„Ezeréves álmunk nem más, mint tízszer száz év magány, de minden újjászületéskor szívünk vadul dobolja a vér örökké igaz dalát. S az a hely, ahol majd újra egymás ölére lelünk, legyen a pajzs, amelyről felszáll évődő, szerelmes énekünk. Szent Iván éje legyen a végső, őrült csatánk, és szerelmes sorsunk homályos fátylát száműzze végre az örök napsugár. Harcos szívem pallosa úgy ragyog majd felettünk, mint a hold büszke ezüstkaréja az égen, s a szerelmünkkel szentelt, új napon, vagy rám találsz, vagy minden porrá égjen.”
/Nora Roberts: Megbabonázva/
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-06-20
|
Horror
László a párja mögé ment. Megemelte Kata hajlékony testét, és ráhúzta a formás fenekét a merev...
2025-06-19
|
Történetek
Ez az én nudista sztorim, és nagyon nem bántam meg.
2025-06-17
|
Novella
Megírták: az emberiség ki fog pusztulni...<br />
Bár a helyesírásellenőrzőm nulla hibát jelzett,...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló idézetek
Hozzászólások