Ez így van...

Minden reggel mikor karikás szemmel és kócosan felébredek, először arra gondolok, hogy még egy nap amit ki kell bírnom nélküle. Aztán, mikor az öltözésre kerül a sor, és elkezdek tapogatózni a ruhák között, rájövök hogy ma nagyon csinosnak kell lennem (minden nap ebben bízok, hogy talán, egy nap majd észrevesz). Bemegyek a fürdőbe, hogy felölttözhesse, miután leveszem a pizsamámat, látom a tükörben alacsony, nem rondán, de kissé fenekes önmagam, akinek melle hatalmas a testéhez, és majdnem sírok, mert tudom, hogy úgyse kellek majd neki.
Az iskolában szembejön velem, köszönök, Ő is. Még látom rajta, álmos, de mint mindig illedelmes. És szememben most se látta meg, hogy kell nekem.
Ez minden nap így megy...
De tudom, hogy egyszer, majd, he nem is Ő de valaki meglátja a szememben, azt a bizonyos fényt...