farmert és egy fekete inget viselő srác. Ottonak hívták. Már tíz kerek éve ismertük egymást. Tegnap lett huszonöt éves. Épp hozzájuk tartunk megünnepelni ezt. Hozzájuk, mert Vickyt, a barátnőjét meg úgy nyolc éve ismerem, és együtt szoktuk ünnepelni az ünnepelni valót.
Ránéztem.
- Most mé’? Te nem szeretnél úgy repülni, mint a Zupermen?
Nem érkezett válasz. Csak az utat figyelte a kormány mögül és egy mélyet sóhajtott. Az ablakom felé fordultam és én is sóhajtottam egy mélyet, csak sokkal hangosabban és még a fejem is ráztam hozzá. Miami déli csücskében a tengerparton autóztunk épp. A város keleti részébe tartottunk, a Joe Gold avn.- ra. Ott laktak Ők. Tőlem jövünk, mert én meg pont az ellenkező parton lakom- mondhatni a világ másik felén - és mivel csak motor jogsival rendelkezem, de motorral nem, drága barátom, elgurult értem. Megszólalt a magnó. Bad to the Bone. Előkaptam napszemüvegem, és Ottoval egyszerre kilógattuk kezünk az ablakon. Az anyós ülésen ülve először előröl, majd a visszapillantó tükörben hátulról is megnéztem a parton flangáló bikinis lányokat. Remekül szórakoztam. Úgy nyolc-kilenc számmal később, az ACDC, TNT- jére álltunk meg a kocsibejárón.

Leállt a motor, elhallgatott a magnó, nyíltak, majd csukódtak az ajtók. Elindultam a kapu felé. Otto még megejtette a szokásos búcsú motorház paskolgatást az aprócska, antracit szürke ’69- es Camaro- n, majd elindult utánam. A kapun belépve, pár méter séta után, bevártam barátom az ajtónál. Benyitott. Próbáltam előre engedni, de egy „Menjél már”- ral kedvesen maga elé engedett. Szép kényelmes kis ház volt. Ahogy beléptünk egy másfél méter széles kis folyóson álltunk, ahol jobb oldalon az illemhelyiség és a mosdó, baloldalon két nagy Rammstein poszter volt. A folyosó a nappaliba torkollott. A szemben lévő fal gyakorlatilag egy nagy üveg ablak volt, középen egy tolóajtóval, amin keresztül a teraszra lehetett kijutni. Jobb felé egy ajtón át a konyha, egy lépcső tetején a tetőtérben a hálószoba, míg balra egy kanapé két fotel egy dohányzó asztal és a tévé foglalt helyet. Minden sarokban valami növény. Fikusz, Mexikói Nindzsa- fa, vagy csak valami kisebb pár méteres kaktusz. Vicky már a nappaliban várt minket. Mindig el kellett ámulnom rajta. Világbajnok cicik, tökéletes fenék, az az elevenen felperzselő tekintet, nagy dekoltázs, feszülő farmersort. De ami kegyetlen, hogy még nálam is okosabb volt. Legalábbis mindenki ezt gondolta.
- Mekkora mákod van. - mondtam hátra a vállam felett, majd egy szia és egy gyors puszi után a terasz felé vettem az irányt, ahol már várt a jó pár évvel ezelőtt Ottotól kapott koponyás hamuzóm (valamikor nála hagyhattam), és a kinti hűtőben féltve őrzött Whisky. Töltöttem egy pohárral, combzsebemhez nyúltam, egy szál cigit és hőn szeretett fekete Zippomat vettem elő. Belekortyoltam a barnás nedűbe, majd halk sercegés közepette felizzott a bláz eleje. A korlátra könyököltem és kifújtam a füstöt. Hátam mögött ismét nyílt a tolóajtó. Drága barátom, kedvese rituális köszöntése után, most kilépett utánam a teraszra.
- Vicky?
- A konyhában - válaszolta.
Felé nyújtottam a Ferrari- piros papírdobozos Malrborot. Elfogadta. Tűzzel kínáltam, és whiskyvel majd az Ő füstje is az ég felé vette az irányt.
- Hány óra? - kérdeztem.
- Hat. Miért?
- Mert érdekel.
- Csaj?
- Remélem, nem.
- ??? - nézett rám, mintha embert öltem volna.
- Ajj. Majd meglátod. - zártam le a témát. Otto elnyomta a csikket, és bement a házba. Nem sokkal később barátnője látogatott meg kint.
- Adam.
- Hallgatlak - mondtam és elfordultam a tengerparttól, neki támaszkodva a korlátnak.
- Mond, hogy sikerült elintézni mindent.
- Őszintén?
- Ne szórakozz - szólt, egy hangyányit idegesebben.
- Jajjj. Nem kell félni. Minden a lehető legnagyobb rendben van.
A biztonság kedvéért még kérdően felhúzta a szemöldökét, mire én felemeltem a cigit tartó, a szívemhez tettem a poharat tartó kezemet.
- Rendőr vagyok. Ki tudna nemet mondani nekem? - vigyorogtam.
Nagyot sóhajtott, majd intett hogy mennyek be.
- Pfűha. Egyszer mernék nemet mondani. - ezzel elnyomtam a dohány rudat, felhörpintettem a maradék italt is, és a házba léptem, ünnepelni.

