Vízió

Szeretlek már évek óta, de minek,
Évek óta nem kellek én senkinek,
Mély szakadék, fájó döfés nekem a lét,
Én gyűlöletet kapok cserébe szerelemért.
Néha nézel csak rám, hogy ne felejtselek,
Mert hiú lelkednek kell, hogy szeressenek,
Nagyritkán belémrúgsz, hogy eszembe juttasd,
Tudod, hogy szeretlek, és mindig is tudtad.

De ha egyszer a diliház mellett járva,
Egy őrültet látsz, ki a rácsot rázza,
S közben habzik, és csorog a nyála,
S egy kényszerzubbony az összes ruhája,
Ordít majd, mint egy állat,
Néhány szál haja égnekállhat,
Szeme vérben forgó vörös lesz,
S arcára sminket a köröm tesz,

Akkor, egyszer majd eszedbe juthatok, igazán,
Mert az a dilinyós én leszek,-miattad-apukám!