Szorossan ölelj át...

Mint vad farkas kerengek a lágy kéjes éjben. Izzó szemem lángol lelked tengerében.
Tépjen szét, ha nem farkas a Bánat. Ha elhagysz, meghalok rám már nem találhatsz.
Létem alapja táplálékom voltál, keserű kenyerem és áldozati oltár.
Vadásztál rám magas falak közt mikre vérrel volt felirva :
Rohanj de elérlek - enyém leszel újra!

Még ne engedj el! Sírva könyörgöm, kell nekem a fogság , s palota a börtön.
Tépj szét még, gyengéden, mézillat karoddal, szántsd fel mellkasom lángoló ajkaddal.
Legyen végtelen a perc mikor egymásban élünk, engedjük szabaddá folytott szenvedélyünk.
Tudom ahogy csúcsra törsz, új de mindig más,ahogy szemedben átfut forró villanás.
Aztán csillagok örvénylenek benne ,az elmúló pillanat meggyötört göröngye.

Látom mész, vagy már menni készülsz, siettett az óra ,kegyetlen ügyészünk.
Az esti fények lassan kihunynak átadják helyüket halkuló daloknak.
Kapaszkodj belém, mentsél meg magamtól már kifakult a lelkem az égető zajoktól.
Kint éji zivatar mi mindent átmos, szivemben sivatag nem látok mást ott.
Érezd mit érzek, halld lelkem sikolyát - ne engedj el kedves -szorossan ölelj át.