Úgy volt tervezve az egész, hogy mire felköszöntjük Ottot, eszünk a tortából amit kap (valami túrórudi torta), és persze iszunk is valamit, addigra hét óra lesz, amikor is, az általam elintézett tűzijáték kezdetét veszi a parton, majd egyszer csak a vízen, egy luxus hajó lámpái kapcsolódnak fel, ahova is elmegyünk és csapunk egy amolyan észveszejtően görbe estét. Póker, luxus lakosztály, pezsgő, whisky, kaja ameddig a szem ellát, majd egy kis hajó vissza a partra, egy levél Algopyrin, és három nap csend.
- Imádom a szülinapokat! - mondtam mosolyogva, és poharamat emelve miután átadtuk ajándékainkat az ünnepeltnek. Vickytől a torta, egy csecse kis karóra, meg az Ő ötlete volt a lakosztály a hajón. Tőlem gitárápoló okosságokat, legújabb géppel írott szerzeményemet, és az elmúlt 10 évet kapta, egy halál jó Gibson- os ajándékos zacsiban. Állítom nekem tetszett a legjobban.
Végre valahára elérkezett a hét óra. Kinn elcsöndesedett a part. Lekapcsolták a zenét, a lámpákat. De még az emberek is elnémultak. Gyorsan kirángattuk Ottot a teraszra, és kezdetét vette a tűzijáték.
Laza fél órás műsort szerveztem össze egyetlen barátomnak aminek most értünk a végére, és az estében egyszer csak láthatóvá vált a luxus hajó.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog kinézni. - szólaltam meg a végén.
- Az igen. - csatlakozott Vicky.
- Baszd meg. - tátotta a száját Otto, majd mind a hárman elvigyorodtunk és megindultunk a motorcsónak felé, ami a parton várt minket.

*

A Wembly- ben álltam a színpadon. A mikrofonnal és egy gitárral a kezében Otto épp a No Vacancy Fight című számát énekelte én meg reszeltem ahogy a csövön kifért. Elérkezett a szóló. Letérdeltem és téptem a húrokat. Furcsamód élethűnek tűnt. De nem azt halottam, amit játszanom kellett volna.
Kinyitottam a szemem már amennyire a nap engedte. Egy alak állta el a fény útját valamennyire. Halványan kivettem az ötszáz wattos csöves Marshall láda alakjait alig fél méterre a fejem mellett.
- Mi a f... - hangosabb lett a gitárjáték. - Te Otto - csend lett.
- Igen? - kérdezte az alak leplezetlen örömmel a hangjában.
- Széjjelpüföllek.
- Kejjé’ fel.
- Ugyan miért tenném...? - kérdeztem, de valójában jobban szerettem volna ha választ nem kapok.
- Behívtak minket.
- Hát manapság már semmi sem szent...?
- Ja. Szülinapom volt.
- Micsoda? - meglepettségem őszinte volt. - Ja igen - jutott eszembe. - De legalább várták volna meg míg felkelek.
Újra felcsendültek az édesebbnél is édesebb, fejemet hasogató, dallamok.
- Jó jó... Ébren vagyok.
Valaki levágta magát mellém az ágyba.
- Halihó! - harsogta a fülembe Vicky.
- Jaj ne, inkább felkelek, csak ne egyszerre kínozzatok - nyögtem, majd felültem.
- A hölgy aki itt volt este, úgy egy órája elment - mondták egyszerre.
Ismét megilletődtem.
- Hogy ki?
- Mi is azt reméltük, hogy elmondod - mondták megint egyszerre.
- Azzal lesznek gondok. Odáig képben vagyok, hogy pókerezünk a hajón, aztán ti szobára mentek, én a bárba, kérek egy italt, aztán még egyet. Valahol itt léptem át a tudatom egy másik szintjére. - pár másodpercre csend lett.
- De ugye jó csaj volt.
- Hajaj. - hangzott a válasz Vickytől.
Ottora néztem.
- Ha már az én Édesem azt mondja, hogy jó csaj volt, akkor hidd el, nem fogtál mellé.

