Ülök egyedül

Ülök egyedül egy padon a téren,
Nincs velem senki csak 1 tüske szívemben
Ülök és gondolkodom az élet rejtélyein…
Hogy miért érdemes élni létezni és szenvedni…
Nézem a rohanó világot a tömérdek embert…
Várom hogy mikor lép újra oda hozzám és fogja meg két kezem
De az élet nem őt sodorta utamba
Egy kisfiú szaladt oda hozzám és gagyogott nekem
Ránéztem és a szemeiben ott ragyogott a neved
Könnyes lett a szemem és csak mosolyogtam…
Egyedül vagyok még mindig ebben a szaros városban…
Egy rohanó fiú haladt el előttem és a te illatod éreztem…
Majd rájöttem hogy az a fiú más mint te
Majd idővel felemelem fejem, hogy szerte nézzek
Te álltál előttem…
Rám néztél…és csak mosolyogtál…kezedben volt az életem
Akkor felálltunk s otthagytuk magunk mögött a végtelent
És most? Most itt ülök egyedül és érzem a fájdalmat amely nem kímél s szépen lassan megöl.
A te mosolyod valamit elrejtett… neked is fáj, fáj még valahol a múlt…
De te már más kép nézed hisz szerinted már rég elmúlt
Lassan ez a pár év méregként a testeden áthatol mindig ott fog kísérteni évek múlva is!
Talán egy téli estén egyedül ülsz a kandalló mellet és rá jössz életed
életem nélkül mit sem érhet
Majd eljön az-az idő hogy sírsz a párnák között és megfogod mobilod
Majd lassan a nevemnél tárcsázol….
Talán akkor rá jössz majd hogy mit is jelentettél nekem
De lehet hogy ahhoz évek kellenek amelyek nélküled lassan telnek.