Úton

Ülök a vonaton.
Ülök, de mindhiába
A régi visszahúz...
Ám megyek-megyek kedves nemsokára!
De állj, vár még a régi
Mint kedves, borongós, szabad
De szemed már az újat nézi - bár szíved szakad
Rejtett magány.
Nem érti, hogy lehet ez így,
Miért jöttél a világra?
Születsz vidáman - sírva,
Nevetve - szomorún mész a halálba.

Megy a vonat. Szürke állomások.
Egyiken sokat, másikon alig állunk.
De az út mindig oly sötét és keserű,
Hiányzik a napfény, a zene, a derű.
Csak zakatol vakon, hangosan halad
Észre sem veszed és az időd elszalad.
Hol egyik, hol másik jön érted,
Nem mindig úgy, ahogy azt vártad, kérted.
Szállj fel a vonatra! Jön az állomás
Látomás az élet...
Furcsa látomás.