Szomorúfűz

Mint ki mostmár mit se vár:
Szikkadt, semmis gaz fölött
A szomorúfűz ott áll
Két bányató között.

A fajtájabeliek
Rendszerint vízre hajolva
Isszák önnön képüket
És árnyulnak csak a tóra,

De ő csak áll magában.
Surrogó leveleit szél
Ha fújja, megremeg lábam.
Hogy kifordul, maga nem fél,

Mert tudja, hogy erős, szilaj
Fia ő nemzetségének.
Mégis, ha tombol a vihar,
Aláállni ritkán merek.

Lecsüngő, lég ágaiból
(levéltől, kéregtől fosztva)
Az ember oly gyakran sarcol
-Abból lesz legjobb kosara.

Perzseli a nap. Parlad
Gyökerei közt a föld.
szenved és magára mutat:
,,Ím, itt vagyok! Enyém e föld!

Örököltem sok apától;
Nincs, hogy elhagyjam! nincs mi hív!’’
Pedig jobbról, szintúgy balról
Ott a hűs, de idegen víz.