Változó, változatlan

Fekszem a fűben,
a felhőket nézem.
Furcsa, ahogy a természet 
felkészül a változásra.
A színek eltűnnek, 
minden szürkére vált.
Lelkem mégis farkaskasként 
szűköl magányában.
Bennem minden változatlan.
Gondolataim elkalandoznak.
Mi lesz velem ha beköszönt
a a közeledő kegyetlen tél?
Mikor a párok az otthonuk
melegében pihennek,
engem csak a magány
vár majd haza.
Nem lesz aki begyújtsa
a kandalló tüzét,
meleg kakaót adna,
hogy felolvassza
tagjaimról a tél jegét
és takaróba burkolva
együtt nézné velem a tévét.
Jó lenne, ha lenne valaki, aki
megteremtené a békét
és a nap végén,
mikor nyugavóra térnénk,
karjaiba zárva biztonságba,
nyugodtan alhatnék.
Tudva: a boldogságom zavartalan.