Szüleimhez

Még gyermek voltam nem értettem,
Nagy szemekkel kíváncsian nézegettem,
Milyen dolgok is történek körülöttem.
Így hogy egyre nagyobb lettem,
Több lett bennem az értelem
Világossá vált előttem
Mi az, mi számomra nélkülözhetetlen.
És rájöttem, hogy nem ér semmit az életem,
Ha nincsenek mellettem azok, kiket tiszta szívből szerettem.
Mit, mondd mit ér a puszta létezésem
Ha semmivel nem segíthetek kedves szüleimen.
Kik ott voltak mindig velem,
Látták örömkönnyes születésem,
Az első kis botlásomat, amit feléjük menvén tettem,
Mosolygó arccal letörölték apró könnycseppem.
Ha támadt a sötétség, s vele együtt félelmem,
Nem hagytak el, betakartak és meséltek nékem.
Velem voltak mikor először iskolába mentem,
Mikor a nagy, csúnya, kopár épület állt előttem
Szinte soha nem mentek el nélkülem
És ezt én nekik soha nem felejtem
Mindent megtettek eddig értem
De az első rossz jeggyel beégtem
Nagyon csúnyán elkorholtak ám érte
Így ment ez mindeddig, a jónál örültem
Ám de ha rossz lett a jegy szégyenkeztem.
Mikor megtörtént velem az első nagy szerelem
Hiába figyelmeztettek, hogy ne, ezt ne tegyem
Nem érdekelt, nem engedtem, hogy bírálják életem
De meg is bántam, hogy odaadtam neki szívem
És hogy nem hallgattam, mit mondtak nékem.
Mindig segíteni próbálták bonyolult életem
És néha különleges viselkedésem
De nem jártak mindig sikerrel velem
Sok bonyodalmat okozott ám önfejűségem
Mit tudatosan vagy tudattalanul tettem.
De akkor is őket nagyon szerettem.
Sokszor megbántam már miket kiejtettem
De ők nem haragudtak rám sohasem.
S, hirtelen, mint egy rossz álom történt meg velem
A szüleimet egyre kevésbé érdekelte a jegyem.
Szomorúan kezdte érezni szívem,
Hogy semmit nem ér nekik az én életem
Csak az az egy gondolat járt bennem,
Hogy mi lesz, ha hirtelen nem lesznek már itt velem
Sajnos nem hiába gondoltam én erre,
Mert bekövetkezett a sors végzetes tévedése
Csupán 1 rossz szó volt a hunyó ebben
De vele együtt megtört már a nagy szerelem.
A szüleim bánatos arccal közölték velem,
Válasszak, hogy hol éljem tovább életem.
Kisírt arccal csak nézegettem
Nem tudtam még akkor felfogni, hogy itt kezdődik szenvedésem.
Mindketten mondták, hogy rám mindig számíthatsz gyermekem,
De hiába mondták, ha a puszta szóban nem volt semmi érzelem.
Azt hitték ezzel, minden megoldódik körülöttem
De hibáztak, nagyot tévedtek, mert nem vették figyelembe érzésem
S, emiatt sokat romlott teljesítményem
Nem érdekelt már mit tesznek egymás ellen,
Vagy hogy mi történik már körülöttem
Keserves gondolatok jártak fejemben
Három ember segített csupán nekem
Kiknek köszönhetem még kínlódó életem
Kik nem hagytak a bajban egyedül sosem
Három jó barát nevét takargatom versemben
Kiket még nemrég ismertem
De velük örök barátságot kötöttem.
A bajban, mindenki cserbenhagyott engem
Egyedül csak ők maradtak meg nekem,
Mindent megtettek, hogy feledtesség kínzó fájdalommal teli szívem.
És sokszor sírásból, mosollyá alakult arcfelületem.
De mondd, miért van ez édes Istenem?
A szülők hülyeségei miatt miért a gyerekek szenvednek?
Lehet sokat ártottam már nektek,
De nincs az a bűn, amiért én ezt érdemelném meg
Én egyet mondok, amit soha ne felejtsetek
Bármit is tesztek, ami fáj nekem
Akkor is nagyon szeretlek benneteket
Mert ti vagytok, akik adtátok életem!
És ha bele is hal a fájdalomba gyenge szívem
Akkor is a ti közös gyermeketek leszem.
Soha nem lesz képes haragudni lelkem,
Mely bármennyire is szenved éppen
Nem lesz sötét hófehér marad testemben
Már oly sok szenvedésen átmentem
Mégis a szívem tiszta maradt énnékem.
És ezt soha senki nem veheti el tőlem.
Ez a tiszta szív elkísér életem végéig,
De ott sem fog, porrá égni
Csak egy dolgot szeretnék kérni
Szívetekben a gyűlölet helyet a szeretet tüze kezdjen el élni!
S, mi is az mit gyermeketek tud kérni,
Hogy tudjatok boldogan egymás mellett élni!!!