Várod-e még?

Első sugallatát a szélnek,
mely végleg búcsút mond a télnek.

A napnak reménykeltő sugarát,
mely kinyitja számodra a boldogság udvarát.

A madarat, mely a fáról muzsikálja,
ki szerelmes, annak kevés a problémája.

A tavasz beköszöntét,
mikor tested őserő veti szét.

Mond csak! Várod-e még?

Azt s puha érzéki csókot,
melyre lelked mindig is vágyott,

Azt a villámként ható érintést,
mely lebontja az összes kerítést.

Azt a várva várt utazást,
mely felkínálja a megnyugvást.

Azt a férfit, kinek ölébe végül
forrongó vágyad megelégül.

Mond csak! Várod-e még?

Azt az erősen gyengéd szorítást,
ami miatt lelked a biztonság járta át.

Azt az első vérpiros rózsát,
mely adhat néhány szerelmes órát.

Azt a titokzatos nyári éjszakát,
melyen lassan utazol a kéjen át.

Azt a gyengéd férfias kezet,
mely végigsimogatja selymes testedet.

Mond csak! Várod-e még?

Azt a hivogató kéjes érzést,
mely eloszlat minden eddigi kérdést.

Azt a csöndes puha reggelt,
melyen valaki reggelivel felkelt.

Azt a szép, családias otthont,
mely minden porcikája meleget ont.

Azt az édes pici embert,
mely nélküled megszületni sem mert.

Mond csak! Várod-e még?