vége

-Mi baj? kérdeztem tőled, elhaló, remegő hangon,
Éreztem, hogy valami nem stimmel azon a napon.
Te lehajtottad fejet, egy szót sem szoltál,
Beletelt pár percbe míg felpillantottál.
Én csak ültem az ágyon, téged néztelek,
Fejemben végig az járt, hogy "mennyire szeretlek".
Tudtam hogy baj lesz, éreztem a vesztem
De hogy ekkora baj lesz, nem sejtettem.
-Mondd el kérlek, mi bánt? kérleltelek,
De te egy szót sem szoltál, csak ingadtad fejed.
Felálltam, odamentem, átöleltem nyakad,
S te ezt szó nélkül, felpillantás nélkül hagytad.
-Mesélj, mond mi a baj? kérleltelek untalan,
De te csak ültél, szótlanul, hangtalan.
Egyszer csak megszolaltál, csendben nyugtalan,
-Emlékszel a lányra, kiről meséltem untalan?
Kezdődött a sztori, s tudtam fájdalmam is kezdetét veszi,
Mikor bevalotta, hogy a másik lányt szereti.
Áradtak a szavak felém hosszu perceken át,
De nem emlékszem, mert nem voltam magamnál.
Nem tudtam felfogni, miért teszed velem ezt ujra,
Mikor végre, szeretnek, s mindkettőnk boldog volna.
Leültél mellém,kezedbe fogtad arcom, kérleltél, ne sirjak
S én alig birtam ki hogy nyakadba ne bújjak.
Szemem könnybe lábadt, kezedbe hajtottam fejem,
Zokogtam, s éreztem: soha nem múlik el szerelmem.