Távol

Fájón törnek fel belőlem a szavak
Üres, sivár a lelkem, kiszáradt sivatag
Nincs enyhülés, arra mi fáj
Ismeretlen idegen körülöttem a táj

Messzire sodort tőled az élet
Egyedül vagyok, szívem reszket, félek
Félem a magányt, mi maradt nekem
Belőled egy darab, míg nem vagy velem

Elmúlt minden, az otthoni meleg
Felettem a reménytelenség bús madara lebeg
Hideg, havat hozó felhők jönnek
Lelkemen vaskos láncok csörögnek

Lassan száll el belőlem az élet
Görcsösen kapaszkodnék, a zuhanástól félek
Zuhan a lelkem a magány sötétjébe
Lent egy árny már vár, itt az utam vége.