Tegnap, ma, holnap

A múlt még néha kísért,
S arcod egy életen át kísér,
De a rossz pillanatokat feledtem,
És mélyen magamba temettem.
Az emlék még néha feléled,
Én már csak jobbat remélek.
Bentről feltörő hatalmas érzelem,
Világgá kiáltanám, de nem tehetem.
Szenvedés és végtelen gyötrelem,
Csak ez jutott én nekem.
Zűrzavar van a fejemben,
Amit érzek az szerelem?!
(Legalább is azt hiszem.)
Ezért szenvedek itt benn:
-Mert beteljesületlen!
Mert Ő nem szeret engem!
Ezt kaptam az égtől,
Lila tűz emészt belülről,
A Sors rakta, s rajta feládoz,
Szent oltárán áldozattá válok.
Mártírhalált hal a hős s szerelme,
Bár kevesen játszanak ma már hősszerelmest.
Irány a feneketlen mélység?
Egyszer magához ölel majd a szűzi kékség,
Inkább a menny, mint a sötétség,
Melyből szabadulni nem lehet,
Ha valaki belekeveredett.
Talán már nincs is kiút?!
A szobában halkan szenved
Az ember, szuszog és nyög,
Csak kegyelemért, reményért
Könyörög, félrenyel és köhög.
Felettem a fekete felhő,
És az ég is csak dörög,
Az áhított nő egyszer eljön talán -
És ha rám talál,
Akkor majd elmúlik a magány.