Temető

Temetőben lágy a szél,
sok halottnak lelke kél.
Nincs alakja, köd maga.
Ember volt mind valaha.
Teste nem kötötte már,
rajta áttetsző talár.
Búsan lehajtva fejük,
sikoltásuk szinte üt.
Nem hallatszik semmi sem,
csak róluk a félelem.
Könyörögnek lelkemért,
fizetnek majd érte vért.
Szédülök, forog a föld,
az egyik villás nyelvet ölt.
Megtalálja testemet
ember, s búsan eltemet.
Éjjelenként ott lebeg
lelkem, mint a többiek,
gondozatlan domb felett
keres egy tekintetet.