Tabula rasa

Nem értem mért kell a harc,
Hisz nincs olyan emberi arc,
Ki gyűlöletből táplálja magát,
S nem szab gyülölet ellen képzelt határt.

Hogy szabad légy,
Elég egy tény...
Egy emberi lény...
Aki megért...

Nem kell kardot ragadnod,
Hogy éléhez vér tapadjon,
Ki fegyvert ragad,
Életed tagad.
Hálóba akad...
S már csak emlék neki mi meg adat.

Számtalan ártatlan élet
A halál mély tengerébe.
Ha küzdenénk érte....
Ha legalább itt lenne a vége...

Éreznék tetteik súlyát...
Kísérnék a holtak az útját.
Hallaná a kisgyermek hangját.
Látná szeme utolsó lángját.

S mikor itt a pirkadat.
Jónazul kel fel a nap.
A Tegnap tettei sajognak fejében,
S ártatlanul néz önmaga elébe.

Ne kövess másokat.
Légy te csak önmagad.
Rossz utra mindig tévedhetsz,
Ez az miben védkezetsz.

Küzdj az életért,
De ne élet áráért..
Ne éllj önfeledkezetlenül,
S ne légy soha egyedül.