Történet

Mikor először találkoztunk,
régen volt, vagy húsz éve már,
egymásra néztünk, szemünk
összevillant, meglódult a vérünk,
szívünk vad játékba kezdett,
mivel nem voltunk egyedül,
az érzést tagadni, rejteni kellett.
Évek jöttek, évek mentek,
nem beszéltünk, nem is láttuk egymást,
gondoltuk, hogy a lángot
eloltottuk, megszünt a varázs,
ám kiderült, hogy maradt még
csendesen szunnyadó parázs.
Levelezni kezdtünk, megismertük
mit szeret, mit akar a másik,
tudtuk, a szívünk mire vágyik,
találkoztunk, s megláttuk
egymás szemében, hogy él
bennünk a vágy, hogy szeretünk,
hogy egy szólamra muzsikál a szívünk,
eljött a perc, és mi átölelhettük egymást,
kaptunk az élettől három gyönyörű
hónapot, majd megéltük azt a napot,
a fájdalmasan szomorút, a búcsúzást,
mert hiába szerettünk, nem bánthattuk
meg, csak magunkat, senki mást.
Nehéz terhet rakott ránk a sorsunk,
mert küzdeni kell ellene, nem remélni,
hogy ezt a szerelmet felejteni kell,
hogy tiltva van, hogy nem szabad megélni.