Tovább

A mélység szólt. „Jöjj, hullj belém!”
Nem hulltam.
Szárnyalni vágyom még,
Magasabb terekre hágni,
Házsorok közt andalogni,
Júliusi párában.

Kakaót kellene inni,
És bort, mely ízes mint a holdsugár.
Tekézni kellene és bevásárolni.
Némán álmodni az álmokat.
Élni kéne még.

A mélység ismét rikolt: „Zuhanj belém,
A mindenedet!”
Inognak lábaim. Megállni nehéz.
Ijeszt a mély, de vonz is,
Bár élni vágyom s lélegezni,
Annyira nem fontos már.

Leülök a meredélynél. Rágyújtok,
És számlálom emlékeimet.
Mennyi minden kéne még.
Hátat fordítok a mélynek, de unottan
És kedvetlen. Tovább.