*

Önelégült mosollyal ült le az asztalhoz az általam készített reggeli mellé. Valamennyire sikerült összekapnia magát. Láthatóan mérföldeket javított mind fizikai, mind pedig kedély állapotán a zuhany, amit kedves ébresztőm után vett, de még volt mit javítani a dolgon. Fekete bőr tornacipője kikötve, Iron Maiden- es pólója kifordítva volt rajta. Hál istennek, háromnegyedes oldalzsebes gatyáját rendesen vette magára. Nem bonyolított túl semmit. Még vizes barna haját egy darab gumival összefogta, de már felkészülten a homlokára tette a napszemüveget, hogy egy nagyobb fényforrás legelső jelére is szemére tehesse. És még mindig mosolygott.
- Na de Adam.
- Hm? - nézett fel a virslikből.
- Nem emlékszel semmire.
- De legalább dögös volt. - válaszolta még mindig vigyorogva.
- Egyszerű vagy, mint a molekula szintű sejtműködés - mondtam vigyorogva.
- Te Otto - szólt.
- Igen Mr. Nőcsábász? - szóltam.
- Azt áruld el nekem, hogy a tevenyereggyártó rohadt életbe vagy Te ilyen friss és üde az előző éjszaka után?
- Nos drága barátom. A titka hogy én nem mentem bárba. És ráadásul én emlékszem kivel feküdtem egy ágyban, és hogy milyen volt.
- Tsssssssss - emelte mutatóujját a szája elé, és ezután már nem esett több szó reggeli közben.
Tíz perc múlva csak annyit mondtam:
- Azért még szedd rendbe magad. A kocsiban megvárlak. - a válasz egy hümmögés szerű volt, majd az utolsó falat után elcsoszogott a nappaliba.
Csodák csodájára alig kellett rá tíz percet várnom, ami Adamnél már olimpiai rekordnak számított, de már közeledett az utca felé. Egyszer csak hatalmasat taknyolt. Még a kocsi motorzaja és egy Guns n’ Roses szám mellett is halottam, ahogy szóba kerülnek a lovak, az örömlányok, valakinek az anyja, és még pár rokon. Kisvártatva beült a kocsiba.
- Mindent megcsináltam, csak a cipőfűzőmet felejtettem el.
- Te Adam. Mondták már neked?
Rám nézett és mondani próbált valamit, de mit ad isten véletlen egy nagyobb gázfröccsöt adtam és semmit nem halottam.
- Imádlak - mondta végül, majd elindultunk a rendőrőrsre.

