Látlak mindig, de nem szólok
Félek, beszéd reszketésbe torkol
Már nincs az a csoda, mely volt rég.
Bár kínját szenvedem azóta is még.
Fájnak a percek és múlnak a pillanatok.
Talán a szenvedésbe belehalok.
Hiányos oly erővel marja szívem.
Nincs hatalom, hogy elvegye tőlem.
Fáj éget belülről, lába dönti testem,
Hogy szabaduljak, adnám ördögnek testen.
De ha adnám, elveszteném létem
S létem örökül szeretni téged.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-09-29
|
Novella
Isabelle az egykori sztriptíztáncosnő zsaroló levelet kap.A zsaroló azt követeli egy éjszakát...
2025-09-27
|
Novella
Viktor az író elveszti ihletét végül némi segítséggel ugyan de újra rátalál.
2025-09-25
|
Novella
Lea és társa Jázmin a két prostituált egy villát bérelnek ahol fogadják a kuncsaftjaikat....
2025-09-14
|
Novella
Andrés atya meghallgatja a hívek szexuális bűneit,egészen addig amíg saját vágyaival lesz...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
kösz
A "még"-től is őrizkedj sorvégen, mert általános, hogy minél több a mégre és márra rímeltetett vég annál kommerszebb a mű.
Egy szót önmagára ne rímeltess (testem-testem). A 'létem" megint nem fasza a "téged"-del.
Az utolsó strófában megfogalmazott gondolat kifejezetten szép, eredeti befejezés.
Oh, igen, és ne szavazd fel Magad.