Tizenhét haiku Grande-Ourse örömére

Tizenhét szótag:
Addig él, míg csorbul
a kézben a penna:

Szél sodorja szökött rabként
Az elhullt
Cseresznyevirágot.

A cseresznye ha elhull,
Törzséből új fa
Nő ki az égre.

Csipkeként virágzó
Cseresznyefa
Sátra alatt megállok.

Nézem az eget:
Virágforma
Bárányfelhők úsznak tova.

Fehér most ez is,
Akár a fa
Ünnepi habkővirága.

Villásfarkú fecskék csapata
Verdes a szélben
Új útra.

Várom, valami történjen,
Ámde nem
Figyelt rám senki, sosem.

Megosztom hát gondolatom
Az összes
Réti zöld füvekkel.

Elnézem a bukó Napot
Néma szemmel,
Holmi más hittel.

Megvárom a kelő Holdat:
Terítse ezüsttel
A földet.

Köszönök a csillagoknak,
Integetek
A sárkányoknak.

Sárkányok, Ti bronz testek
Izmosan tekergő
Sokasága!

Hova szálltok ősz bajusszal?
Megvédtek még
Bús karmotokkal?

Ti éjjelek lényei,
Álmok rablói,
Van ám nagyobb úr!

Cseresznyevirág,
Szentebb, tisztább vagy
Őnáluk,
S minden szónál.

Elhullván is
Alázat, tisztelet,
Becsület lakik Benned.