Zakatolás

Görcsben voltál,
lázban hánykolódtál.
Életed szemedben sivár vár.
Te voltál az egyedüli, ki csak rá várt.
Börtönben verdeső szívednek
az álom hoz csak megnyugvást.
De pirosodik az ég alja,
mint bimbózó vörösrózsa.
Ébren is csak álomvilágban jársz,
ámde gyötrő kínok kövezik járdád.
Porhüvelyed tiltakozik,
valahányszor csak emlékezik,
barna színben játszó íriszére,
szemeinek észveszejtő tükrére,
pillái kecses ívére,
kacagó mosolyára,
mi csak rád várna…

Lelked halódó madárfióka,
kit földre pottyantott az anyja.
Csak egyféleképpen juthat vissza az életbe,
fel kéne érnie a mennyei fészekbe.
Ahogy haló poraiból támad a tűzmadár,
úgy szállsz, szállsz, szállsz, csak egyre tovább…