*

Kicsit ugyan még émelyegtem, de a szokásos munka előtti kávém valószínűleg helyre ráz majd egy kicsit. Otto drága odafigyelésének köszönhetően reggeliben ma nem volt hiányom, ugyan is sokszor előfordul, hogy ha otthonról jövök, későn kelek ahhoz, hogy még reggelizzek is.
- Na milyen volt a szülinapi zsúr? – fordultam barátomhoz.
- Hálám örökké üldözni fog.
- Reméltem is. Miért hívtak be minket?
- A főnök azt mondta, van a számunkra valami feladata. Amolyan sürgősen elintézendő, lehet, hogy lövöldözni is kell feladat.
- Persze! Most, hogy neked megvolt a szülinapod és megérted a huszonötöt, már könnyű! Legalább októberig várhattak volna.
- Vickynek említetted?
- Hülye vagy?! –Tudod, hogy nem mindig örül, hogy rendőr vagyok, de ha még mondom is neki hogy „Kicsim ma lehet lelőnek” eltörné a gerincem. –Vicky Miami legelismertebb idegenforgalmi cégénél idegenforgalmaskodott. Ami ugyan nem feltételezi a tömény erőszak alkalmazását munka közben, de meglepő mennyire harcias tud lenni, ha valami nem úgy van, ahogy Ő akarja.
- Van benne valami. De! Nem lőnek le, mert itt vagyok neked Éééééééén!
- Attól félek én is. Kilencven kiló mozgó életveszély vagy barátom.
- Csak nyolcvannyolc… O- o- o!!! Szóló!!! –majd felhangosítottam a zenét és az út hátralévő részében –mind a tíz percben- csak Axel és Slash szólt már.
Begurultunk a kapitányság elé, és szokásos helyünkre parkoltunk. –előttünk állt egy trailer, hátán egy 2009- es Harley V- Rod Muscle.
- Hát ez? –nézett nagyot Otto. –a szállító mellett álló ürge megszólalt.
- Valami razzia után maradt itt. Állítólag senkié, így épp visszük megsemmisítésre.
- Várjon még azzal. –szóltam közbe, és elindultunk az eligazító felé.
Kopogtunk, majd a főnök intett hogy menjünk be.
- Főnök Főnök Főnök! –vettem gyorsan magamhoz a szót.
- Nyomozó?
- Had legyen az enyém az a Harley ott kinn!
- Minek az neked?
- Há’ mer’ az egy Harley.
- Majd később megbeszéljük. Nos. A következő miatt hivattalak be titeket. Kaptunk egy fülest egy arany szállítmányról. Amivel ugye gond nem lenne, ha azok lennének a tulajdonosai, akik hozzák. De mivel nem azok, egyenesen következik ugye, hogy nem az övék. Márpedig, ha nem az övék, akkor azt nekünk le kell foglalnunk. Persze ez sem elég ok, miért pont a két legjobb emberemet hivattam be. (Itt büszkén egymásra néztünk Ottoval) A lényeg, hogy felhajtás nélkül kéne lefoglalni a szállítmányt, a lehető legkevesebb kárral. Mind épületileg, mind ember ügyileg.
- Akkor Adam minek van itt? –vigyorgott Otto.
- Mer biztos olyanok vagyunk, mint Tango és Cash. Vagy Sztárszki és Hács. Vagy mint Frodó és Samu. Nem lehetünk meg egymás nélkül. –tettem hozzá én is a magamét.
- Örömötök ne legyen felhőtlen. –vette magához a szót a rendőrfőkapitány. –Veletek tart az informátor is.
- Jézusom… Valami szemüveges aktakukac, aki jobban ismeri egy számítógép felépítését, mint a saját testét? –szólt Otto.
- Nos nem. Egy százados LA- ből. És srácok…
- Tudjuk. Tudjuk. Ne lövessük le, ne veressük össze, és egyáltalán viselkedjünk vele rendesen. –mondtuk egyszerre vigyorogva, majd lelkesen összecsaptuk egymás jobb kezét.
Kopogtattak.
Az ajtóban egy kb. 179,89 cm- es hosszú vörös hajú, zöld szemű, dús keblű, kb. 27éves 4hónapos és 3napos hölgy állt.
- Rendőrfőkapitány, nyomozók –köszönt.
- Százados –válaszolt a kapitány, mi pedig egy amolyan filmbeillő hanyag, mégis nagyon laza tisztelgéssel válaszoltunk.
- Nos íme, Koyra Jenkis százados, aki elkísér titeket a kikötőbe. És persze vigyáz arra hogy Adam nyomozó, ne pusztítsa el a világot az akció során. (az említett, szemrehányóan a főnökére nézett) Tehát akkor mindenki mindent tud. Az akció nyolc nulla nullakor veszi kezdetét. Százados van valami hozzáfűzni valója?
- A nyomozó urak hét kor legyenek a West Station és a negyvenhatodik sarkán. –majd megfordult és magunkra hagyott minket.
- Neked bármit. –törtem meg a csendet, mire Otto szokásos sóhaja lebegte be a termet.
- Uraim. Leléphetnek. –és már ott sem voltunk.

