Szeretnélek, szerelem...

Szeretnélek, szerelem, magamban látni,
És egyedül nem vívni többé harcot.
Szeretnélek, te fájdalom, érezni édesen,
Szeretnék érezni sok bánatot.
Szeretnék kebledben meghalni,
Követni téged a halálon át,
És hallani, hogy zizegnek a jegenyefák.

Szeretnélek, élet, ki halálba viszel,
És nem ígérsz több reményt már énnekem,
Szeretném kezed fogni, hogy ne essek el nagyon,
Szeretném, ha velem jönnél, velem.
Szeretnélek, ki halálba mégy,
Ki nekem bút ad, tiszta énekek,
Mikben már az elhervadt fehér rózsa remeg,

És szeretnélek, te gyönyörű látomás,
Kiben ott suttog a magány, és az avar,
Szeretnélek szíven érinteni, de nem nagyon,
Míg elered a halál-zivatar,
És távolba tűnni egészen,
Szeretnék menni, a halálon át,
És érezni, hogy minket is szeretnek a fák.

Szeretnélek, ki engem szeretsz, te arckép,
Te fájdalom, te szép, te égi álom,
Szeretnék előtted dalra fakadni, csak halkan,
Szeretnék meghalni síri ágyon,
És úgy álmodni, hogy ne éljek,
Szeretnék ölelni, mint soha más,
És úgy múlni el, mint egy bódító látomás...