Vérző Rózsaszál

A falu szélén szemétdomb áll,
S rajta hajladoz árva rózsaszál,
Megtört szárára könnyed pihe száll,
S föld felé hajlik az árva rózsaszál.

Nem is oly messze- két lépésre tán,
Nyársra tűzött élet dalol a nép ajkán
Hangok harsány hangzatát hallgat
Ez összetört, elhagyatott hervadt.

Most jobbra hajtja fonnyadt szirmait,
Dadogja halkan keserves dalait,
Hívogató szellem-árny áll ottan,
S simogatja az álnok gazt nyugodtan.

A csúfság felé két oldalról szólnak,
Jer hét élvezd pozsgását e világnak!
Lábat ad az ég neked, kezet mi ajándékozunk
Életből meríthetsz majdan szépet, jót s szomorút.

A másik hangzat így nevet:
Oh, Nincs választás Te neked!
Dús, sötét lombjaim téged választanak,
Morzsolódó szirmok elhamvasodtanak.

Gondolatok özöne morajlik a virágban,
Tiporva érzi magát e világban
Kell e vajon néki segítő kéz?
S a szégyenteljes jövőben ép láb s kéz?

Tudna e vajon magától harcolni,
Szerelmes szenvedéllyel életért küszködni
Édes szirmait éleszteni újra
Hogy testét gyönge szellő ismét fújja?

Hiába már ez értéktelen kérdéshalom,
Dönteni úgyis képtelen vagyok,
Múlt nap nedves földdarabok közt szorongtam
Ma a világtalan, sötét kapu előtt tolongtam..

A falu szélén hitvány szemétdomb áll,
S rajta eltiport rózsaszál.
Széttört szárára már csak a hópehely száll,
A föld felé hajlik az összes rózsaszál.