*
Este hét óra tíz.
- Most akkor mivan –szólalt meg Adam. –Bezzeg mi pontosak vagyunk.
- De csak mert én vezettem. –szóltam közbe.
- De hát késik.
- Pont mint Te.
Barátom szemrehányóan rám sandított, amikor valaki kopogtatott a Camaro jobb első ablakán.
- Szia cicám. - Szólt ki az ablakon az ott ülő.
- Nyomozók.
- Százados. –szóltam.
- Oh! Keyra százados! Ne haragudjon megtévesztett az álruhája. –szólt kaján vigyorral az arcán Adam.
- Ugyan abban vagyok mint délután.
- Mondom én, hogy jó az álruhája. –oldalba könyököltem a jobbomon ülőt mintegy jelezvén, szálljon ki hogy a százados beülhessen.
- Jól van már jól van már –majd kiszállt, rájátszott előzékenységgel utat mutatott Jenkinsnek, berakta az ajtót, majd a hátsó lehúzott ablakon keresztül bevágta magát hátra.
- Nos uraim akkor irány a dokk.
Fél órás kocsikázás után megérkeztünk a Miami kikötőbe. És várakozás nélkül elindultunk befelé. A távolban egy helikopter zajára lettünk figyelmesek.

- Hölgyeim és uraim! Élőben jelentkezünk a BÍBÍSZÍ tudósító helikopteréről! Az év eddigi legnagyobb lopott aranyszállítmányát foglalják le épp a Miami rendőrök Los Angelesi segítséggel. Amint azt önök is láthatják épp most hatolnak be a kikötő hatvankilences dokkjába. Reméljük lövöldözés, és sérülések nélkül megússzák az egészet. Egyenlőre néma csend honol odalent. De várjunk csak! Ott! Az épület keleti szárnyánál lövések! Egy ilyen akcióhoz képest, hatalmas tűzharc alakult ki odalenn! És nézzék csak!!! (Egy alak rohan ki az épület egyik ajtaján keresztül. A hajó mely felé rohan az arany szállítmányt hordozta magában, és az épp kipakoló rablók meglepetésükben csak lőttek amerre láttak) –Elképesztő mit művel az a bátor rendőr!!! Rohan a hajó felé és egyesével teríti le a hajón lévőket. De nézzék csak!!! Eltalált valamit a hajón. (Füst felhő gomolyodik a hajó hátsó részéből. Több tucat benzines kanna sorakozott a szállító tatján, ami pár másodperccel később az egekbe repítette az egész hajót.) –Hatalmas lángok csapnak fel a süllyedő hajóból! A tolvajok eszeveszetten menekülnek! De nézzék csak ott fekszik az iménti bátor rendőr! Úgy látszik két társa is vele van! Hihetetlen ezt mind innen fentről látni!

- Miért van az. Hogy csak akkor robban fel valami, ha én lövök, és hogy csak én kapok golyót? Idén ez már a harmadik találatom, és még csak Június van! –nyögte Adam a St. Amália kórház sebészeti osztályán feküdve.
- Nos tán azért, mert egyedül Te vagy olyan hülye, hogy számítógépes játékban képzeled magad akció közben. –válaszolta a sokkal jobb állapotban lévő Otto.
- Háhááá… - nyögte ismét a sebesült, szemrehányóan.
- Most magadra kell hogy hagyjalak. Van egy kis elintézni valóm. Holnap este érted jövünk Vicky- vel.
- Ja persze. Hagyjál itt. Mindig csak a szex.
- Hát Adam. Ez jár annak, aki nem kap golyót –vigyorgott, majd magamra hagyott.

Másnap mikor kiléptem a kórházból, tényleg ott vártak a lépcső alján.
- Na mi van Te hadirokkant. –szólt kedvesen Otto. Mintha meg se halottam volna elnéztem a válla fölött. Ő is hátranézett. Az antracit Camaro mögött ott állt a metálfekete V- Rod, és mellette Keyra százados.
- Megszereztem neked. –mondta a Camaro tulajdonosa.
- Mondtam már, hogy jajúgyszeretlekmajdmegeszlek?! –válaszolt a V- Rod tulajdonosa.