Utolsók

Ülök. Réveteg néz a múlt felém,
Réveteg, el-elmélázva.
Nyugalom. Szeme éget,
A szív is hallgatag, és örül...
Ha kiszívják belőle a mérget.

Nem tudod a jövőt. Túl ködös még.
De már ott járnak körötted
Pihe-puha árnyai,
S vaskarmukkal beléd döfnek...
Nem nőnek újra lelked szárnyai.

Az utolsók még intenek feléd,
Az utolsók még néznek rád,
Az utolsók még élnek,
Az utolsóknak nem kell halott...
Az utolsók nem adnak a szélnek!

*
Ó, jaj, de az utolsó csepp remény
Beteg szivedbe hiába költözött.
Hiába inog, pislákol a fény,
A könny szemedbe hiába szökött...
Játék csupán, mit veled űz az élet,
Szörnyű, rideg játék, nincs győztese,
Az utolsóknak nem ad e kín szépet,
Az utolsóknak nem kell halott!

*
Ó, fáradt vagyok, semmi nem segít,
Zongorázik halál ujja hátamon,
Hiába a remény, hogy tüzet szít,
Bűneimet hiába vállalom,
Az ég elborult, és sötét lett nagyon,
Rettegve lapulok a földön is,
Míg szoros pókhálók lógnak agyamon...
Az utolsóknak nem kell halott...

*
Ó, az utolsók ölnek meg engem,
Már az utolsó kis reménysugarak,
Az utolsó virágot, mit szedtem,
Tönkrevágták már az élet-falak,
És az utolsók röhögve nézik őt,
És nevetnek rajtam is ostobán,
Elémküldenek minden szürke felhőt,
És bilincseket raknak rám...